Natura 2000-es területen építkezéstől tartanak Tahitótfaluban

Belpol

A jelek szerint egy helyi ingatlantulajdonos hasznosítani szeretné a 27 hektáros természetvédelmi területen elterülő telkét: utat kezdett építeni, faritkítást végzett és bejegyzett egy ingatlanos céget is. A helyi szabályok egyelőre nem engedik meg az építkezést a területen. 

Úgy tűnik, egy tahitótfalui, Natura 2000-es területen található ingatlan tulajdonosa beruházást valósítana meg a telkén, amit a helyiek elleneznek a környezeti terhelés miatt – értesült a Narancs.hu. 

A szóban forgó ingatlan több mint 27 hektár,

ami 23 hektár gazdasági erdőből és 4 hektár rétből áll, valamint a vonatkozó rendelet értelmében madárvédelmi területen fekszik, és a Duna-Ipoly Nemzeti Park hatávonalával is érintkezik. 

Már ritkították az erdőt

Forrásunk szerint a telket már korábban is be akarták építeni más vállalkozók, eddig sikertelenül. Az ingatlan tulajdoni lapja alapján 2018 második felében vásárolták meg az ingatlant a jelenlegi tulajdonosok; informátorunk szerint az egyikük tavaly óta jelzi, hogy építkezni, „ingatlanfejleszteni” szeretne, aminek érdekében közművesíteni is kezdett: áramot vezetett be a területre, kutat furatott, valamint a falu felől közutat kezdett kiépíteni a telke jobb megközelíthetősége érdekében. 

Utóbbiról képviselő-testületi döntés is született júniusban, melyben a veszélyhelyzet miatt a település polgármestere saját hatáskörben járt el. A felek között megkötetett településfejesztési szerződés értelmében az ingatlan tulajdonosa vállalta, hogy saját költségére az út jogi határai közé eső fákat, bokrokat kivágja, annak használható részét az önkormányzatnak átadja, valamint zúzott köves útalapot és gázlót épít. 

Továbbá értesüléseink szerint az ingatlanon tavaly „ligetesítést” (faritkítást) végeztek az eljáró hatóság bevonásával. Megkerestük a Pest Megyei Kormányhivatalt, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy „a tulajdonos 2019-2020 évre vonatkozóan fásításban tervezett fakitermelésre irányuló bejelentést tett (...), amely valamennyi jogi előírásnak és követelménynek megfelelt, így a tulajdonos jogszerűen hajtotta végre a fakitermelést”. 

Az egyik ingatlantulajdonos ügyvezetésével idén februárban Sinus Life Kft. néven céget is alapítottak: a társaság főtevékenysége a saját tulajdonú ingatlan adásvétele, a további tevékenységei pedig egyebek mellett az ingatlan bérbeadása, üzemeltetése, ingatlankezelés, valamint az üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás. 

Kerekes lakóház, jurta

Ez alapján úgy tűnik tehát, hogy valóban hasznosítani szeretnék valahogyan a Natura 2000-es besorolás alá eső telket. Forrásunk szerint az ingatlanfejlesztésben érdekelt tulajdonos „kerekes lakóházakat”, valamint „jurta táborokat” tervezett korábban a telken megvalósítani, viszont informátorunk úgy véli, a valóságban ennél jóval komolyabb beruházásra szánta el magát a cég ügyvezetője, magyarán az ingatlan egyik tulajdonosa.

Megkerestük a közelmúltban alapított ingatlanfejlesztéssel foglalkozó céget, ahonnan ezidáig nem erősítették meg az értesüléseinket. 

A község jelenleg érvényben lévő Helyi Építési Szabályzata (HÉSZ) szerint a Natura 2000-es területeken – így a tárgyi ingatlanon – kizárólag erdő-, gyep- és vízgazdálkodási tevékenység folytatható hatóság hozzájárulásával, valamint épület nem helyezhető el. Tehát az építési szabályok jelenleg nem teszik lehetővé egy nagyobb beruházás megvalósítását. Megkerestük a polgármestert, Sajtos Sándort, hogy akarja-e módosítani az önkormányzat a HÉSZ-t, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk tőle választ. 

(Címlapképünk: A légifotón a Tildy Zoltán híd a Szentendrei-Dunaágon Tahitótfalunál 2021. július 30-án. – MTI/Varga György)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.