A Mazsihisz szerint egy antiszemita szobrát avatta fel Rétvári Bence

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 4.

Belpol

Pedig az államtitkár úgy tartja, Kornis Gyula szimbóluma annak, ami "a keresztény hit és a nemzeti büszkeség".

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szombaton Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója társaságában felavatta a Vácon Kornis Gyulának, Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszter államtitkárának állított szobrot.

Rétvári úgy fogalmazott, azért állítanak szobrot Kornis Gyulának, mert szimbóluma annak, ami "a keresztény hit és a nemzeti büszkeség". Schmidt meg arról beszélt, hogy Kornis gondolkodó és gondolkodtató korban született, amikor a klasszikus tudás, az idegen nyelvek és a kortárs gondolkodók ismerete, az új tudományokra való rácsodálkozás és a közéletben való aktív részvétel is elvárás volt.

Rétvári Bence szerint ha büszke magyarokat nevelünk, a magyarság sorsa felvirágzik

A-ha, a-ha.

Ám a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) most közleményben tiltakozik a szoboravatás miatt. Mint írják, "egy olyan politikusnak állítottak emléket, aki majd' egymillió magyar embert akart származása miatt kiszorítani a nemzet tagjai közül".

A Mazsihisz arra emlékeztet, hogy Kornis Gyula antiszemitizmusa vállalt és közismert volt, hitt abban, hogy a zsidó származású embereket el kell távolítani az oktatási rendszerből és az élet minél több területéről. Ezért a szoborállítás gesztusát úgy értékelik, amiről egyébként nem volt társadalmi egyeztetés, hogy  érzéketlen a holokauszt túlélőivel és mindazokkal szemben, akik bántónak találják azt. "Nem ez az első eset, hogy ezt tapasztaljuk."

A Mazsihisz ezúton is tiltakozik az arra méltatlan politikusok rehabilitálása ellen. "Sajnáljuk, hogy ismét így történt. Szomorúak vagyunk."

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.