A Tisza csak Vitézy Dávid főpolgármester-helyettesi kinevezését tudná támogatni

  • narancs.hu
  • 2024. december 2.

Belpol

Karácsony jobbkezét, Kiss Ambrust viszont semmiképp – mondta el Ordas Eszter a Klubrádiónak.

A Klubrádió reggeli műsorának egyik vendége volt Ordas Eszter, a Tisza fővárosi frakciójának vezetője. A poilitikus itt arról beszélt, hogy megértik, Karácsony Gergely főpolgármester szeretne egy belülről, a közgyűlésből, valamint egy kívülről jövő helyettest is választatni maga mellé, Vitézy Dávid, illetve Kiss Ambrus személyében, ám jelöltjei közül a Tisza továbbra is csak utóbbit fogadja el.

Ordas elmondta: Kiss Ambrus esetében, amellett, hogy a szakmai kiválóságát elismerik, előbbre valónak gondolják azt az eddig is hangoztatott szempontjukat, miszerint a „régi rendszer kiszolgálóitól” meg kell válni.

A frakcióvezető szerint a Tiszát megválasztó, a pártban bízó emberek is ezt az álláspontot támogatják. Kiss Ambrus, aki az előző önkormányzati ciklusban főpolgármester-helyettes volt, előzőleg dolgozott a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormánynak is, utóbbiban Kiss Péter Miniszterelnökséget vezető miniszter kabinetfőnöke volt. Ordas Eszter elmondta, Kiss Ambrus helyett a Tiszának nincs jelöltje, az erről szóló személyes egyeztetések egy hete kezdődtek meg a főpolgármesterrel. A Tisza rugalmas, és ilyen kérdéseket is tud kezelni – tette hozzá a politikus.

A műsorban kitértek arra is, hogy Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője a korábbi fideszes főpolgármester, Tarlós István idején a Budapesti Közlekedési központ (BKK) vezérigazgatója volt, majd az Orbán-kormányok idején közlekedési ügyekért felelős kormánybiztos, később pedig államtitkár is volt. Ez azonban az ő esetében nem számít kizáró oknak ezek szerint a Tisza Párt számára.

 

A főpolgármester-helyettes személyén túl a frakcióvezető a főváros elé került aktuális javaslatok kapcsán arról is beszélt, az aluljárók lezárásával, amit a Fidesz és Vitézyék is helyeselnek, a Tisza is egyetért, de az nem fogja megoldani a hajléktalankérdést, ahhoz a fővárosi közgyűlésnek más, megfelelő megoldást kell találnia. Ugyanezt gondolják a drogkérdésről is. A fővárosi drogstratégiáról – amihez hasonló országos szinten egyáltalán nincs – pedig nem gondolják, hogy le kellene söpörni az asztalról, ahogy azt a Fidesz javasolta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.