November közepén a Tisza Párt két országos egyéni választókerületet (oevk.) leszámítva mindenhol (azaz 104 helyen) megnevezett három olyan jelölt-jelöltet a belső előválasztására, akiknek nincs országos politikai múltjuk. A párt ezzel újabb határozott jelzést küldött arra, hogy továbbra sem kívánnak együttműködni a korábbi ellenzéki képviselőkkel és pártokkal. A Tisza tehát tartja magát Magyar Péter korábbi kijelentéséhez, amely szerint senkivel nem fognak egyezkedni, és senkit „nem visznek magukkal” az új Országgyűlésbe. A pártelnök eddigi leglátványosabb gesztusa az volt, amikor az MTVA székháza előtti, tavaly októberi Tisza-tüntetésen Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is beszédet mondott. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor országosan ismert – Magyar kifejezésével élve – „óellenzéki” politikust szövetségesként kezelt ideig-óráig.
Az, hogy a Tiszán kívüli mely ellenzéki pártok listás indulásának van értelme, kívülről egyértelműnek tűnik 2026-ban: a DK-n és a Kutyapárton kívül – ezek a bejutási küszöb környékén billegnek – az összes többi, legalább papíron létező pártnak jószerivel az 1 százalék elérésére sincs esélye. (A Mi Hazánkat, amely a dolgok jelenlegi állása szerint bejut jövőre, nem soroljuk ebbe a körbe.) Ehhez képest nem kizárt, hogy az MSZP és az önállóan soha nem induló Párbeszéd is rajtvonalhoz áll jövő áprilisban. Sőt utóbbi társelnöke nemrég bejelentette, hogy új párt színeiben indul, és ezt szürreális módon a Párbeszéd is támogatja. Az új párt másik fele egyelőre a választásoktól teljesen visszalépő Momentum képviselője, akit viszont a saját alakulata már ki is zárt. Több képviselőjelöltjét bejelentette a néha már 0 százalékra mért Jobbik is, a mérhetetlen LMP felől pedig olyan furcsa megszólalást hallani, hogy „még nem döntöttek hivatalosan 2026-ról”.
Szűkülő tér
A 2014 óta immár megszokottnak tekinthető választások előtti ellenzéki kavalkád rögzítésekor nem árt emlékeztetni arra, hogy a jelenlegi választási rendszerben a listás eredmények fontossága jóval kisebb, mint 2014 előtt. A többségi elv érvényesülése eredményezte például azt, hogy a Fidesz 2014-ben és 2018-ban is úgy szerezte meg az országgyűlési mandátumok több mint kétharmadát, hogy a nem fideszes listákra leadott szavazatmennyiség mindkét esetben meghaladta a Fidesz-listára adott voksok számát. Sőt 2018-ban az ellenzék, ha a győzelmet nem is, de a kétharmadot simán megakadályozhatta volna, amennyiben az LMP néhány további fővárosi és Pest megyei körzetben hajlandó visszalépni az esélyesebb ellenzéki jelöltek javára, és nem csak három budapesti körzetben teszi ezt meg.
Ezt azért is érdemes felidézni, mert 2018-ban a többi ellenzéki párt az LMP-t korholta merevsége miatt (és most a „zöld párt” néhány akkori politikusának, illetve a párt körül keringő ún. tényezőjének az egyéb motivációitól jótékonyan tekintsünk el). Nos, 2026-ban viszont ez „a többi ellenzéki párt” találhatja magát könnyen a kormány- és rendszerváltás kerékkötőjének szerepében. Az „óellenzék” által már 2022-ben is agyonnyert Budapesten ugyanis most tőlük várja a visszalépést a Tisza Párt. Magyar Péter meg is üzente: ha a jelenlegi ellenzéki képviselők újraindulásán csúszik el a kormányváltás, annak a „morális terhét” ezek a képviselők fogják viselni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
