Magyar Narancs: Miután igen nagy léptékű tulajdonosi váltások történtek Magyarországon az utóbbi 15 évben, nem lehetett egyszerű becslést adni arról, hogy ez mekkora hányadát érintette a nemzetgazdaságnak, illetve az állami tulajdonnak. Annál is inkább, mivel ez egy bonyolult transzferfolyamat volt, amelynek során párhuzamosan zajlott államosítás és pazarló privatizáció.
Voszka Éva: Először is, nem áll rendelkezésre nyilvános lista sem arról, hogy mit államosítottak, sem arról, hogy mit privatizáltak. A kilencvenes években ezeket még folyamatosan regisztrálta az állami vagyonkezelő szervezet – de hol vagyunk már attól! Mihályi Péter hatalmas munkát végzett ebben, mert ő folyamatosan dokumentálja a tulajdoni változásokat – igaz, jórészt az államosításokat. A privatizációra vonatkozó adatokat magam szedtem össze a napi sajtóban megjelent cikkek átsilabizálásával. Úgyhogy, ezek az információk nem teljesek.
Általában a nemzeti össztermékhez szokták a tulajdonosi változást viszonyítani, ami kézenfekvő, mert a GDP-adat legalább rendelkezésünkre áll. Viszont erre a célra nem igazán jó, mert egy folyó jövedelmet hasonlítunk egy állományhoz, aminek a közgazdasági tartalma nulla. Emiatt azzal próbálkoztam, hogy az állami vagyonhoz viszonyítsam a változásokat, de kiderült, hogy ez sem olyan egyszerű, mert azt sem lehet pontosan kideríteni, hogy mekkora az állami vagyon, több szám is kering erről. Egyrészt nyilvántartja az Eurostat az összes EU-tag állami vagyonát, de ebben nincsenek benne az ingatlanok, az pedig nagyon nagy tétel. Nálunk még 2011-től elkezdtek építeni egy Országleltár nevű összeállítást, amelyben elvileg az összes állami vagyon benne van, sikerült is feltölteni, de úgy, hogy még most is más adat szerepel az Országleltárban, mint amit az illetékes minisztérium hivatalosan közöl. De fogadjuk el, hogy a nagyságrendek stimmelnek. Ha így nézzük, akkor a változások az állami vagyonnak majdnem a felét érintették, ami azért elég soknak tűnik.
MN: Ez a tulajdonosváltási folyamat elkezdődött 2010 után, amikor éppen a kilábalás zajlott az akkori pénzügyi válságból; ez a nagyvilágban máshol is arra ösztönözte az állami döntéshozókat a köz érdekében, hogy stratégiai jelentőségű pénzügyi vállalkozásokat legalább ideiglenesen állami felügyelet alá helyezzenek, vagy állami tulajdonba vegyenek. Mennyiben volt más az Orbán-kormány stratégiája?
VÉ: A szembeszökő különbség, hogy nálunk nem a válságkezelés volt a fő cél, ennek megfelelően később is indult a folyamat. Viszont azt már nagyon korán meghirdette az új kormány, hogy egy új politikai és gazdasági berendezkedés kiépítésére törekszik. Ezt úgy hívom, hogy rezsimváltás történt, nem pedig rendszerváltás, mivel a kapitalizmus alapintézményei megmaradnak, csak másként működnek, más lett az egyes intézmények jelentése. A kormányzat 2010 óta egy új rezsim kiépítésére törekszik. Ez a világban nem így történt, noha korábban a nagy államosítási, illetve privatizációs hullámok idején máshol is megfigyelhető volt a kapitalizmus formaváltása – de Európában most nem beszélhetünk ilyesmiről. Az biztos, hogy elbizonytalanodott a korábbi neoliberális berendezkedés, és mindenhol az állam szerepe növekszik – így történt nálunk is. De Magyarországon nem válságkezelés volt, hanem egy új rendszer kiépítése. Ráadásul sajátos módszereket alkalmaztak – ez teszi a dolgot igazán különlegessé.
MN: Mennyire volt ez tervezett folyamat, és mekkora volt az improvizatív elemek aránya? Tanulmányában hivatkozik Körösényi Andrásra, aki szerzőtársaival erre a „barkácsolás” fogalmát használja…
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
