A Bős-Nagymaros (Duna) és a Szob-Breznicka (Ipoly) folyamszabályozás egy Duna-Ipoly-vízlépcső- és -duzzasztórendszer grandiózus terve volt, amelyet 1975-ben dolgozott ki Verina Hulinova szlovák mérnök. A Hulinova-tervet az 1976-ban hatályba lépett határvízi egyezmény mintegy rangosította, amely mindmáig a Szlovákia és Magyarország közötti vízügyi együttműködés alapját képező dokumentumok egyike.
A terv
A magyar és a csehszlovák kormány 1965. június 4-én hozta létre a Magyar-Csehszlovák Közös Műszaki Bizottságot (KMB) és annak Ipoly Albizottságát (KMB Albizottság) eredetileg abból a célból, hogy a Dunán vízlépcsőrendszert építsenek, az Ipolyt és mellékfolyóit pedig úgy szabályozzák, hogy a Duna vizének visszaduzzasztására alkalmas öntözőcsatornává váljék. 1967 júniusára már el is készítették a "Gabcíkovo-Nagymaros-vízlépcsőrendszer - védelmi létesítmények - Dolny Ipel (Alsó-Ipoly) 1. sz. öblözet és Nagymaros-Ipoly öblözet" beruházási programját. Az adatokat a két fél hidrológusai 1967 júliusában Budapesten megtárgyalták, jóváhagyták, s így 1971 végéig a tervezési munkákat ezen program alapján folytatták. A KMB 1969. június 10-21. között a szlovákiai Alsószabadiban megtartott XXX. ülésszakán megállapodás született az Ipolyra vonatkozó felmérési munkák két fél közötti felosztásáról. A felmérési anyagot a csehszlovák fél 1968-71 között elkészítette, a magyar fél a szükséges alapadatokat 1971 júniusában adta át. A Hulinova-terv készítése során felhasználták továbbá a korábban elvégzett magyar-csehszlovák vízgazdálkodási és folyamszabályozási tervdokumentációkat, valamint a KMB politikai útmutatásait követve, "tanulmányi alapanyagként" támaszkodtak az Ipolyról szóló, 1967-es és 1970-es tanulmányokra; utóbbiakat a pozsonyi vízügyi igazgatóság dolgozta ki.
Először a szlovák vízügyesek vetették föl, hogy "a Gabcíkovo-Nagymaros-vízlépcsőrendszer megépítésével a Duna vizét folyamatosan és egyre növekvő mennyiségben duzzasszák vissza az Ipoly folyón keresztül a folyó vízgyűjtőjébe, az öntözendő szlovák mezőgazdasági terület terjedelmének permanens növelése mellett". Azért, hogy az Ipoly a bős-nagymarosi "főnyomócsőbe" csatlakozhasson, Hulinova a folyót a Duna vizének visszaduzzasztására szolgáló "Ipoly-csatornává" kívánta fejleszteni. A megvalósult szabályozás végül is megváltoztatta a meder nyomvonalát, vagyis az országhatárokat (lásd: Bős-Nagymaros kísérleti nyuszija, avagy unió az Ipoly folyóért, Beszélő, 1993. február 13.). A nemzetközi bonyodalmakat elkerülendő az "Ipoly nyomvonalán végzett változtatásokat a KMB Albizottság 1973. március 6-án Pozsonyban tartott ülésén megtárgyalta és jóváhagyta". A Hulinova-terv így a "szabályozás" teljes hosszára kiterjedő, hektárban meghatározott "kicserélésre kerülő területek kiegyenlítésére vonatkozó méretkimutatás" adatait is tartalmazza.
Az elképzelés az Ipoly vízgyűjtőjében közel 12 ezer hektár terület öntözővíz-szükségletének biztosításával foglalkozik, mégpedig a Dunából történő "átemeléssel", duzzasztóműrendszerek és tározók segítségével. A duzzasztók építését minden esetben szlovák területre tervezték, ugyanis "csak szlovák terület öntözéséről van szó". A fejezet végén Hulinova azzal rukkolt elő, hogy "azon az Ipoly-szakaszon, ahol a duzzasztóműveknél átemelést nem terveztünk, javasoljuk megvizsgálni a felfújható gumi duzzasztóművek építését".
Tájdegradáció
A Szlovákiában eredő Ipoly teljes hossza 247,5 km, 172,230 km-en a magyar és a szlovák állam közös határszelvénye (ebből 142 km a "nedves határszakasz"). Vízgyűjtő területének 71 százaléka szlovák területen van. A vízgyűjtő magyarországi része a Duna-Ipoly Nemzeti Park 70 ezer hektáros természetvédelmi területe. Ez a terület a Hulinova-terv végrehajtása miatt siralmas ökológiai állapotba került, amit a Duna Kör meg az Ipoly Unió zöldjei, továbbá a vizesek egy része "tájdegradációnak" nevez (egyes szakelemek pedig nem hivatalosan "klozettnek").
A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság II. számú szakaszmérnökségének igazgatója, Perényi Gábor részletesen tájékoztatta lapunkat arról, hogy milyen beruházások realizálódtak a megboldogult Ipoly folyón, s hogy ezeknek mi lett a következménye. 1968-70 között Balassagyarmatnál végrehajtották a "folyószabályozást"; ezzel elhárították ugyan a várost fenyegető árvízveszélyt, csakhogy a meder "vonalvezetése" két kilométer hosszban és 200 méter szélességben Szlovákia kárára "korrigálta" az országhatárt. Mindez persze nem következett volna be, ha a normális folyamszabályozást a torkolatnál kezdik, és úgy haladnak visszafelé, mondta Perényi. Ám azzal, hogy a magyar-szlovák szakasz kellős közepén, a legnagyobb lakott településnél kezdtek bele a folyambarmolásba, harmincöt évre betettek a folyónak meg az itt élő embereknek. Az "ősi szlovák föld" elvétele miatt - ami éppen az abnormális kivitelezés eredménye - a szomszédok úgy felháborodtak, hogy a Hulinova-tervet követő, 1976-ban aláírt határvízi egyezmény "vitatott területként" aposztrofálja a "24 hektár nagyságú terület kiegyenlítését". E terület ma is a senki földje.
Az Ipoly és mellékfolyóinak drasztikus szabályozása miatt a nyugat-nógrádi régióban elapadtak az ivóvízbázis kútjai, ezért az itt élő 52 ezer ember ivóvízszükségletét már csak a Duna vizének Vácnál történő átemelésével lehet biztosítani: magyar oldalon egy köbméter víz 284 forintba kerül, míg a szlovák oldalon hat korona, vagyis 30 forint a vízdíj.
WC-tartály
1977-ben megépült a breznickai tározó. 1996-ban jelentős mennyiségű hó hullott a Vepor-hegységben, az Ipoly forrásvidékén, így fennállt annak a veszélye, hogy a tározóban rekedt 40 millió köbméter víz szétvágja az egész betonmonstrumot. A szlovákok szó nélkül megnyitották a tározó zsiliprendszerét, minek következtében a Breznickától 112,6 km-re fekvő magyar Litke községen is átsöpört az áradat. A szlovákok szóban elnézést kértek, és megígérték, hogy ilyen többé nem fordul elő. Aztán 1998-ban a belvízi áradások idején átvágták a Sahy (Ipolyság) "településvédelmét" szolgáló Hulinova-töltést, így a szintén magyar oldalon lévő Hont községben egy hétig tartó harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. Az áradat okozta károk helyreállítása ma is tart mindkét településen.
1999-ben a Hulinova-terv alapján a forrásánál betonvályúban "szabályozott" Kemence patak 31 perc alatt leborotválta a hegyi falu házainak 40 százalékát, és talpazatig elsodorta az útjába eső betonhidakat. Kemence község egymilliárd (!) forint kárigényt nyújtott be a szakminisztériumhoz, amiből a település máig tízmillió forintot kapott. Ipolydamásdnál idén április 19-én rogyott össze a fahíd: 1978-ban ideiglenesen építették a szlovákok, mert ezen hordták át a Hulinova-töltéshez szükséges rézsűburkolatot (magyar terméskövet), ami az eredeti idea szerint "az Ipoly visszaduzzasztott nagyvizeinek hullámverése ellen védte volna Chlabát és Lelát" (Helemba, Leléd). Mivel Bős-Nagymaros megépítése elmaradt, a terméskő jelenleg hűvös halomban áll a magyar oldalon. Magyar oldalon (Szobtól Szécsényig) 42,5 km hosszú töltést kellett építeni a tervezett "visszaduzzasztás" miatt, szlovák oldalon Chlabától Kolondáig (Helemba-Kalonda) összesen 54,5 km a töltéshossz. Nem elég, hogy böhöm nagy gátakat kellett milliókért építeni, de ezeknek a "műveknek", amelyek 2-3 méter magasságban falként merednek az égbe, a karbantartása is milliókba kerül - folytatta ismertetését Perényi Gábor. A Hulinova-tervben szereplő 11 duzzasztóműből a szlovákok hatot építettek meg: négy duzzasztó van a közös határszakaszon, kettő pedig szlovák területen.
Az Észak-nógrádi Regionális Vízmű (ÉNRV) duzzasztóművét a magyar fél valósította meg Nógrádszakálnál: ehhez kapcsolódik a Komra-völgyi tározó, amely Salgótarján vízellátását is biztosítja. A Börzsönyben húsz éve áll Kemence alatt és Bernecebaráti felett a kemencei tározó, melynek hasznos térfogata egymillió köbméter. "Az áradások idején mi senkire sem nyitottuk rá a zsilipeket!" - mondta Perényi, majd hozzátette: "Az a legszörnyűbb az egészben, hogy csak tehetetlenül ülünk, és nézzük, ahogyan a folyó szintje egyik napról a másikra hol apad, hol meg emelkedik, aszerint, hogy a szlovákoknak mikor szottyan kedve egy kis öntözéshez, mert akkor vagy megnyitják a duzzasztók zsilipjeit, vagy elzárják. Így aztán állandóan le s föl mozog a vízszint a mederben, éppen úgy, mint egy WC-tartályban."
Zöld charta
Az Ipoly Unió Környezetvédelmi és Kulturális Egyesületet 1992-ben hozták létre magyar és szlovák környezetvédők azzal a céllal, hogy együtt próbálják megakadályozni az Ipoly-völgy természeti és emberi élőhelyeinek további tönkretételét. Hét év kellett ahhoz, hogy a vízügyesek és a zöldek közös nevezőre jussanak. "1997 végére 46 települést érintően sikerült beindítanunk a természeti tervezés koncepcióját, amely végre tartalommal tölti meg a Határokon átnyúló környezeti hatásokat vizsgáló Eespoi egyezményt, amit az uniós csatlakozás feltételeként 1992-ben Szlovákia és Magyarország is aláírt" - mondta a Narancsnak Gyenes Szilárd, az Ipoly Unió magyarországi titkára. "A vízügyes szakma és a zöldek együttműködésének köszönhetően több programot is kidolgoztunk, melyeknek kivitelezése részben már megtörtént, részben most kezdődik. Sikerült megoldani a nemzetközi hírű ipolyszögi Éger-láp kiszáradt mocsarának vízpótlását, és ugyanilyen tervet dolgoztunk ki a dejtári Nagy-tó mocsárvidékének megmentésére. Közös magyar-szlovák program az ipolybalogi és az ipolyvecei hallépcső megépítése, melynek tervei májusban készültek el. Szeptemberre tesszük le az önkormányzatnak Balassagyarmat környezetvédelmi programját, melyben határozottan ellenezzük a senkiföldjén tervezett 22-es északi elkerülő út megépítését." Gyenes hangsúlyozta: "Pontosan tudjuk, hogy ezzel komoly hatalmi és gazdasági lobbiérdekeket sértünk. Ugyanakkor a másik félnek is tudomásul kell vennie, hogy amit 45 vagy 35 éve művelnek a Dunán és az Ipolyon, és e kettő szorosan összefügg, azt tovább már nem lehet csinálni." Előkészület alatt áll az Ipoly-védelmi charta, amely az Ipoly-völgyben fekvő 46 önkormányzat településfejlesztését érinti: a charta szerint 2001 folyamán be kell fejezni a hullámterek parcellázását, mert különben 50 évre elhúzódhat a folyó rehabilitációja.
Wollent József, az Ipoly Unió szlovákiai elnöke büszke arra, hogy az unió volt elnöke, Miklós László ma Szlovákia környezetvédelmi minisztere: "Ebből is látszik, hogy a rendszerváltás magával hoz egy gondolkodásváltást is. Miklós László 1998 óta miniszter, és azóta igyekszik meghonosítani azt a szemléletet, hogy a környezetvédelem nem más, mint az ésszerű önkorlátozások rendszere. Mi, szlovákiai zöldek, talán azért is, mert itt élünk az Ipoly völgyében, már régóta tudjuk és a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy Bős-Nagymaros és a Hulinova-terv szorosan összefügg. Talán erre mások és máshol is rájönnek végre."
Kiszel Vilmos, a magyar-szlovák uniók közös elnöke (egyben a Göncöl Alapítvány ügyvivője) szintén evidenciaként beszél a Duna-Ipoly-vízrendszerről. Az sem volt véletlen, hogy Székely László dunai kormánybiztosnak négy részből álló bejárást szerveztek az Ipoly-völgy magyar és szlovák szakaszán, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park inkriminált területén.
Az uniósok a Duna-Ipoly "természetes szabályozásának" tervével nem érik be; ezzel párhuzamosan egy Ipoly Eurorégió szervezésébe fogtak. Wollent bizakodó: "Az Ipoly Térségi Együttműködésbe jelenleg 263 magyar és szlovák önkormányzat tartozik, és erre alapozva hoznánk léte az Ipoly Eurorégiót. Magyar oldalon Nógrád, Pest és Komárom-Esztergom megye tartozna a határon átnyúló régióhoz, szlovák oldalon pedig Besztercebányától Párkányig és Rimaszombattól Érsekújvárig terjedne. Olyan integrált környezetvédelmi terveket kell készítenünk, amely az egyes érdekek összhangján és széles körű társadalmi részvételen alapszik. Tudomásul kell venni, hogy a titkok ideje lejárt."
