A megfigyelõnek, akinek utoljára két éve volt szerencséje munkáspárti rendezvényhez, minden oka megvolt a meglepõdésre idén május elsején a városligeti Paál László sétányon, a Munkáspárt (MP) majálisán. Bár a hetven év körüli átlagéletkorú közönség összetétele nemigen változott (talán csak az egy darab nagyméretû munkáspárti és egy darab ugyanakkora Michael Jackson-os kitûzõvel közlekedõ harmincas férfiú rítt ki az ünneplõk közül), Thürmer Gyula és pártja legnagyobb meglepetésünkre lehasadni látszik a Kádár-nosztalgiára épülõ üzenetekrõl: az EP-választás kampányában már az egyesült Európa osztályharcára összpontosít. A díszletek a kádári utódpárt és a XXI. századi antikapitalista szervezet közötti átmenetet jelzik: a Fidel Castro Kubáját reklámozó büfésátor és a palesztin intifáda iránt érzett balos rokonszenvet hirdetõ stand mellett sátrat vert a Kádár János Baráti Társaság is.
Változó kor
A mondanivaló viszont távolról sem emlékeztet a két évvel ezelõttire. A "Kádár alatt jobb volt, a Munkáspárttal jobb lesz" szlogen, mely 120 ezer listás szavazat (a pártlistákra leadott voksok 2,16 százaléka) megszerzésére volt elég, átadta helyét a majális díszvendégeként megszólaló Sztratisz Korakasz görög kommunista EP-képviselõ által "imperialista, kapitalista szervezetnek" minõsített Európai Unió bírálatának. Thürmer pártelnök a régebbi EU-tagok gazdálkodóihoz képest "versenyhátrányba kerülõ magyar parasztok" és az uniós munkaerõpiac nagy részérõl "kiszoruló magyar munkások" képviselete mellett az "európai dolgozók" közötti szolidaritás erõsítését ígérte - ha a Munkáspárt az EP-be jut. Láthatóan alig várják, hogy "a görög, portugál, olasz, francia, cseh és szlovák kommunistákkal" karöltve felvehessék a harcot Strasbourgban "Berlusconi, Schröder, Blair és Chirac uniója" ellen.
Feltûnõ változáson esett át a munkáspárti retorika. Ez ráadásul - a lényegesen kisebb arányú 2002-es veresége után fölmorzsolódott MIÉP belháborújával ellentétben - a közvélemény számára szinte észrevétlenül következett be. Olyannyira, hogy az immár negyedik választási fiaskó után, 2002 decemberében a párt kongresszusa ellenjelölt nélkül választotta újjá Thürmer pártelnököt, és a három alelnöknek, Vajnai Attilának, Karacs Lajosnénak és Vajda Jánosnak sem volt izgulnivalója a tisztújítás elõtt. A választási eredményt a pártelnök a kongresszuson azzal magyarázta, hogy a párt törzsszavazói, sõt a párttagok egy része a jobboldali kampány miatt a "biztosra", azaz az MSZP-re szavazott. A pártelnök lapunknak ugyanakkor elismerte: a Kádár János népszerûségére építõ kampány kevés volt "a jelen gondjaival foglalkozó" választók megszólításához. Az sem tehetett jót a kádári "örökséget" közel másfél évtizeden át egyedül vállaló Munkáspárt népszerûségének, hogy a két éve még büdösprolizó jobboldal, valamint az utódpárti komplexusai-tól szabadulni képtelen MSZP néhány hónapja egymás sarkát tapossa "Kádár népének" a kegyeiért. Vagyis a magukat a gazdasági átalakulás vesztesének érzõ vagy éppen a többpárti demokráciával járó ún. pártpolitikai csatározásoktól megcsömörlött, a gulyáskommunizmus (mégoly talmi) biztonságérzetét és (kényszerû) depolitizáltságát visszasíró szavazókért.
A Munkáspárt újrapozicionálása mindenesetre néhány héttel a vereség után, éppen a néhai pártfõtitkár halálának évfordulóján kezdõdött el. Thürmer ekkor azzal lepte meg hallgatóságát, hogy pártja legitimációja nem az államszocialista múltban, hanem a rendszerváltás utáni években gyökerezik, amikor is az MP következetesen mindig a helyes álláspontot foglalta el a belpolitikai küzdelmekben: "Az agrárvitában a nagyüzem és a szövetkezetek mellé álltunk. Az ország kiárusításával szemben az alapvetõ nemzeti ágazatok megõrzését javasoltuk. A NATO-val szemben az ország semlegességét ajánlottuk. Mi tettük az elsõ lépéseket a magyar-orosz, a magyar-kínai viszony normalizálásáért. (É) Ki mondta elõször, hogy legyen adómentes a minimálbér? A Munkáspárt! Ha mi nem vagyunk, a liberális vonzás nemcsak fojtogatná a szocialista gondolatot, de már régen teljesen elnyelte volna. (É) Történelmi érdemünk, hogy az idei választásokon segítettünk leváltani a jobboldal kormányát. (É) Csurkának nincsenek miniszterei a kormányban, sõt a parlamentben sincsenek ott. Nélkülünk ez sem ment volna."
Globalizációkritikusok és szocialisták
Thürmernek az év végi kongresszuson elhangzott elnökjelölti kortesbeszédében ismét elõkerült a Munkáspárt újrapozicionálása: a cél ekkor már a rendszerváltás után felnõtt nemzedék baloldali érzelmû tagjainak megszólítása és a nyugat-európai globalizációkritikus mozgalomba történõ betagozódás. A baloldali globalizációkritika Magyarországon viszonylag szûk értelmiségi csoportok belügyének számít. Markáns képviselet híján ennek a baloldalnak a békedemonstrációját sikerrel nyúlták le az Egyesült Államok és Izrael radikális jobboldali ellenségei, néhány gondosan kiválogatott (fõként Izrael-ellenes) jelszavát pedig Lovas István. Eközben a hazai közvélemény elõtt rejtve maradnak a mozgalomnak a harmadik világból érkezõ bevándorlókkal, a nõkkel vagy éppen a melegekkel szembeni diszkrimináció felszámolását célzó törekvései. Ez persze távolról sem jelenti, hogy Thürmer Gyula és pártja volna a mozgalom fõáramának ideális hazai képviselõje; de azt igen, hogy a párt jó érzékkel mozdult a kínálkozó lehetõségre.
Ugyanekkor értékelte át a Munkáspárt a szocialistákhoz fûzõdõ viszonyát. Tapasztalataink szerint az MSZP 1990 óta tartó "jobbratolódása" már a 2002-es kampányban kiváltotta a munkáspárti törzsközönség elégedetlenségét, de akkor a jobboldal Terror Háza-avatással, Köztársaság téri MIÉP-tüntetéssel, polgárikör-szervezéssel, végül a D-209-es botrány körüli indulatokkal kísért antikommunista kampánya fényében egyértelmûen a szocialisták tûntek a kisebbik rossznak a szemükben. Munkáspárti aktivistákkal beszélgetve azonban hamar kiderül, hogy a miniszterelnök bankár múltja, továbbá a kormányba (Gyurcsány Ferenc révén) bekerült "nemzeti nagytõke" a szocialisták további "jobbra- sodródásának" gyanúját táplálja, amit csak erõsít a "neoliberális nagypolgárság" képviselõjének tartott SZDSZ koalíciós jelenléte.
A 2002. decemberi kongresszuson az MP már nem csupán veszélyként, hanem lehetõségként is számolt az MSZP "jobbratolódásával". Thürmer szerint: "Mi nem a szocialisták vagy a jobboldal, [hanem] a tõkés rendszer ellen küzdünk. Nem a szocialistákat vagy a jobboldalt támogatjuk, hanem a dolgozó ember érdekeit képviseljük. Nem a kormány, a tõkés rendszer ellenzéke vagyunk. Az MSZP-hez való viszonyunkat az határozza meg, hogy az MSZP tõkés párt, a polgári váltógazdálkodás egyik eleme." A kongresszus 2003. március 29-én megtartott második ülésnapján még egyértelmûbben fogalmazott: "A szocialistáktól tudunk szavazatokat elvenni. A nap minden órájában magyarázni kell az embereknek, hogy a Munkáspárt a globalizációkritikus szervezetekkel együtt új alternatívát képvisel."
Az MSZP-hez és a globalizációkritikus mozgalomhoz fûzõdõ viszony együttes újrafogalmazásának szükségességét Vajnai Attila alelnök decemberben a következõkkel indokolta: "A kormányváltásra szavazók nagy többsége szociális ígéretei miatt szavazott az MSZP-re. A globális kapitalizmus viszonyai között azonban nagyon nehéz lesz a jóléti rendszerváltást megvalósítani. A liberálisok nyomása alatt jobbra tolódó MSZP által hagyott egyre nagyobb térben meg tudunk erõsödni." Vajnai elsõdleges célként az MSZP gazdaságpolitikájával elégedetlen szocialista szavazók, illetve a jobboldal újbóli kormányra kerülésétõl tartó, de a Medgyessy-kormány társadalompolitikáját elutasító baloldali értelmiség megszólítását jelölte meg. "A jövõnk a globális kapitalizmus kihívásaival szemben alternatívát keresõ baloldali értelmiség aktivizálása, a XXI. század problémáinak középpontba helyezése. Nem a mindenkori kormány, hanem a rendszer ellenzékeként, a tõkés globalizációval szemben fellépõ nemzetközi szociális mozgalomhoz csatlakozva bõvíthetjük társadalmi kapcsolatainkat, növelhetjük értelmiségi bázisunkat."
A 2002-ben végrehajtott szemléletváltás következtében a Munkáspártnak nem okozott különösebb sokkot az ország EU-csatlakozása. A párt kongresszusának 2003. március 29-én kelt nyilatkozata kritikával illeti mind a kormányt, mind a jobboldalt: "Nem mond igazat, aki szerint csak elõnyei vannak a csatlakozásnak. Az Európai Unió nem a dolgozók, a munkások, a bérbõl és fizetésbõl élõk szövetsége, hanem a tõke, a monopóliumok szervezete. (É) Nem mond igazat az sem, aki szerint csak hátrányok érnek bennünket. Az Európai Unió a nagyobb piachoz való csatlakozás lehetõségét kínálja, több hozzáférést a tudomány, a technika vívmányaihoz." Thürmer ehhez hozzátette: "A csatlakozás elutasítása ahhoz hasonló lenne, mint a korai kapitalizmus idején a géprombolók tettei. Nekünk nem az eszközöket kell lerombolnunk, hanem a kapitalizmust. Nem az EU-t kell feloszlatni, hanem politikai és gazdasági intézményeit kell társadalmi tulajdonba venni. Mi a szocializmusban hiszünk, és a dolgozók közös Európáját akarjuk."
A jobbik bal
A csatlakozásról döntõ népszavazás kampányával és az MSZP "jobbratolódásának" megbélyegzésével egy idõben kiváló alkalmat szolgáltatott a nagyobbik kormánypárttól történõ elhatárolódásra az iraki háború kérdése. "A szocialisták csúfosan megbuktak a háború vizsgáján. (É) A háborúhoz való viszony mindig is választóvonal volt. A szocialisták rövid öt esztendõn belül másodszor mondanak igent a háborúra. A mi válaszunk pedig mindig nem volt, s ma is nemet mondunk. A háború és a béke kérdésében a tüntetõ civil szervezetek és mi képviseljük a magyar közvéleményt, nem a szocialisták, nem a kormány" - hangzott el a március végi kongresszuson a pártelnök szájából.
Bár a békepárti hangzavarban a Munkáspárt nem vihetett vezérszólamot, két másik ügyben sikerült nemcsak megelõznie a többi politikai erõt, de igazodásra késztetni a két nagy parlamenti pártot is. Az 1993-ban tiltott önkényuralmi jelképnek minõsített munkásmozgalmi szimbólumok legalizálásának követelése és a kórház-privatizációval szemben kezdeményezett népszavazás aláírásgyûjtésének sikere csaknem egy éve biztosítja a párt vezetõi számára a nyilvánosság figyelmét (az akciókról lásd Csillagosok, kórházak címû keretes írásunkat). Az MSZP egyes politikusainak (így Gyurcsány Ferencnek, Gurmai Zitának és Herczog Editnek) a vörös csillag viselésének engedélyezéséért történõ kiállása, illetve a Fidesz aláírásgyûjtéséhez nyújtott támogatása pedig akár azt a benyomást is kelthette a kiszemelt támogatókban, hogy a Munkáspárt nemcsak kiszabadult másfél évtizedes gettólétébõl, de a két nagy párt kezdi komolyan venni Thürmeréket.
Kérdés, hogy az utóbbi hónapok hírverése szavazatokra váltható-e az EP-választáson. A kórház-privatizáció elleni petíciót aláíró 300 ezer honfitársunk támogatása önmagában is átütõ sikert jelentene a Munkáspártnak, ám valószínûtlen, hogy az aláírók valamennyien a pártot támogatnák júniusban. Annál is inkább, hiszen több jobboldali szervezet (köztük a Fidesz) támogatásáról biztosította, az EU-ellenes Szabad Magyarországért Mozgalom pedig tevõlegesen is segítette a gyûjtést. Az EP-választás eredményétõl függetlenül viszont nem tûnik kizártnak, hogy a Munkáspárt - ha ellenáll a Kádár-nosztalgia kísértésének - az ezredforduló legerõsebb hazai baloldali-antikapitalista szervezetévé válik. Mivel pedig ezen a piacon egyelõre nem mutatkozik túlkínálat, 2006-ban ezzel a mondanivalóval akár még meglepetés is okozható.
Gavra Gábor
Csillagosok, kórházak
A vörös csillag viselésének engedélyezéséért indított munkáspárti offenzíva 2002 decemberében kezdõdött: ekkor Thürmer Gyula Medgyessy Péterhez intézett levelében kezdeményezte a munkásmozgalmi szimbólumok kivételét a büntetõ törvénykönyv (Btk.) által tiltott önkényuralmi jelképek közül. 2003 februárjában Thürmer és Vajnai Attila sajtótájékoztatón fordult a nyilvánossághoz, az eseményre Vajnai a ruháján vörös csillagot viselve jelent meg, felszólítva a sajtó ott tartózkodó képviselõit, hogy jelentsék fel õt tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt.
Néhány hét múlva gyanúsítottként hallgatták ki az V. kerületi rendõrkapitányságon, majd az ügyészség áprilisban "közösség elleni izgatás" címén vád alá helyezte. Május végén a Munkáspárt honlapja az EU tagországaiban mûködõ kommunista pártok emblémáinak bemutatása címén sarló-kalapácsokkal és ötágú vörös csillagokkal lett tele. Az oldal készítõi (elsõsorban Vajnai Attila felelõs szerkesztõ) szerint "a belügyi szerveknek dönteniük kell, hogy betiltják-e az EU-ban legális szervezetek magyarországi bemutatását, vagy beismerik a Btk. vonatkozó rendelkezéseinek tarthatatlanságát". Az ügy a görög kommunisták jóvoltából novemberben az Európai Parlamentben is napirendre került; Vajnait a bíróság idén márciusban próbára bocsátotta. Magyarország felszabadulása évfordulójának elõestéjén a Szabadság téri szovjet emlékmû koszorúzásán az ismét vörös csillagot viselõ alelnököt õrizetbe vették és három órán át fogva tartották a rendõrök; négy napra rá megjelent a Munkáspárttal zömükben nem rokonszenvezõ értelmiségiek tiltakozása az intézkedés és a munkásmozgalmi jelképek tiltása ellen, majd április közepén az aláírók egyike, Herczog Edit szocialista képviselõ javasolta a Btk. módosítását.
Hasonlóan felépített akció volt a tavaly augusztusban kezdeményezett kórházprivatizáció-ellenes aláírásgyûjtés. Az Országos Választási Bizottság által jóváhagyott kérdés népszavazásra bocsáthatósága ügyében a párt az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult. Ennek köszönhetõen a Munkáspárt három hónapig szerepelt a nyilvánosság elõtt anélkül, hogy az aláírásgyûjtésbe egyáltalán belefogott volna. Az AB döntése végül november 10-én adott szabad utat a Baloldali Fronttal és a Vajnai Attila vezette Társadalmi Demokráciáért Mozgalommal közös aláírásgyûjtésnek, amit november végén a Fidesz is támogatásáról biztosított. Bár az AB decemberben - szintén a Munkáspárt kezdeményezésére - megsemmisítette a kórháztörvényt, a párt a határozatot "félgyõzelemként" értékelve folytatta akcióját, mely 300 ezer aláírás összegyûjtésével idén március 10-én fejezõdött be. A népszavazás kiírásáról az Országgyûlés lapzártánk után dönt.
