Az alkotmány 60. paragrafusa rögzíti az egyház és az állam szétválasztását. Az elmúlt tizenhat évben ennek gyakorlata azonban korántsem volt mindig egyértelmű, a szocialisták, a konzervatívok és a liberálisok vég nélküli vitákat folytattak a felekezetek állami támogatásáról.
A rendszerváltást követően két sarkalatos törvény született az egyházakról (az 1990/IV. a vallásszabadságról, illetve az 1991/XXXII. a volt egyházi ingatlanok tulajdonjogi helyzetéről), de
egyik sem tisztázta egyértelműen
az egyházi intézmények támogatásának pontos mikéntjét. Ez évente ismétlődő alkudozásokhoz vezetett, a politika előszobáztatta az egyházak vezetőit. Az MDF-kormányzat nem fukarkodott a támogatásokkal, de nyilvánvaló szimpátiái ellenére Antall József mindvégig szorosan tartotta a gyeplőt. Az 1994-es kormányváltás után minden anyagi természetű vita átpolitizálódott, az ellenzék politikusai - de a felekezetek vezetői is - azzal támadták a Horn-kabinetet, hogy egyházellenesség hatja át a döntéseit. Részben ettől a bélyegtől próbált szabadulni az MSZP, amikor megkezdte a Szentszékkel és a magyar katolikus egyházzal a vatikáni szerződést előkészítő tárgyalásokat. Az SZDSZ végig élesen kritizálta a kezdeményezést, ugyanis a liberálisok nem értették, miért van szükség külön szerződésre akkor, amikor épp elfogadásra várt a Bauer Tamás által 1995-1996-ban kidolgozott, az egyszázalékos felajánlást lehetővé tévő javaslat, illetve az 1997 végén életbe lépett, az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvény. "Tisztában voltunk vele, hogy az egy százalék önmagában még nem oldja meg a kárpótlás vagy az egyházi iskolák támogatásának nyitva maradt kérdéseit, csak nem értettük, miért kell az egészet nemzetközi szintre vinni" - mondta lapunknak egy SZDSZ-es szakpolitikus.
A megállapodást végül 1997. június 20-án Vatikánvárosban szignálták a felek, 1998. április 3-án lépett életbe, és a parlamenti ratifikációt követően 1999 júliusában emelkedett törvényerőre. "Nem lelkiismeret-furdalásról volt szó, Horn Gyula a választásokra készülve egyszerűen pacifikálni akarta az egyházakat, azt hitte, egy ilyen nagylelkű adománnyal leválaszthatja őket a jobboldali pártokról" - elemezte a Narancsnak az MSZP tíz évvel ezelőtti taktikázását egy, a szerződést akkoriban bíráló szocialista országgyűlési képviselő. Az 1998-as vereség után Horn több kirohanást intézett az egyházak ellen, azt állítva, hogy a lelkészek és a papok hálátlanul a Fidesznek kampányoltak. Ma már a szocialisták körében egyre többen gondolják úgy, hogy 1997-ben eltaktikázták magukat.
A vatikáni szerződésben jelentős engedményeket tettek a katolikusoknak, majd ezt alapul véve az Orbán-kabinet kormányhatározatokban fixálta a többi egyház lehetőségeit és jogosultságait, elérve, hogy a felekezetek egy emberként sorakozzanak fel a szentszéki szerződés fenntartása mellett, miközben egyre nyíltabban vállalták ideológiai kötődésüket a jobboldalhoz.
"Tudomásul kellene már venni, hogy a történelmi egyházak soha nem lesznek a baloldal barátai. Ha van politikai megfontolás a vatikáni szerződés most tervezett felülvizsgálata mögött, akkor ez kellene hogy a fő szempont legyen. Lépjünk túl a Horn-doktrínán, mert többet árt, mint használ, jogtalan elvárásokat támaszt az egyházakkal szemben" - mondta a kérdéskör vizsgálatára a kormány által létrehívott bizottság (erről lásd keretes írásunkat) egyik tagja. Hasonlóan vélekedik Donáth László (MSZP) evangélikus lelkész is, az Országgyűlés vallásügyi bizottságának tagja, aki bízik abban, hogy a szocialisták mára levetkőzték az egyházakkal szembeni ideológiai komplexusaikat, és hajlandók végre azokkal a szakmai jellegű kérdésekkel foglalkozni, amelyek a szerződés kapcsán az évek során felmerültek.
"A katolikus egyházzal megkötött '97-es megállapodás, illetve a többi egyházzal kötött szerződés az államot és az egyházakat mára egy sötét labirintusba terelte, ahol megállás nélkül kergetik egymást a felek" - mondta lapunknak Csepregi András evangélikus lelkész, az Oktatási és Kulturális Minisztérium egy hete kinevezett egyházügyi titkárságvezetője. Mi sem illusztrálja jobban a kaotikus helyzetet, mint a két kormánypárt kalkulációja a 2004-es támogatásokról: az SZDSZ szerint az egyházak 36,5 milliárdot kaptak a költségvetésből, míg a szocialisták vallási tagozata 92 milliárdot számolt össze.
A lapunk által megkeresett szakértők szerint a vatikáni szerződés három olyan fajsúlyos problémát vet föl, amellyel a bizottságnak mindenképpen foglalkoznia kell. A legtöbbet hangoztatott kifogás, hogy a megállapodás privilégiumokat biztosít a katolikusoknak. Egy neve elhallgatását kérő érsekségi forrásunk erőltetettnek nevezte ezeket az érveket, mondván, hogy a Magyar Köztársaságnak számos nemzetközi szerződésbe foglalt kötelezettsége van, és mindegyikre ráfoghatnánk, hogy versenyelőnyt biztosít a hazai érintetteknek; ráadásul a szerződést már kiterjesztették a többi egyházra is. Tény, hogy a megállapodás hatályon kívül helyezésében a legvérmesebb liberális politikusok sem reménykednek, tudván, hogy a felbontásához mindkét fél beleegyezése szükséges. Hiller István, az új oktatási és kulturális miniszter július elején leszögezte: a kormány a Magyarország és a Szentszék közötti megállapodást érvényes egyezménynek tekinti.
Szintén komoly gond, hogy az alkotók szándéka 1997-ben nem teljesült maradéktalanul, azaz mégsem egyértelműsítették a támogatások kiszámolásának és folyósításának módját. Az elmúlt években az egymást követő kormányok ugyanakkor felülírták a vatikáni szerződés egyes előírásait, így meg kell vizsgálni ezen plusztámogatások létjogosultságát.
Az egyházi ingatlanok visszaadásának ügyére viszont gyakorlatilag pont került. Az igényelt és átadható ingatlanok mára már - néhány kivételtől eltekintve - visszakerültek az eredeti tulajdonosokhoz; ebben az állam túlteljesítette a tervet, ugyanis az 1991-es törvény előírása szerint 2011-ig kellett volna lezárni a kárpótlási folyamatot. Ezenfelül az egyházak által nem természetben vagy pénzben kért ingatlanok értéke egy alapba került, melyet a forint devizakosárban mért átlagos leértékelésének költségvetésben alapul vett ütemével valorizálnak, és ennek ötszázalékos kamatát évente kifizetik az egyháznak. Ez az úgynevezett
örökjáradék,
amely a vatikáni megállapodásnak köszönhetően került be a hazai jogrendbe. 1998 és 2004 között a kifizetések 3,2 milliárdról 8 milliárd fölé emelkedtek. Ebben már lehetnek jelentősebb viták: az SZDSZ például helyesebbnek tartaná, ha helyette esetleg államkötvényeket osztanának szét, így tehermentesíteni lehetne a költségvetést. A kompromisszum kizárt, az egyházak legfőbb érve, hogy míg az államosítások előtt jelentős vagyonnal, illetve ebből származó bevételekkel rendelkeztek, amiből finanszírozni tudták oktatási, szociális, hitéleti tevékenységüket, addig jelenleg az egyszázalékos felajánlások és az egyéb adományok mellett csakis a járadékra számíthatnak.
Szintén a liberálisok kritizálják leginkább a személyi jövedelemadó (szja) felajánlható egy százalékának jelenlegi kifizetési metódusát is. A Bauer-féle 1996-os szisztémát a vatikáni szerződés megfejelte egy állami garanciával. Ha a rendelkezők által juttatott összeg nem éri el az előző évi szja-bevételek 0,5 százalékát, az állam erre a szintre emeli a támogatás összegét, a kiegészítést pedig az állampolgári rendelkezések arányában osztja fel az egyházak között. Ez a rendelkezés a katolikusok kérésére került a szerződésbe, ugyanis vezetőik arra hivatkoztak, hogy a magyarok nincsenek még hozzászokva az önálló adózáshoz, így félő, hogy a hívők nem élnek a törvény adta lehetőséggel. Ezt a garanciát az Orbán-kormány 0,8-ra, a Medgyessy-kabinet 0,9 emelte. A Fidesz 1998 és 2002 között átalakította volna a rendszert, a Semjén Zsolt vezette államtitkárság azt javasolta, osszák szét a felekezetek közt az szja egy százalékát a népszámlálási adatok arányában, de az előterjesztés végül nem kapta meg az Országgyűlés támogatását.
Újabban többen felvetették, hogy az állam térjen vissza a vatikáni szerződésben vállalt félszázalékos szintre. Mások két százalékra emelnék a felajánlható szja-részt, de eltörölnék a garanciát. Az egyházak vehemensen tiltakoznak ez ellen, mondván, hogy az inaktív hívők nem élhetnek a felajánlással, így jelentős összegektől esnének el. A liberálisoknak erre is kész válaszuk van: az állam küldjön egy meghatározott összegről szóló csekket a nem adózóknak, amit átadhatnak az általuk választott egyháznak, a költségvetés pedig állná a cechet. "A vállalt garancia évi néhány milliárdnyi kiadást jelent, ami nem túl nagy összeg ahhoz, hogy összevesszünk a felekezetekkel, de a jelenlegi rendszer semmiképp nem ösztönzi az egyházakat arra, hogy a hívekhez forduljanak" - magyarázta Horn Gábor, miért ragaszkodnak az SZDSZ-esek a rendszer átalakításához.
A legkeményebb vita
az oktatási normatívák ügyében várható. A vatikáni szerződés előírása: "Az egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények után (óvodák, általános és középiskolák, diákotthonok) ugyanolyan pénzügyi támogatásban részesül, mint a hasonló intézményeket működtető állami és önkormányzati fenntartó." Az egyházi intézmények megkapják az alapnormatívát, mely a kiadások csaknem kétharmadát fedezi, de esetükben az állam állja a kiegészítő támogatásokat is, amelyeket az önkormányzati vagy alapítványi iskoláknál a fenntartó biztosít saját forrásból, esetleg pályázatokból.
A szisztéma lényege, hogy a kormányzat a költségvetés tervezésekor összeadja a folyó év közoktatási kiadásait, kiszámolja, menynyit költenek az önkormányzatok saját forrásból az oktatási intézményeikre, ezt elosztja az önkormányzati fenntartású iskolák diáklétszámával, majd az így kapott fejpénzt kiegészítő támogatásként a következő évben kiosztja a felekezeti iskoláknak. Az Oktatási Minisztérium persze szándékosan alultervez - rendszerint tíz százalékkal -, de az önkormányzatoktól időközben beérkezett pontos adatokból kiszámolt különbséget a zárszámadáskor átutalja az egyházaknak. Többnyire a különbség miatt robbannak ki a viták. Az egyházak arra hivatkoznak, hogy megkésve jutnak a pénzükhöz, miközben az önkormányzatok rendszerint időben utalják intézményeiknek a támogatásokat. Tavaly a vita tüntetésekbe és alkotmánybírósági vizsgálatba torkollott.
A kalkulációt végző minisztériumi szakemberek szerint a rendszerben súlyos ellentmondások vannak. Ilyen az ún. "uszodaprobléma" - azaz egy sor olyan önkormányzati ráfordítás kerül a rendszerbe, és képezi az egyházaknak járó kiegészítő normatíva kiszámítási alapját, melyek nem feltétlenül oktatási kiadások; például ha az önkormányzat az iskolája területén épít uszodát. Az előző ciklusban a Magyar Bálint vezette tárca többször kísérletezett azzal, hogy e kiadásokat leválassza a kalkulus alapjáról, de többnyire fennakadt az egyházak ellenállásán, ugyanis a felekezetek vezetői rendszerint megkerülték a minisztert, és a kormányfőnél lobbiztak a támogatások megszerzéséért. Egyébként valóban alaptalan az egyházak azon panasza, miszerint a támogatások csökkennének: 2001-től 2005-ig 6,7 milliárdról 11,9 milliárdra emelkedett az egyházi közoktatási kiegészítő támogatás összege. Persze, míg a minisztérium közgazdászai azt állítják, hogy a kiegészítések révén az egyházak versenyelőnyhöz jutnak, sőt sérül a világnézetileg semleges oktatás elve, addig az egyházak arra hivatkoznak, hogy nekik, szemben az önkormányzatokkal, nincsenek adóbevételeik, nem részesülhetnek a kistérségi támogatásokból, és számos pályázatból is kizárják őket.
Több szocialista és liberális forrásunk megerősítette, hogy Gyurcsány Ferenc a tavaly év végi viták után elhatározta: ha újból a koalíció győz a választásokon, azonnal nekilátnak a rendszer átalakításához. Úgy tudjuk, a katolikus egyházban is megvan a fogadókészség a vatikáni szerződés újraértelmezéséhez, ami magával vonhatja a többi egyházzal kötött megállapodás felülvizsgálatát is. Erdő Péter esztergomi érseket állítólag inkább a világnézeti kérdések hatékonyabb képviselete foglalkoztatja, mint az egy-két milliárdos, a hívek szemében is visszatetsző anyagi viták. "Azt persze nem várjuk, hogy a támogatások megkurtítását zokszó nélkül fogadják, hosszú, feszült, de reményeink szerint konstruktív vita várható az év második felében" - értékelte a helyzetet a bizottság egyik tagja.
A bizottság
Gyurcsány Ferenc július 5-én, a történelmi egyházak vezetőivel folytatott egyeztetés után jelentette be, hogy bizottságot hoznak létre a vatikáni szerződés tapasztalatainak értékelésére. Ezt a nemzetközi szerződés ötödik fejezete teszi lehetővé, amely előírja: ha a megállapodás "értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatban valamilyen nehézség merül fel, a Felek közös megegyezéssel keresik a legmegfelelőbb megoldást". A bizottság tagjai: Horányi Özséb, a BME professzora, Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója, Kozma Tamás, a Debreceni Egyetem professzora, Lamm Vanda, az MTA Jogtudományi Intézetének igazgatója, Máté Tóth András, a szegedi egyetem tanszékvezetője, Wildmann János, a pécsi egyetem docense: elnöke Tamás Pál, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója. A bizottság július 26-án tartotta első ülését, augusztusban több tanácskozást terveznek. Ahogyan Wildmann János fogalmazott, "nyílt fülként funkcionálnak". Jelentésüket szeptember 30-ig kell letenniük a kormányzat asztalára.
