"A Kispál-féle tanyát Kardoskút felé találja, ahol a Csomorkányi utat keresztezi egy 20 kilovoltos vezeték." Ennyi az útmutatás Szegeden, a Dél-magyarországi Áramszolgáltatónál (Démász), igaz, Hódmezővásárhely után ennyi elegendő is a keresett porta megtalálásához. Az öreg vályogház nem kevésbé koros kapufélfáján drótfogantyú fogad. A hozzá kapcsolt merev huzal odabent kerámiakolompban végződik. A 73 éves Kispál János valaha bértömő volt Szentesen, de "már vagy tizenöt éve is megvan", hogy idekint él. Ismeretlenül is vendégként fogad, s bár a tanyából a házon kívül semmit meg nem mutat (még a negyvenes korú feleségét se, aki hallhatóan itthon van), a szoba egyetlen székére ültet. A nagyjából 5x2 és fél méteres helyiség városi orrnak több mint dohos, a pici ablak előtt sűrűre nőtt fák árnyékában is láthatók a vakolatuktól szabaduló falrészek. A házigazda - kérésünkre - lámpát gyújt. A kamionakkumulátorra kötött autóizzó fénye alig valamit változtat a félhomályon. Az egyetlen vezeték a falra szögelve kígyózik be az előtérből. Az asztalon az olvasószemüveg mellett két karóra ketyeg, mellettük vajszínűre öregedett, egykor fehér Junoszty tévé. Ritkán használja, mert a házilag eszkábált antennának köszönhetően a képernyőn sokszor eligazodni sem tud. Inkább rádiót hallgat. Az olaszok miatt nézte csak a foci-vb-t is, igaz, értük az alig egy kilométerre lévő preszszóig nap mint nap elbiciklizett.
A feleség és egy hűtőszekrény miatt már hat éve szeretnének vezetékes villanyt a házba, de mivel a tanya mögötti erdőcskétől, alig 400 méterről húzott drótért anno 800 ezret kért a Démász, lemondtak róla. Két éve a tanyaszomszéd, a méhész Bakos István fogta össze a környékbelieket, hogy együtt talán olcsóbb lesz, pláne, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat is besegít. A városban lakó Bakos sokat talpalt, főleg, miután az aggregátora után több méhcsaládját is ellopták a tanyájáról annak ellenére, hogy a három kutyán kívül "mindig van ott valaki". Az öt tanya villamos hálózatba kötését Kispál János emlékei szerint még tavasszal is augusztus 20-ig ígérték a Démásznál. Már befizette a 241 200 forintos önrészt, és igazából azt se bánja, hogy néhány hete híre jött, hogy a villanyszerelők talán csak októberben érkeznek. "Addig már elleszünk akkun" - mondja, majd hozzáteszi: az sokkal fontosabb, hogy bekötve a mostani egymilliós értékének a dupláját éri majd a tanya.
Az áramszolgáltatónál olyan tanya után hiába érdeklődünk, ahol nincs áram és az ott lakók nem is kérték legalább a kalkulációt. Hiezl József, a Démász operatív és hálózati vezérigazgató-helyettese szerint ők is csak a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) által megrendelt felmérések idején szembesültek azzal, hogy a szolgáltatási területükön több ezer ilyen tanya van.
Bekötési macerák
A statisztikákban ugyan az áll, hogy az Alföld lakosságának több mint hat százaléka él tanyán, de a Duna-Tisza közi Homokhátságon ez az arány számos településen meghaladja a tizenöt, sőt a legtanyásabb Bács-Kiskun megyében néhol az ötven százalékot is. Az Albertirsától Mórahalomig tartó, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye területeiből álló Homokhátság nagyjából az ország egytizede; a térség csaknem 54 ezer elszórt tanyáján ma is több mint százezren élnek.
Csatári Bálint, az MTA Regionális Kutatások Központja kecskeméti Alföldi Tudományos Intézete (RKK ATI) igazgatójának szakmai felügyelete alatt 2005 áprilisára elkészült a Homokhátság teljes körű feltérképezése, benne a térség energetikai hálózatfejlesztési tervével. A MEH Országos Területfejlesztési Hivatalának (OTH) megbízásából a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társasággal végzett munka megállapította: az utolsó alapos felmérés (1970) óta a tanyák épületeinek majd 15 százaléka összedőlt, egyötödük pedig lakatlan. A 90-es évek közepétől a népesség elvándorlása megállt, és a tanya az organikus gazdálkodás, a tanyasi turizmus, valamint a városból menekülés színhelyévé kezdett átalakulni, de egyötödükben ma is idősek, egyedülállók élnek, és a homokhátsági tanyaállomány több mint fele meglehetősen rossz műszaki állapotú. 8000 tanyán nincs villany - igaz, ezek felében már nem is laknak. Az áram bekötésének kérdése sokszor azért sem egyszerű, mert a költségek gyakran meghaladják a tanya értékét. Ezzel együtt az OTH adatai szerint az ellátatlan tanyák egyharmada gazdaságosan villamosítható lenne, mivel azok legfeljebb 8 km-re vannak a 20 kV-os távvezetéktől. Az összköltséget ötmilliárd forintra becsülik. De ki fizesse ezt, ha a gazdasági tárca (GKM) 2004-ben tanyavillamosításra pályázható kerete alig 50 millió forint volt, s a nemzeti energiahatékonysági program (nep) 2005-ben már nem hirdetett pályázatot. Miután az érintett 104 önkormányzat bevonásával készült vaskos tanulmányt az OTH 2005 nyarán több szinten és fórumon is véleményeztette, egyértelmű lett, hogy az energiaellátáson túl több sürgősen megoldandó feladat is van (ivóvíz, úthálózat stb.).
Védelem vagy kényelem
A Homokhátság feltérképezésének része volt az áramellátásterv elkészítése is. A Démász kecskeméti főmérnöke, Ottomár László elláthatóságuk szerint három kategóriába sorolta a tanyákat. Az elsőbe a kisfeszültségű hálózat építésével is áramosítható tanyák tartoznak (több mint 1700), ahol telkenként 1,8 millió forint létesítési költséggel lehet számolni. A második kategória az a kb. 300 tanya, amelyek ellátásához trafóállomás szükséges; ezek kalkulált beruházási költségigénye egyenként 3,3 millió forint. A harmadik halmazt jelentő 30-35 tanyához közép- és kisfeszültségű hálózatot is építeni kellene; ehhez trafó is kell, így a költség tanyánként 5 millió körül lehet.
Amennyiben az anyagi terhek elosztása változatlan marad, akkor a második és a harmadik kategóriába sorolt tanyák tulajdonosai nehéz helyzetbe kerülnek. Manapság az építés első 300 (kisfeszültségnél 150, szimpla csatlakozásnál 50) méterét fizeti a Démász, a többit az ügyfélnek kell állnia. Oszlopok százméterenként, ára: 40 ezer/db, plusz az összes rákerülő felépítmény. Ha szükséges, transzformátorállomást telepítenek (1,2-1,5 millió forint, amit a villamosenergia-törvény - vetv. - tavalyi módosításának köszönhetően a szolgáltató köteles fizetni). A trafó utáni 230 voltos hálózat kilométere kompletten (a tervezéstől a kivitelezésig) 3-4 millió forintba kerül.
"Az is fontos kérdés, hogy ha kivisszük a kábelt, lesz-e, aki kifizeti az onnan vételezett áramot" - magyarázza Hiezl József. Ezt a problémát a Váti és az RKK ATI a tanulmányában úgy hidalta át, hogy a tanyák többségében alternatív energiaforrásra (nap-, szél-, biogáz-, geotermikus energiára) épülő áramellátást képzelt el, nem utolsósorban azért, hogy az ott élőknek a későbbiekben se kelljen fizetniük a fogyasztásért; és az sem elhanyagolható érv, hogy a hálózattól nagyobb távolságban lévő fogyasztók árammal ellátása így olcsóbban és rövidebb idő alatt megoldható. Például egy szélmotoros-napcellás rendszer a tanya elhagyásakor egyszerűen leszerelhető és máshol felépíthető. Egy alternatív energiatermelő rendszerek építésével foglalkozó szakember szerint az alföldi viszonyokhoz igazított, közepes fogyasztói szintnek megfelelő (egy hűtőt, tévét és "normális" világítást kiszolgáló) rendszert manapság nettó félmillió forint körüli áron meg lehet építeni. Sőt, még az extra ellátású rendszer kiépítése sem kerül többe 3 milliónál. Mindez azért érdekes, mert egy Nagykőrös környéki, 14 tanyát magában foglaló villamosítási elképzelésre az áramszolgáltató 56,5 millió forintos árajánlatot adott. (Igaz, ez még 2004-ben történt, amikor például a trafók költségét az áramszolgáltatónak nem kellett magára vállalnia.)
Akármelyik megoldást nézzük, az biztos, hogy a még villamosítatlan tanyákon élők túlnyomó része nem tud kifizetni jelentős beruházási hányadot. Kérdés tehát, hogy a nagyjából 15 milliárd forintot igénylő feladathoz az állam mi alapján, hogyan nyújtana támogatást (és menynyit). A GKM jó ideje adós a válasszal; a tavaly nyári vetv., illetve a novemberben kiadott végrehajtási rendelet elvi megfogalmazásai után a szaktárcának szabályoznia kellene végre, hogy ki mekkora részt vállaljon a különböző tanyavillamosítási projekttípusokban. Az elmúlt fél évben erről nincs hír, pedig igyekezhetne az állam; a 2007-től érkező EU-s pénzekkel kalkulálóknak még az idén meg kellene írniuk a pályázatokat.
Szabó M. István
Gazdátlan hálózatok
A tanyavillamosítás jelenkori problémáját a "gazdátlan hálózatok" hozták felszínre, mivel ezek feltérképezésekor derült ki, hogy ma is több tízezren élnek villamos áram nélkül Magyarországon. "Gazdátlanok" azok a nem áramszolgáltatók által létesített hálózatok, melyek létesítője már megszűnt. A zömükben tsz-ek vagy szakszövetkezetek építette elektromos vezetékek egy 1992-es felmérés szerint 34 ezer fogyasztót szolgáltak ki. A közvetítő - a hivatalos megfogalmazásában: "idegen" - hálózat, mely az áramszolgáltatók és a fogyasztók között épült ki, 3373 km összhosszúságú volt. 1992-ben ennek kétharmadát tartották átépítendőnek ahhoz, hogy az érvényben lévő szabványoknak megfeleljen. Gyakorta nem oszlopokon, hanem élő fákra szögelve húzták ki a többnyire nem szabvány keresztmetszetű kábeleket és a vezetékeket, s jellemző volt az is, hogy az "idegen hálózatok" csak ritkán feleltek meg az érintésvédelmi előírásoknak.
A tsz-ek rendszerváltás utáni felszámolása e fogyasztóknál azzal a következménnyel járt, hogy bár korábban ugyanúgy fizettek az áramszolgáltatónak, mint bárki más, a felszámoláskor a főfogyasztó eltűnése miatt áram nélkül maradtak. Ahhoz, hogy az áramszolgáltató szabványszerűvé építse át a gazdátlanná vált szakaszokat, mai áron 12,5 milliárd forint beruházásra lett volna szükség, és ennyit az áramszolgáltató, a fogyasztó és az állam együttesen nem tudott összerakni. Az 1995-ben privatizált áramszolgáltatók a Magyar Energia Hivataltól úgy kaptak működési engedélyt, hogy (sok más mellett) kötelesek voltak/lettek volna megoldani a "lógva maradt" végfogyasztók szabványos hálózatba kötését - igaz, tíz évre volt szükség ahhoz, hogy azt is jogszabály mondja ki: ennek költségei nem háríthatók át az érintett fogyasztókra.
A Démász az egyik legfőbb érintett a gazdátlan hálózatok ügyében: működési területén több mint 12 ezer ilyen fogyasztóról tudott. A cég 1993 óta csaknem 6 milliárd forintot költött a gazdátlan hálózatok rekonstrukciójára, amivel a probléma kétharmadát sikerült kezelni. Eleinte az állam és a Démász állta a költségek egyik felét és a fogyasztó a másikat - napjainkra ez gyakorlatilag 10 százaléknyi fogyasztói, 90 százaléknyi áramszolgáltatói vállalássá alakult. Az eddigi tempót alapul véve a Démásznak még legalább öt-hat év kell ahhoz, hogy a máig "lógva maradt" fogyasztók ügyét végleg kipipálhassák.
