Állítólagos titkos tervet fedett fel Stummer János: Orbánnak alagutat építenének a Puskás Arénába

Belpol

De a részleteket nem ismerni.

Rendkívülinek ható bejelentést tett a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, a jobbikos Stummer János, aki arról számolt be egy a Facebookon közzétett videóban, hogy állítólag titkosítva akarnak Orbán Viktor számára saját alagutat építeni a Puskás Arénába. A tervről még azt tudni Stummer közléséből, hogy 2 milliárd forintba kerülhet, és hogy a kormány elképzelését a nemzetbiztonsági bizottság közreműködésével rejtenék el titkosítás útján a nyilvánosság elől. Egyéb részletek, például hogy pontosan honnan hova vezetne az alagút, mi a pontos terv, nem hangzik el Stummer közlése során.

A tervről Stummer hétfőn szerzett tudomást. A fideszes többségű bizottság pedig Halász János, Lezsák Sándor, Móring József és Hubay György szavazataival a titkosítás mellett határozott.

Stummer János elmondása szerint arra magyarázatot nem adtak a fideszes politikusok, miért épp most és miért ilyen formában van erre az állítólagos, titkos alagútra szükség.

A jobbikos politikus a videóban úgy fogalmazott, hogy a tervet "nem hagyom elsumákolni, hanem nyilvánosságra hozom".  Közlése szerint tisztában van az ezzel járó jogi és politikai következményekkel, elmondása alapján ezzel nemcsak bizottsági helyét kockáztatja, de akár bíróság elé is állíthatják.

Lapunk kereste Stummer Jánost telefonon, de nem sikerült elérnünk.

A hvg.hu nemzetbiztonsági forrásai nem kívánták sem megerősíteni, sem cáfolni Stummer fő állítását, egyikük mindössze annyit mondott: a jobbikos politikus “nem rugaszkodott el a valóságtól” a videóban közöltekkel.

(Facebook/Stummer János, hvg.hu)

Frissítés

Lapunk elérte Stummer Jánost, aki elmondta, egyelőre nem szeretne további részleteket nyilvánosságra hozni a tervről. Hisz' tisztában van vele, hogy ez olyan információ, ami miatt minden lépését jól meg kell gondolnia. De elmondta, csütörtökön Pintér Sándor belügyminiszterrel fog találkozni, hogy az ügyről beszéljenek. Ahogy megosztotta azt is, mi volt a politikai célja az információ közzétételével.

Figyelmébe ajánljuk

BKV: csak semmi pánik, lesz fizetés!

A cég megbízott vezérigazgatója belső körlevélben igyekszik nyugtatni a cég dolgozóit, hogy mindenki megkapja a fizetését júniusban. A szakszervezetek megkezdték az egyeztetéseket arról, milyen eszközökkel éljenek, ha ellehetetlenül a BKV és többi fővárosi szolgáltató cég működése.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.