Az állam kilakoltatásban is jobban teljesített: több mint 2400 kilakoltatást hajtottak végre idén

  • narancs.hu
  • 2018. november 14.

Belpol

A kilakoltatási moratórium májusi megszüntetése megtette a hatását.

Az utóbbi negyedévben közel ezer, idén összesen 2400 kilakoltatás történt - írta meg az atv.hu a  Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatok alapján.

Július és október között (III. negyedév) a kilakoltatások majdnem kétharmadát (65%) – 601 esetet – a lakóingatlanok sikeres árverését követő birtokbaadási eljárások tették ki.

Egyéb okokból végrehajtott kilakoltatások is történtek szép számmal:

  • lakásügyben hozott határozat végrehajtása miatt 191
  • önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt 38
  • bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően 7
  • a Nemzeti Eszközkezelő kérelmére elrendelt eljárás során pedig 82 kilakoltatás zajlott le.

Az előző negyedévhez képes lassult a folyamat, ugyanis az akkori 1300-hoz képest most csak 919 kilakotlatás történt.

Az atv.hu augusztusi szakértői becslése szerint ez a szám valamelyest félrevezető, mert nem tartalmazza azokat az eseteket, amikor az adós magától elhagyja az ingatlan. Becslése szerint a kilakoltatások körülbelül 10 ezer ember érinthetnek.

Májustól újra utcára lehet tenni gyermekes családokat

A kormány szerint 2018 a családok éve. A fideszes többségű házbizottság leszavazta, hogy gyorsított eljárásban tárgyalják a gyerekes családok kilakoltatását tiltó törvénymódosítást, így a téli kilakoltatási moratórium áprilisi lejárta után gyerekes családok kerülhetnek utcára. A Város Mindenkié nevű csoport törvénymódosítását még múlt héten nyújtották be az LMP, az Együtt és a Párbeszéd politikusai.

Figyelmébe ajánljuk