Az ELTE dolgozói adventi naptárat készítettek Hankó Balázsnak

  • narancs.hu
  • 2024. december 4.

Belpol

Meglepetés: az egyes ablakokban a saját munkabérükről „vallanak” az oktatók.

„Adventi naptárat küldtünk Hankó Balázsnak és Varga-Bajusz Veronikának!” – tudatta az ELTE-n működő Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ). (Varga-Bajusz Veronika a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.)

Azt ígérik: „az adventi naptár bejegyzéseit kollégáink írták, ezeket egyesével közzétesszük itt, december 24-én pedig a honlapunkon publikáljuk a teljes naptárat. Az akció szervezéséért köszönet minden résztvevőnek!”

A naptár első ablaka szerint egy tanársegéd nettó bére 217+35 ezre forint, egy adjunktusé 240 ezer, egy docensé mindössze 335 ezer, egy egyetemi tanáré pedig 479 ezer forint. Olyan furcsaságok is előfordulnak, hogy egy 20 éve habilitált egyetemi docens kevesebbet keres, mint egy kezdő gyakornok tanár. Az oktatók külföldi kollégái „tátott szájjal hallgatják, hogy a tanszékvezetői és az intézetigazgatói pótlék bruttó 40 ezer forint (...), azaz nettó 64 EUR” – olvasható a kalendárium december 4-i ablakában.

Az ELTE mostanában azzal került be a hírekben, hogy a hírhedten rossz anyagi helyzetben lévő, még nem alapítványosított egyetemen tette le a doktorit Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki mellesleg a Mathias Corvinus Collegiummal egy kiváltságosabb egyetemet épít. Ma írtunk róla, hogy Orbán Balázs opponense a támadások ellenére kiáll a döntése mellett.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.