Orbán Balázs megvédte a doktori értekezését

  • narancs.hu
  • 2024. december 3.

Belpol

Az opponensek és a bírálóbizottság nem találta megalapozottnak a plágiumvádat, a dolgozatot színvonalasnak, relevánsnak ítélték.

Az elérhető 25 pontból 23-at szerzett meg doktori disszertációjának keddi védésén az ELTE jogi kari doktori iskolájában Orbán Balázs, a védése értékelése így 92 százalékos, ami summa cum laude minősítésnek felel meg – írja a 24.hu.

A miniszterelnök politikai igazgatójának doktori védése többek között azért váltott ki nagy érdeklődést, mert a dolgozattal szemben plágium vád fogalmazódott meg. Ezt azonban az opponensek és a bírálóbizottság nem találta megalapozottnak, a bírálóbizottság álláspontja szerint ugyanis elfogadható, hogy a dolgozat egy része korábban egy társszerzővel közös tanulmányban már megjelent, és bár nem megszokott, az is elfogadható, hogy ez hivatkozásként nem, csak az irodalomjegyzékben szerepel. A dolgozatot ezen túlmenően színvonalasnak, relevánsnak tartották.

Orbán Balázs „A szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás alkotmányjogi összefüggései” című PhD-értekezése azután került be a hírekbe, hogy kiderült, ez volt az egyetlen az ELTE jogi karán az idén, melyet a Tudományági Doktori Tanács nem egyhangúlag bocsátott a doktori eljárás megindítására. Sajtóértesülések szerint a nemmel szavazók a szerintük fennálló összeférhetetlenség miatt döntöttek így, mondván, az ELTE állami egyetemként kiszolgáltatott helyzetben van egy kormánytaggal szemben.

A dolgozathoz számos írásbeli vélemény érkezett, ezeket a védésen felolvasták. A véleményezők között volt a disszertáció szerzőjét korábban plágiummal vádoló Rácz András, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója is, aki felhívta a bizottság figyelmét a megállapítására, miszerint a dolgozat hivatkozás nélkül idéz hosszabb részeket Orbán Árpási Botonddal közös tavalyi tanulmányából. Véleménye szerint ez a társszerző okán még csak nem is önplágium – és így az is kétséges, hogy önálló tudományos eredménynek tekinthető-e a dolgozat, ami a fokozatszerzés feltétele.

Orbán Balázs még 2009-ben nyert felvételt doktori iskolába „A képviselők jogállása (parlamenti jog)” témában, amelynek része a szabad mandátum és a szuverenitás vizsgálata, tehát nem változtatott témát, a konzulenssel egyeztetve pontosították a disszertáció tárgyát – reagált a Doktori Iskola arra, hogy Rácz András azt is szóvá tette, nagyfokú jóindulat kell az ELTE részéről ahhoz, hogy a politikus 12 évvel az abszolutórium után szerezhessen doktori fokozatot, ráadásul a témáját is megváltoztatva.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.