Az EMMI szerint túlkapás történt a vasalódeszkás tanár ügyében

  • narancs.hu
  • 2020. június 14.

Belpol

A tárca elfogadja a tankerületi igazgató lemondását.

„A tárca egyértelmű túlkapásként értékeli a tankerületi igazgató eljárását – nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az ATV-nek. A tárca szerint mivel az érintett igazgató több szakmai hibát is vétett az utóbbi időszakban, ezért elfogadják a lemondását.

Ahogyan arról a Narancs.hu is beszámolt, Vezsenyi László, a Makói József Attila Gimnázium tanára még a digitális oktatás bevezetése után készített egy humoros videót arról, hogy a digitális testenevelésóra keretében egy vasalódeszkán fekve hogyan kell gyakorolni az úszást. A tanár azért készítette a videót, mert a diákokat szerette volna motiválni, de másnap azzal hívták fel, hogy le kell szednie a videót a YouTube-ról, mert a tankerületi igazgató felháborodott rajta. A pedagógustól elvették a csoportjait is, és még aznap letiltották a tanításról.

Az eset miatt az ombudsman vizsgálatot indított a tankerületi igazgató ellen, aki később lemondott.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.