Az MSZP legendás expénztárnoka Hatvanpusztán egyezett meg Orbánnal a Népszaváról

  • narancs.hu
  • 2018. március 9.

Belpol

Egyik fél sem cáfolta a találkozót, ahol lezsírozhatták az egyetlen megmaradt balos napilap jövőjét.

Elég forró füles futott be a 444-hez a Népszaváról. Arról az újságról beszélünk, amelyről jó ideje világos, hogy valamitől bűzlik.

Az ugyanis teljesen szokatlan a NER-ben, hogy egy elvileg ellenzéki lapot folyamatosan kitapétázzanak állami hirdetéssel, ezzel megadva neki a hosszú NER-en belüli élet lehetőségét. A Népszavával viszont épp ez történik, azaz ömlik bele a különböző állami cégek hirdetése. És mint az emlékezetes, a Népszavával egy kiadóhoz tartozó Vasárnapi Hírek főszerkesztője épp a „túl sok” hirdetés miatt mondott fel nemrég. Kertész Anna ezt írta ki a Facebookra anno: „már nem tudok felelősséget vállalni a lap minden oldaláért, aljas, uszító propagandahirdetést jelentetett meg a kormány a szeretve és érzékenyen készített ünnepi lapszámunkban, amelynek cikkei – ahogy minden héten – az elfogadás és a szolidaritás jegyében születtek.”

A 444.hu cikke alaposan körbejárja, hogy jutott a Népszava mostani tulajdonosához, Puch Lászlóhoz, az MSZP korábbi pénztárnokához. Ebben a folyamatban pedig volt Puchnak egy találkozója Orbán Viktorral is, ezt így írja le a portál: „A kormányfő környezetét és a Geomédiát ismerő források is tényként beszélnek arról, hogy Orbán Viktor személyesen egyeztetett Puch Lászlóval a projekt támogatásáról. (…) az Orbán–Puch-találkozóra a hatvanpusztai majorságban került sor, ahová egy Volkswagen Transporterrel szállították le az egykori MSZP-pénztárnokot egy bicskei parkolóból.”

A találkozót egyik fél sem cáfolta a lapnak, további részletekért kattintson ide.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.