Az SZFE kancellárja bejelentette: holnap reggel meg akarja kezdeni a munkát az SZFE Vas utcai épületében

  • narancs.hu
  • 2020. október 7.

Belpol

Az SZFE új vezetése arra kéri a hallgatókat és a sztrájkbizottságot, hogy fontolják meg még egyszer az ultimátumot, és fogadják azt el, mert szerintük még nem késő megkezdeniük az együttműködést.

Mint ahogy azt előre jelezték, elutasították a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése által tett komplex ajánlatot az intézmény hallgatói és a sztrájkbizottság is – tájékoztatta Novák Emil általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár közleményben az MTI-t.

Az intézmény kuratóriuma által kinevezett vezetés felidézi, hogy az ajánlat része volt az egyetem dolgozói számára biztosított 10+15 százalékos béremelés és az is, hogy a korábbi munkarendben dolgozhatnak a munkavállalók. "Miután a komplex ajánlatot nem fogadták el és a sztrájk folytatódik, így az ajánlat részei sem lépnek életbe" – olvasható a közleményben.

Azt írják, bár az ajánlat elfogadásának határideje október 7. éjfél volt, "arra kérjük a hallgatókat és a sztrájkbizottságot, hogy gondolják át még egyszer a javaslatunkat és fogadják azt el, hiszen még nem késő megkezdeniük az együttműködést".

A vezetők közleménye azt is tartalmazza, hogy állítólag az SZFE dolgozóinak mintegy harmada a kancellárnak írásos nyilatkozatot juttatott el, amelyben rögzítik, hogy az egyetemfoglalásban nem vesznek részt, az azt szervezőkkel nem működnek együtt, viszont Szarka Gáborral új kancellárral kifejezetten szeretnének együtt dolgozni.

A közleményben az is olvasható, hogy "Szarka Gábor kancellár október 8-án reggel az SZFE Vas utcai épületében megkezdi a munkáját annak érdekében, hogy biztosítsa az egyetem működőképességét, felelősséget vállalhasson az ott dolgozók munkakörülményeiért és intézkedhessen a bérek és egyéb juttatások kifizetéséről".

Szarka Gábor a hvg.hu-nak adott interjúban úgy nyilatkozott, erőszakot biztosan nem alkalmaznak a Színház- és Filmművészeti Egyetemet blokád alá vonó hallgatók ellen.

SZFE-s hallgatók: Ott van a kés a nyakunkon

A hatalomátvételi módszerekkel van a probléma - mondja a Narancs.hu-nak adott interjújában Csernai Mihály, az SZFE HÖK elnöke és Zsille Sára hallgató, akik arról is beszélnek, miért furcsa, hogy rendszerváltó erőt látnak bennük. A diákok szerint a következő néhány nap sorsdöntő lehet az egyetemfoglalás történetében. Állítják: mindenre fel vannak készülve.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.