Pert indít a Kétfarkú Kutya Párt elnöke a XII. kerület parkolási ügye miatt

  • narancs.hu
  • 2020. október 7.

Belpol

Most kivételesen nem viccel a párt.

Kovács Gergelyt a XII. kerületi önkormányzat szeptemberi ülésen a jegyző ismét a kerületi parkolási céghez irányította kérdéseivel, ahonnan majd újból a jegyzőhöz küldik vissza. Több, mint 100 napja pingpongoznak a kérdésfeltevéssel és a válaszok hárításával, ám a Kétfarkú Kutya Párt elnöke megunta, és – viccen kívül – pert indít a Hegyvidék önkormányzat ellen, mert választott képviselőként hiába kéri a létező összes módon, hogy betekintést nyerhessen a kerületi parkolás lényeges dokumentumaiba – írja a 444.hu.

„Kéthetente megírjuk, és küldözgetjük a jegyzőnek a leveleket, hogy megsértik a törvényeket, amikor ma épp 106 napja nem nézhetem meg a Fáber Kft. Sessionbase Kft.-vel kötött szerződéseinek mellékleteit (több másik ügy dokumentumaival együtt). A törvény szerint 30 napon belül kellene tudnom ezekhez hozzáférni. A mellékletek azért lennének fontosak, mert a szerződésekből nem látszik a műszaki tartalom, hogy pontosan mire is költötték a pénzt. Igaziból én ezt meguntam, úgyhogy polgári peres eljárást indítunk az önkormányzat ellen, aminek a végén ki kell majd adniuk a kért adatokat” – fogalmazott Kovács Gergely.

Pokorni Zoltán, a kerület polgármestere a szeptemberi testületi ülésen arról beszélt, hogy ily módon csak szívatja a párt az önkormányzatot, és „büntető jellegű” adatigénylést folytatnak.

Az MKKP elnöke több más közbeszerzéssel kapcsolatban is perel, amelyekről részletesen ír az oldalán.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.