Energetikai minisztérium alakul, Lantos Csaba lesz a miniszter
A Technológia és Ipari Minisztérium pedig megszűnik - jelentette be Gulyás Gergely.
A Technológia és Ipari Minisztérium pedig megszűnik - jelentette be Gulyás Gergely.
A kormánypárti voksolók 47 százaléka támogató ez ügyben.
Személyenként változó időtartamú, de összesen egy hétig tartó munkabeszüntetést terveznek.
Hátha így nyitva tartana télen is a három vásárhelyi kisposta.
Az ukrán külügyi szóvivő a magyar kormányt kéri, ítélje el a képviselő bejegyzését.
Vlad nem akart engedni a minőségből, inkább bezárt.
Az Európai Bizottsággal kötött megállapodás teljesítéséről van szó, amelyen 3000 milliárd forint uniós forrás sorsa múlik.
Az EU minden államából utazott már parlamenti delegáció a megtámadott országba, Magyarországról ez az első.
Halálozás, illetve a képviselő-testület feloszlása miatt kell újra voksolni.
A szülők hajlandóak lennének beszállni a rezsiköltségekbe is, ha ez kell.
Még az idén átadják az autósoknak a Lánchidat, de a teljes felújítás még nem ér véget.
„Gyakorlatilag egy időzített bombán ülünk.”