Ujhelyi szerint a kormány megpróbál sunyizni

  • narancs.hu
  • 2022. november 13.

Belpol

Az Európai Bizottsággal kötött megállapodás teljesítéséről van szó, amelyen 3000 milliárd forint uniós forrás sorsa múlik.

November 19-ig teljesítenie kell a magyar kormánynak mindazt, amit megígért az Európai Bizottságnak a jogállamisági mechanizmus keretében, ezen múlik mintegy 3000 milliárd forintnyi, Magyarországnak járó uniós forrás sorsa.

Ujhelyi István európai parlamenti képviselő szerint a Navracsics Tibor miniszter által irányított – „a korábbi kekeckedésektől merőben eltérő stílusú” - tárgyalások sikeresek voltak, a kormány új vállalásai segítettek abban, hogy a korábban elutasított nemzeti tervet most elfogadják. A baloldali politikus szerint azonban a magyar kormány „most is megpróbál sunyizni és az eredeti vállalásokhoz képest helyenként jelentősen módosította, felvizezte azokat a törvénymódosításokat, amelyeket nemrég fogadott, illetve fogad majd még el”.

Ujhelyi úgy véli, a magyar kormány abban bízik, hogy miután a nyilvánosság kizárásával egyeztet Brüsszellel, senki sem fogja észrevenni a módosításokat.

„Az Európai Bizottság vezetőitől szerzett információm szerint a testület tagjai és döntéshozói pontosan tisztában vannak azzal, hogy nem mindig az eredeti vállalásoknak megfelelő, egzakt tartalommal nyújtották be és fogadtatták el például a korrupció megfékezésével és az átláthatóság megteremtésével kapcsolatos intézkedéseket. Ez pedig megint olyan hazárdjáték, ami súlyos veszteségeket jelenthet minden magyar embernek”  – írja nyílt levelében a baloldali képviselő.

Ujhelyi emlékeztet, ha az év végéig aláírják a felek a szerződést, azzal el lehet kerülni tényleg, hogy a nekünk járó forrás végleg elvesszen. A pénz azonban azután érkezik, hogy a magyar kormány vállalásai érdemben teljesülnek. Ezt az Európai Bizottság fogja ellenőrizni, és ha úgy találja, hogy nem a megállapodás szerint jár el a magyar fél, a pénzcsapok zárva maradhatnak.

„Az Orbán-kormány eddig is lelkiismereti probléma nélkül hazudott szinte bármit a befagyott forrásokról: talán Varga Judit ásta magát ebben a legmélyebbre, aki képes volt nyilvános tájékoztatón azt hazudni, hogy azért tartják vissza az uniós pénzeket Brüsszelben, mert a Fidesz megakadályozta, hogy az óvodások átoperáltathassák magukat. Mindenki pontosan tudja, hogy a pénzek befagyasztása kizárólag a jogállamiság, azon belül is kimagasló mértékben az állami korrupció miatt szétfolyó pénzek védelmében történt; ezt egyértelműen alátámasztja a kormány által tett tizenhét vállalás is, amelyek szinte kizárólag erre vonatkoznak. Most azonban, hogy kiderült: a Brüsszel és az általunk sikerrel támasztott elvárások alól a kormány a szokásos hazárdjátékkal megpróbál kimozogni, még inkább elvárható, hogy a forrásokról zajló tárgyalások részleteibe a nyilvánosság a jelenleginél jóval bővebb belátást kapjon. A magyar embereknek joga van tudni, hogy az Európai Bizottság pontosan milyen elvárásokat közölt, milyen törvénymódosításokat kért, ehhez képest a kormány pontosan milyen vállalásokat tett és a benyújtott törvények ezzel milyen összhangban vannak” – érvel Ujhelyi. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.