"A rezsicsökkentést a jelenlegi formájában meg kellene szüntetni"

Az Orbán-kormány az energiakrízist sem akarja vagy tudja kihasználni arra, hogy szabaduljon a főleg importált fosszilis energiától való függőségünktől – inkább továbbra is fenntarthatatlan pályán és orosz függőségben tartja az országot. Erről beszélt nekünk a Greenpeace Magyarország klíma- és energia­kampány-felelőse.

Magyar Narancs: Mennyire lehet sikeres egy közös európai energiastratégia, működhetnek-e a közösen alkalmazott beszerzési ársapkák?

Perger András: Mindenképpen volna értelme a közös európai fellépésnek és nem is csak a gázvásárlásnál: gondoljunk bele, hogy amikor Kínától szerzünk be napelemeket, akkor is alacsonyabb árat tudnánk kialkudni, ha nem egyenként jelentkeznénk vásárlóként. Megjegyzem, voltak ilyen törekvések korábban is, mint a közös uniós vakcinabeszerzés. Hogy ez a közös fellépés – ár szempontjából – mennyire volt sikeres, most nem minősíteném, de legalább elég vakcina állt rendelkezésre. A közös fellépést persze lehet jól és rosszul is a csinálni. A mostani esetben az ársapka elképzelése európai szinten is azt célozza, hogy valamilyen maximált áron adjuk a gázt és esetleg az áramot a fogyasztóknak. Ha pedig közösen keressük a beszerzési forrásokat és azt mondjuk: ennyit fizetünk, nem többet, akkor legalább mi, uniós országok nem versenyzünk egymással az energiahordozókért – ennek kétségtelenül lenne értelme. Más kérdés, hogy úgy tűnik, az uniós országok érdekei nem egyeznek meg ebben sem, és egyelőre nem sikerült konszenzusra jutniuk. De az egy dolog, mennyiért vesszük meg az energiahordozót, például a földgázt a piacon, a nagy kérdés akkor is az lesz, mennyiért adom a lakosságnak, az iparnak és a villamosenergia-termelőknek.

MN: A földgáz mellett említeni kell az attól egyáltalán nem független áramár kérdését is. Le lehet-e választani az áram árképzését a földgázerőművek gyorsan változó – és igen magas – költségeitől? Mert sajnos az áram árát az utolsó, rugalmasan belépő erőmű költsége szabja meg – ez meg a gázerőmű.

PA: Függetlenül attól, hogy most éppen minden szempontból rossznak látszik, ez a rendszer nem rossz. Vannak olyan elemzések, amelyek azt mutatták ki, hogy ez az árképzési metódus az elmúlt időszakban inkább árcsökkenést idézett elő az árampiacon. Most kétségtelenül adott egy olyan szituáció, amire ez a szisztéma nem volt felkészülve, de emiatt nem kell rögtön a szemétre hajítani. Megértem, most gyorsan csinálni kell valamit, hiszen 300–400 euró/megawattórás árak vannak a villamosenergia-piacon. Az ársapkákkal a tapasztalatok vegyesek: Portugáliában és Spanyolországban például sikerült az áramtermelésre használt gáz árát lejjebb vinni, de ezzel együtt nőtt a gázfogyasztás. Magyarországon, amikor múlt év őszén bevezették az üzemanyagok ársapkáját, sokan figyelmeztettek: emiatt hiány lesz – és tényleg hiány alakult ki. Ilyen típusú kockázatok minden ársapkánál vannak – ahogy az is nagy kérdés, hogy mikor, hogyan és milyen formában vezessük be, és meddig tartsuk életben ezeket. A gáznál a fűtési szezont és a betárolási szezont is jól meg lehet borítani.

Nagy kérdés, hogy milyen piaci árak lesznek a vásárlói oldalon tavasszal, ha még benn lesz a tárolókban a most nyáron brutális áron megvásárolt gáz egy része.

Úgy kell tehát sürgősen megoldást találni, hogy közben kapkodni sem szabad. A felhasználói oldalon most igyekszik mindenki mélyen a zsebébe nyúlni Európában, és valamilyen formában támogatást nyújtani – ilyenkor látjuk, hogy merőben szokatlan megoldások is vannak, például Ausztria mindenkihez hozzávág egy összegben 500 eurót, Nagy-Britanniában pedig 400 fontot adnak a háztartásoknak télen, több hónapra elosztva e rezsitámogatást.

MN: A még elfogadásra váró tervek szerint a németeknél is állni fogja a költségvetés az egyéni fogyasztók, a kis- és közepes vállalkozások decemberi energiaszámláját – és ez csak az egyik eleme a rendkívül ambiciózus rezsivédelmi programnak.

PA: A német kormányzat is igyekszik megsegíteni a saját cégeit és lakossági fogyasztóit. Az is érdekes példa, hogy bevezették az egységes árú éves közlekedési bérletet. Ez remek intézkedés, hiszen ösztönöz a tömegközlekedés használatára. Igaz, fel lehet vetni, miért pont Németországban kellene a költségvetésnek állnia az utazási költségek javát, ahol nagyon sokaknak ez amúgy sem okoz gondot. De olyan helyzetben vagyunk, hogy tág tere nyílik az ötletelésnek.

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Az ötletelés része volt a határidős üzletek, a spekuláció korlátozása/kontrollja az energiapiacon. Meg lehetne így fékezni az árak követhetetlen ugrálását?

PA: Mindent ki lehet próbálni, a kérdés, hogy erre miként reagál a piac. Sokkal fontosabb lenne azonban, hogy megszabaduljunk a fosszilis energiahordozóktól, a földgáztól és az olajtól. Első lépésként most azon dolgozik Európa, hogy megszabaduljon az orosz szénhidrogénektől, de jó lenne azt látni, hogy ezek teljes kiiktatásán dolgoznak, globálisan is példát mutatva. Az unióban mind a földgáz, mind a kőolaj 90 százaléka importból származik, a saját forrás elenyésző. Ilyenkor lehet könnyíteni a beszerzését, felkutatni több forrást, megrendszabályozni az energiatőzsdét, állami támogatást adni – de közben a probléma végső oka mégiscsak az, hogy rengeteget égetünk el olyan energiahordozókból, amelyeknek nem vagyunk a birtokában. A klímakárosításon túl már csak ezért is jobb lenne megszabadulni tőlük. Most két kérdés áll előttünk: az első, hogy mi lesz a mostani télen, esetleg még a következőn. A másik, hogy mi lesz hosszú távon. A kettőre adott válasz akár teljesen el is válhat egymástól. Attól, hogy most egy ilyen helyzet állt elő, még nem kéne elengedni a hosszú távú céljainkat. Nem kellene euró tízmilliárdokat beleönteni a fosszilis infrastruktúra fejlesztésébe, amivel megint csapdába zárjuk magunkat. Ha egyszer befürödtünk az orosz gázzal, akkor kerítsünk helyette másfélét – tényleg teljesen mindegy, hogy honnan? A gáz ára teljesen bizonytalan, ki tudja, mikor és mennyivel lesz olcsóbb, ha lesz. Hosszabb távon biztosan kidobott pénz, amit erre költünk – ha legkésőbb 2035–2040-ig úgyis ki kell szállni a földgáz- és kőolajalapú energiagazdálkodásból. Ezt a helyzetet most arra kellene kihasználni, hogy rengeteg pénzt toljunk abba, hogy később egyáltalán ne kelljen gázt elégetni.

MN: Mit gondol arról, hogy a földgázimport bizonytalansága miatt Németországban és máshol is megint a széntermelést és a szén­erőműveket erősítenék?

PA: Tény, hogy most ellátásbiztonsági szempontból kell döntéseket hozni, és értelemszerűen a meglévő energetikai infrastruktúrát kell használni – hirtelen nem tudjuk szélturbinák miriádját telepíteni az Északi-tengerbe. A jelen helyzetben semmi olyan beruházásnak nincs értelme, ami 2–4 évnél hosszabb távlatra szól, azaz nem nyújt rövid távon segítséget. Az igények oldalán azonban be lehet avatkozni, várhatóan érdemi eredményekkel – például a fűtési hőmérséklet csökkentését több országban is előírták már. Nem tudjuk, mi lesz a háború kimenetele – persze, álmodozhatunk arról, hogy hirtelen vége szakad, az oroszok kivonulnak, azután kijavítják a sérült vezetékeket, és a továbbiakban kedvezményes áron adják a gázt Európának. De én inkább azt mondom, jobb, ha abból indulunk ki, hogy hosszú távon fennmarad ez a mai helyzet.

MN: Vagyis tartósan magas lesz a fosszilis energiahordozók ára?

PA: Tartósan bizonytalan marad, hogy mennyire lesz drága – ez is afelé mutat, hogy hosszú távon meg kell szabadulni ezektől. S ez vonatkozik a szénre, meg az amerikai palagázra is!

MN: A szénerőművek még állnak, ahogy az atomerőműveket sem zárták be, legalábbis nem valamennyit…

PA: Annyi biztos, hogy a szén-dioxid-kibocsátások a múlt évhez képest az idén várhatóan magasabbak lesznek – már csak azért is, mert a tavalyi is egy a Covidból kilábaló év volt. Gázból kevés volt a piacon a nyáron, az is drága, a télre való felkészülés miatt mindenki a betárolást preferálta, emiatt is több szenet égettek el. Nagyon keveset beszélnek közben arról, hogy a francia atomreaktorok kb. fele áll már több mint egy éve. Lehet a németeket ekézni azért, mert bezárják a saját atomerőműveiket, csak felesleges: ők ezt 11 éve megmondták, és azt is, hogy mikor mi fog történni, milyen forgatókönyv szerint zárnak be sorra. A franciaországi helyzetnek sokkal nagyobb a hatása a piacra.

MN: A francia erőművek miért állnak?

PA: Műszaki-biztonsági okokból: repedésekre, korrózióra bukkantak itt-ott, és mivel a franciáknál jellemzően azonos korú és típusú reaktorok működnek, ha valahol valami probléma megjelenik, az a többit is érinti. Nyáron ráadásul forróság és aszály volt, ami szintén érintette a reaktorok üzemeltetését. Az ezekben megtermelt áram hiányzik most az európai piacról.

MN: Hogyan értékeli az Orbán-kormány válságintézkedéseit? Mennyi ezek közül a hangzatos, blöffszerű elem, és mennyi a komoly?

PA: Magyarországon nem látjuk, hogy szétválna egymástól az a két megközelítés, hogy mi lesz most a télen, illetve hogy mi lesz a távolabbi jövőben. Nekem úgy tűnik, a magyar kormány arra játszik, hogy most télre megoldja az energiahelyzetet. A másik trükk, hogy felmutatnak egy hosszú távú beruházást és úgy tesznek, mintha ez rövid távra is megoldást jelentene – elvégre elkezdtük Paks 2-t építeni, és ettől máris minden jobb lesz.

MN: A kormány szeretné jelentősen növelni a nukleáris energia részarányát a hazai mixben – mennyire szólnak az ilyen bővítések mellett hosszú távú gazdasági megfontolások?

PA:

Semmi realitása sincsen – sem gazdasági, sem műszaki, sem környezeti, sem politikai szempontból – és nincs is szükség rá.

Paks 2-ről lehet azt mondani, hogy ez majd mindent megold, de már 12–13 éve hangoztatják ezt. 2009-ben, amikor megkapta a beruházás a jóváhagyást az akkori Országgyűléstől, még arról volt szó, hogy 2020–2021-re ez üzemelni fog és megoldást jelent a villamosenergia-mizériára. 2014-ben megkötötték a szerződést az oroszokkal – akkor azt ígérték, hogy 2025–2026-ra már biztosan áramot fog termelni a tervezett két új blokk. Most éppen 2030–2032-ről beszélnek, hogy akkorra fog megépülni, mert akkor lesz szükség az általuk termelt áramra. Sajnos az atomerőművekkel kapcsolatos kormányzati kommunikáció többnyire csupán humbug, nem kell komolyan venni. Az atomerőművek most sem jelentenek segítséget: többet nem tudnak termelni, de kevesebbet igen. Az európai reaktorállomány 30 pluszos korú, a franciáknál, belgáknál is folyton problémák adódnak, a számuk ráadásul évtizedek óta csökken. A néhány épülő reaktor évtizedes csúszásban van. Az épülő finnországi erőműnek 13 éve kellene működnie, a szlovákiai két blokkról egykor azt mondták, 2012–2013-ra elkészülnek – ehhez képest egyik sem működik. Senki sem hiszi el, hogy új atomerőművekre most kellene pénzt költeni: drága, bizonytalan végkimenetelű, és biztosan csúszik az építése. A példák alapján egy ilyen beruházás több mint kockázatos, és biztosan drágán fog termelni. Nem tudjuk, mennyi lesz az áram ára 2028-ban vagy 2033-ban! Most a 100 euró költséggel termelt áramot is el lehet adni, de nem biztos, hogy ez így is marad. Ehhez képest a szél és a Nap is biztosan olcsóbban fog termelni, és az erőművek is ripsz-ropsz megépülnek. Azt sem tudjuk egy atomerőműnél – így Paks 2-nél sem –, hogy mit kezd a hulladékkal, óriási tehát a bizonytalanság.

MN: A magyarországi üzemanyag-ársapka nem ösztönöz takarékoskodásra, a felhasználás csökkentésére – nálunk még nőtt is az üzemanyag-fogyasztás.

PA: Nőtt bizony: az első hat hónapot nézve olyan 30 százalékkal az előző évihez képest. Ez brutális emelkedés, pláne, ha figyelembe vesszük a nálunk már jelentkező ellátási problémákat is.

A hosszú távú gondolkodás végképp hiányzik nálunk, az pedig nem sokat segít, hogy kormánytagok rohangálnak Moszkvába, hogy legyen elég gáz. Az sem, ha kivágjuk az erdeinket.

A napenergia lakossági felhasználását, úgy tűnik, éppen most ölik meg, a szélét pedig már egy évtizeddel korábban megölték a futó széltender 2010-es visszavonásával, majd az új építések 2016-os kvázi betiltásával.

MN: Miért halad vontatottan némely, Magyarországon is elérhető, megújuló energiaforrás kihasználása? Miért kerültek most büntetésbe a napelemek?

PA: Mostantól – ha valóra válik Gulyás Gergely bejelentése – például azért nem lehet visszatáplálni a hálózatba a lakossági felhasználású, például a tetőre telepített napelemek termelte áramot, mert állítólag a hálózat nem bírja. Az országban valóban vannak olyan helyek, ahol alkalmatlan erre a rendszer – de ott a szolgáltató eddig is mondhatta, hogy bocs, nem fogadok be több lakosság termelte áramot a hálózatba.

A napelemes program kivégzése teljesen értelmetlen, már csak azért is, mert e célra uniós pénz is rendelkezésre áll. Olcsóbb lenne az áram, csökkenne a szennyezőanyag-kibocsátás, az államnak alig kerülne pénzébe: érthetetlen, miért döntöttek így.

Májusban amúgy a kereskedelmi naperőműves fejlesztéseket is kivégezték: azóta pályázni sem lehet új kapacitásokra. Eközben egész iparág települt a napelemigény kiszolgálására, amit a pályázatokon elnyerhető támogatási pénzek, illetve ezek reménye is tápláltak. Most meg minden mehet a levesbe. Megint ott tartunk, hogy a magyar állam mit nem csinált meg az elmúlt évtizedben – mert kutya kötelessége lett volna intézkedni a hálózatok fejlesztéséről. Mondjuk, a rezsicsökkentés sem sokat segített ebben. Nem lehet nem látni a kormány mulasztásait: ezeket most szép sorban fedi fel a kialakult energiaválság. És még most is a honi gázkitermelés bővítése, a még több gáz vásárlása a cél.

MN: A kormány rövid távon a Mátrai Erőművet pörgetné fel, hosszú távra meg ott a paksi bővítés. Mennyire racionális ezekre alapozni az energiastratégiát?

PA: Öntjük a pénzt számolatlanul az 50 pluszos mátrai erőműbe, miközben az műszaki szempontból folyamatosan az összeomlás szélén van mind a szénkitermelési, mind az áramtermelési oldalon. Ez egy veszteséges erőmű, csak annyi pénzt raktak bele, amennyit muszáj volt, és úgy készültek, hogy hamarosan be is zár. Most meg az a mondás, hogy erre kell a pénz. Ha Paks 2 egyszer meg is épül, most semmiféle segítséget nem jelent. De most komolyan: szén-gáz-atom? Ez így a hetvenes évek! Mi értelme van ennek most? Ha a kormány szerint energia-vészhelyzet van, akkor miért nem abba fektetünk, ami már jövőre termelne?

Vagyis a napelemet, a szélturbinákat, és a házak, lakások szigetelését kellene fejleszteni.

Ezt eddig inkább csak mi, zöldek mondtuk, de most már, azt hiszem, jóval többen látják be.

MN: Paks 2 ön szerint mikorra készülhet el?

PA: Paks 2 kapott is meg nem is engedélyt: az Országos Atomenergia Hivatal ugyan kiadta az engedélyeket, de azokban valójában további megalapozó számítások, elemzések benyújtását írta elő, és gyakorlatilag nem engedélyezett semmilyen munkát. Most egy tavaly őszi engedély alapján ássák a gödröt, és a miniszter azt szeretné, ha jövő ősszel sor kerülne az első betonöntésre – a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség hivatalosan ettől kezdve tart épülőnek egy atomerőművet. Ha jövőre elkezdik, akkor már csak 7 év lenne hátra a hivatalos, 2030-ra tervezett átadásig. Nos, ennyi idő alatt ritkán készül el atomerőmű a világban. Nálunk Paks 1 blokkjait átlagosan 8,5 év alatt húzták fel. Az oroszok ilyen blokkokat otthon 10 év alatt építettek meg – miért lenne ez nálunk gyorsabb?

MN: Említette, hogy a rezsicsökkentés nem feltétlenül segítette a fenntarthatósági szempontok érvényesülését – közben mind többen kerülnek ki a rezsivédelem alól, aminek a fenntartása még így is hatalmas összegeket emészt fel.

PA: Nem lesz népszerű, amit mondok, de

a rezsicsökkentést a jelenlegi formájában meg kellene szüntetni.

Ezt már korábban is mondtuk, és most még égetőbbé vált ez a kérdés. Elsőre persze kegyetlenül hangzik, de felteszem a kérdést: annak mi értelme van, hogy állami támogatással 25 fokra fűtsük fel a laká­sainkat – ezt ugyanis a mostani rezsiszabályok szerint is megteheti a lakosság egy része anélkül, hogy túllépné az átlagfogyasztás határát. Eközben sokan kényszerűségből, még spórolás mellett is túllépik az átlagfogyasztást. Erre mondja a miniszterelnök cinikusan, hogy tessék több pénzt keresni. Márpedig az állam azon felül, hogy hozzájárul valamennyivel a gázszámlához, egy fityinget sem ad arra, hogy leszigetelhessék a lakást vagy kicseréljék a nyílászárókat. Egy négyzetméter kifűtésére több mint harmadával több energiát használunk Magyarországon, mint az uniós átlag – ezzel nem kéne foglalkozni? A gázfelhasználás állami támogatása akkor is irracionális volt, amikor évente még „csak” 1500 milliárd forintot költöttünk energiahordozók importjára – az idén vajon mennyi lesz a végösszeg? Az állam és a Magyar Villamos Művek is függ az oroszok jóindulatától, hogy mennyi halasztást engedélyeznek a fizetésre. Ha már egyszer bevallják, hogy ez a rendszer fenntarthatatlan, miért ragaszkodnak mégis foggal-körömmel a fennmaradásához annak a szisztémának, amellyel belekormányozták magukat a mostani helyzetbe?

MN: A szoros magyar–orosz viszony még fojtogatóbbá fűzéséhez hozzájárult a Paks 2 beruházás felépítésére szóló hitelszerződés. Ki lehet szabadulni egy ilyen kötelékből?

PA: Nagyon nehezen, főleg, ha építkezések bejelentésével, bizonyos drága berendezések – például a reaktortartály – megrendelésével az állam még szorosabbra fűzi ezt a köteléket. A bolgár példa, a belenei atomerőmű építésének egyoldalú leállítása, illetve ennek bírósági folytatása azt sugallja, hogy csak igen drágán, esetükben 620 millió euróért lehet kiszállni egy ilyen üzletből. A magyar kormányzat viselkedésén az látszik, hogy nagyon gyorsan szeretnének erre igen sok pénzt elkölteni. A cseh külügyminiszter erre úgy reagált, nem érti, hogyan lesz a jelenlegi szankciós politikai környezetben ebből Magyarországon kész orosz atomerőmű.

MN: És ha az Európai Unió kerek perec megtiltja az orosz részvétellel zajló beruházást?

PA: A magyar kormányzat szerint a magyar szuverenitást érintené, ha az EU ebben így döntene. Más kérdés, hogy egy ilyen tilalom a még csak felépülés előtt álló atomerőműre vonatkozna, így semmivel sem súlyosbítaná mostani problémáinkat. Komolyabb gondot okozhatna, ha a tilalom a fűtőelemekre is vonatkozna. De Paks ebből a szempontból is jól felkészült: a szállítmányok megérkezésével két évre előre elegendő fűtőelem áll rendelkezésre.