Hódmezővásárhely elengedi a posták bérleti díját

  • narancs.hu
  • 2022. november 13.

Belpol

Hátha így nyitva tartana télen is a három vásárhelyi kisposta.

Elengedné a Klauzál utcai, a Jókai utcai és a szikáncsi postahivatal bérleti díját Hódmezővásárhely önkormányzata, csak ne zárjanak be ideiglegesen télre – írja a Hódpress.

A vásárhelyi önkormányzati hírportál cikke szerint hétfőn 16 órakor a Jókai utcai postahivatal elé szervezett megmozdulást a helyi önkormányzat.

Így szeretnék jelezni a Magyar Posta Zrt.-nek, hogy nem értenek egyet a három hivatal bezárásáról szóló döntéssel.

Vasárnap Márki-Zay Péter polgármester és Gyöngyösi Ferenc alpolgármester  videoüzenetet tett közzé az ügyben. A Magyar Posta Zrt. ugyanis azt kérte az önkormányzattól, hogy amíg a három postahivatal zárva tart, a zrt.-nek ne kelljen a helyiségek után bérleti díjat fizetnie az önkormányzat felé. A polgármester és az alpolgármester arról beszélt, hogy úgy döntöttek, fizetési mentességet kínál a város arra az esetre is, ha mégis nyitva maradnának a hivatalok, mert szükség van rájuk.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.