Az óbudai gázgyár projekt - Piszkos földek

  • Somlyódy Nóra (Közremûködött Bogár Zsolt)
  • 2006.06.01 00:00

Belpol

Az óbudai gázgyár létezését száz éve jelzi a Duna felé kibukkanó trademark, a négytagú toronycsoport. A terület hasznosításával kapcsolatban sok minden megfogalmazódott, végül úgy tűnt, a kulturális funkció lesz a nyerő. De az sem kizárt, hogy az évtized lakó- és irodapark-beruházása elé nézünk.
Az óbudai gázgyár létezését száz éve jelzi a Duna felé ki-bukkanó trademark, a négytagú toronycsoport. A terület hasznosításával kapcsolatban sok minden megfogalmazódott, végül úgy tűnt, a kulturális funkció lesz a nyerő. De az sem kizárt, hogy az évtized lakó- és irodapark-beruházása elé nézünk.

Az óbudai gázgyár területét elkerüli a HÉV, gyalogút vagy híd nem kapcsolja be sehová. Két éve, amióta a Főgáz kivonult onnan, csak az őrző-védők járnak be. Tíz évvel ezelőtt ebből a területből vételezett magának a Graphisoft egy nívós telephelyre valót, és nemrég egy exkluzív villapark is beköltözött lejjebb, a Duna mellé.

A fővárosi önkormányzatnál utoljára jó évtizede gondolták azt, hogy a 27 hektáros területet egyszerűen el kellene adni. Mára azonban ez maradt az utolsó nagy és összefüggő fővárosi tulajdonú ingatlan, melyről számos alkalommal elhangzott: nem adjuk. Az önkormányzat most két fejlesztési ötlettel állt elő. Szíve szerint vegyes, közösségi-kulturális irányba fejlesztené (Kultúr/fesztiválpark fantázianéven), de nyitva hagyta egy irodaparkos megoldás lehetőségét is (Technopolisz) arra az esetre, ha az előbbire nem jönne össze elég pénz. A terület erősen szennyezett, a lerobbant műemlék gyárépületeket rendbe kell hozni, a régészeti leleteket fel kell tárni, vagyis a meglehetősen költségigényes projekt magántőke nélkül el sem indulhatna - mondták. A gázgyárra a nehézkes start után nagy jövő várhat, hiszen ha megépül az Aquincumi híd és a külső körvasút, a területről könnyen megközelíthető lesz a belváros. Ráadásul hosszabb távon nem pusztán a gázgyárról van szó, hanem a projektbe bevonható, jórészt szintén fővárosi tulajdonú Mocsáros- és Kaszásdűlőről is.

A gázgyári projekt lebonyolítására e hetekben alapították meg a fővárosi többségű Budapest Fejlesztési és Városrehabilitációs Zrt.-t. Van, aki szerint ez egy szerencsés vagyonkezelési konstrukció, mert kikerüli a közösségi és magánfejlesztésű projektek (PPP) csapdáit; mások szerint viszont adódnak vele bizonyos gondok. Elég a Budapest főépítészével készült interjúnkra gondolni, aki a cég önállósulásának veszélyére hívta fel a figyelmet. (Lásd: "A város megy utána", Magyar Narancs, 2006. május 4.)

Miután a Millenáris Park mint lehetőség elszállt, a kultusztárca (NKÖM) 2000-ben megfogalmazta, hogy az óbudai gázgyár területén szeretné látni a méltatlanul fedél nélkül sínylődő múzeumait, például az Építészeti Múzeumot, az Országos Műszaki Múzeumot (OMM) és a Sportmúzeumot, de a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Néprajzi Múzeum ideköltöztetése is jó ötletnek tűnt. A projekt

"múzeumi negyed"

címen futott, amire akkor durván 22 milliárd forintot kalkuláltak. Három évvel később a fővárosi önkormányzat egy kicsit nagyobb realitásérzékkel két másik, a mostaniakhoz hasonló alternatívát is felvetett: az egyik a science-park volt, ami a területen a Graphisoft-parkkal elindult fejlesztést és profilt folytatta volna; a másik a komplex hasznosítás. A vegyes csomagban szerepelt az OMM is, kutatási létesítményekkel, irodaparkkal együtt (a múzeumról lásd keretes írásunkat). A monofunkcionális hasznosítást elvetették, azzal érvelve, hogy a gázgyár akkor lesz része a városnak, ha sokan gondolják úgy, hogy van ott keresnivalójuk - másrészt a pénz is több csatornán folyhat be.

Nem elhanyagolható szempont, hogy a területnek olyan építészeti és régészeti adottságai vannak, melyektől - különösen az ipari műemlékek kulturális funkcióváltása korában - sokaknak beindul a nyálelválasztása. Először is itt vannak maguk a gyárépületek, amelyek többsége a tízes években, kisebb része a hatvanas-hetvenes években épült, a koraiak között a szimbolikus, mintás téglatornyok csoportja, a három kátránytorony és a víztorony. A harmincegy épületből tizenöt régebbi - a tornyok, csarnokok, az óraház, a benzollepárló és a száraztisztító (ahol a Krétakör néhány hete utoljára adta elő a Woyzecket) - műemléki védettséget kapott. De az üzemhez tartozott a Kós Károly-stílusban megfogalmazott tisztviselői villasor és a munkások lakótelepe is - az előbbi a Duna-parti sávon délebbre, az utóbbi a Szentendrei út felé tájolható. A gyárváros alatt pedig ott az aquincumi polgárváros jórészt feltáratlan maradványa, ami, bár megsínylette a század eleji építkezéssel járó terepegyengetést, várhatóan elő fog kerülni. Zsidi Paula régész ókeresztény sírkamráról, Mithras-szentélyről, őrtoronyról és római kori kikötői nyomokról tud, mindemellett 1996 óta folyamatosan dolgoznak a Graphisoft területén talált római kori temetőn. Az itteni régészeti leletek azonban nem érintik olyan kellemetlenül a fejlesztőket, mint a Hajógyári-szigeten, hiszen az elmozdítható emlékeket át lehet vinni a szomszédos Aquincumi Múzeumba.

Ám a talaj mást is rejt. A gyárban hetven éven keresztül kőszénből állították elő a városi gázt, míg a nyolcvanas években át nem álltak a földgázra. A gázok tisztításából mintegy három évtizedig újrahasznosíthatatlan hulladék keletkezett, amivel jó ideig a nagytétényi barlangüregeket tömték be, gondolván, ha nincs szem előtt, akkor nem is létezik (erre a valóság kissé rácáfolt). A masszát 1982-től - miután veszélyes hulladéknak nyilvánították - két hatalmas helyszíni betontartályban deponálták, ami bár nem szivárog, mégis irritáló módon jelen van a maga 2500 tonnájával. Ami szennyeződés pedig nem került tartályba, az a talajban és a talajvízben van: egyrészt a termelés során keletkezett szénhidrogének, cianidok és például arzén, másrészt sok kátránnyal szennyezett, veszélyes anyagot tartalmazó, elbontatlan épületmaradvány.

A talajszennyeződés eltakarítását készítené elő az úgynevezett kármentesítési műszaki beavatkozási terv, melynek összeállítására négy éve kötelezte a Közép-dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőség a Főgázt - a céget jelenleg a kármentesítés teljes költsége terheli. Ez máig nem történt meg. Kraft Péter, a Főgáz fejlesztési igazgatója ezt azzal indokolta, hogy érvényes szabályozási terv híján nem tudnak lépni - noha az épeszű logika (sze-rintünk) éppen fordítva diktálná: előbb mérik fel a kárt, és csak aztán jelölik ki az új funkciókat. A szenynyezés "nem súlyos, de meg kell szüntetni" - nyilatkozta Kraft a Narancsnak. A Főgáz által 2000-ben készíttetett kockázatelemzés a fővárosi előkészítő anyagok szerint semmilyen biztos támpontot nem ad; például továbbra is ipari tevékenységgel számol, miközben a területet intézményi és szabadidős használatra sorolták be. A nyilvánosságtól féltve őrzött elemzést fővárosi kérésre szakemberek értelmezték. Szerintük

vétek lenne bagatellizálni

a dolgot: teljes talajcsere (melynek mennyiségét egy 1989-es felmérés 100 000 köbméterre becsülte), valamint talajvíztisztítás és a gázmassza hatástalanítása nélkül a területet nem lehet állandó ott-tartózkodása, rekreációra alkalmassá tenni. A kármentesítés költsége ily módon 2,5 és 12 milliárd forint között bármennyi lehet - és akkor a környezeti bombának számító gázmassza hatástalanításáról még szó sem esett (ami újabb 100 millió és 1,5 milliárd közötti összeggel dobhatja meg a költségvetést). A költségeket jelenleg EU-s pályázati források sem mérséklik, lévén, hogy a főváros lecsúszott ezekről. Farkas Márta, a környezetvédelmi hatóság munkatársa szerint lehetőség nyílik a terület szakaszos, a hasznosítással párhuzamos tisztítására, és a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan a helybeni, költségkímélőbb kármentesítésre. De a vizsgálatot mindenképpen aktualizálni kell, hiszen az utolsó kutatás óta két árvíz is megbolygatta a talajt és a talajvizet. Sok múlik tehát azon, hogy mit állapít majd meg az a papír, ha egyszer elkészül - mindazonáltal minden érintett szereplő érdeke az, hogy ne fogalmazzon túl szigorúan.

Beleznay Éva, a Városfejlesztési, Gazdálkodási és Szociálpolitikai Főpolgármester-helyettesi Iroda vezetője vázolta lapunknak, milyen beépítési lehetőségekkel, funkciókkal számol a készülő szabályozási terv. Az üzemterületen a tornyok köré csoportosulnak a kulturális funkciók, a Graphisofttal határos terület lenne a technológiai bázis. Az ettől északra fekvő, folyóparti szakaszon, ahol a legtöbb bontható épület található, szálloda, konferenciaközpont és irodaházak kapnának helyet - itt magasabb beépítési mutatókat engednek. A jelenleg latolgatott beépítési lehetőségek 46-50 ezer új négyzetméter alapterülettel és 170-215 ezer beépíthető szintterülettel számolnak (a meglévő épületek alapterülete 17 550 négyzetméter, ebből egyharmadát ítélik ma bonthatónak). Az első bevételeket - amelyeket az üzemterület rehabilitációjába forgatnak - a gyárterületen kívüli, Jégtörő utca menti, nem szennyezett ingatlan hasznosításától várják. A közúti kapcsolatokat a Jégtörő utca 2 x 2 sávosra bővítése (az alsó rakpart meghosszabbítása), az Aquincumi híd és a hozzá kapcsolódó körvasúti körút megépítése turbózza fel. Az érdemi fejlesztés megkezdéséig a terület kevésbé szennyezett részeit kulturális programokra használnák, és meg szeretnék nyitni a Duna-parti sétányt és a bicikliutat - ezeknek is előfeltétele azonban a károk kockázati értékelése.

Tavaly decemberben döntött arról a közgyűlés, hogy a projekt előkészítését és lebonyolítását a Budapest Zrt.-re, a jelenleg 80 százalékban fővárosi, 20 százalékban magántulajdonú társaságra bízza, melyben a fővárosi többségi befolyás a jövőben is megmaradna. A cég alaptőkéje 387,5 millió forint, melyhez az önkormányzat egy, a Graphisoftnak értékesített gázgyári ingatlan értékével járult hozzá. Bár a fejlesztési alternatívák a közgyűlés szándékával összhangban a kulturális arculat kialakítását tartják szem előtt, a reális lehetőségek felmérése csak most kezdődik. Somlyódy Csaba, a Kiemelt Fejlesztések Bizottságának elnöke szerint a gázgyári területet "nem kellene elkótyavetyélni" és ezzel "a Hajógyárihoz hasonló helyzetbe keveredni", de a "gazdasági társaságot sem lehet arra kényszeríteni, hogy vesz-teségesen működjön". A végeredményt e két véglet közé lövi be Gróf Imre is, aki az elmúlt tíz évben az Infopark Fejlesztési Zrt. elnöke volt, június 1-jétől viszont a Budapest Zrt. elnöke lesz. A lehetőségekről többet egyikük sem árult el, lévén, hogy az elképzelések kidolgozására szeptember közepéig van idő. Az azért kiderült, hogy egyikük sem preferálja a bevásárló-központos és lakóparkos megoldásokat. Az egyik hírbe hozott cég a Graphisoft, de ezt a cégvezetés nem erősítette meg. Az viszont több mint híresztelés, hogy a zrt.-ben szívesen résztulajdonos lenne a Plaza Centers, minden valamirevaló magyarországi pláza beruházója, amely a szomszédos Hajógyári-szigeten is megvetette a lábát egy Las Vegas profilú befektetéssel (lásd korábbi cikkünket: A fejlődés utolér, Magyar Narancs, 2006. március 23.). A szigetről azonban az egyeztetések során a cég néhány ötlete kiszorult, a gázgyárral tehát itt a lehetőség, hogy folytassa.

A Budapest Zrt.-ben a nem önkormányzati 20 százalékát a közgyűlési határozat szerint a fővárosi önkormányzattal már korábban kapcsolatban levő, szakfeladatokban járatos magáncégek adhatták volna (egyrészt kulturális fejlesztésekben, másrészt környezetvédelmi feladatokban tapasztalt társaságok), ám a környezetvédelmi szempont a cégalapításig eltelt négy hónap alatt elsikkadt - a fővárosi kapcsolat javára. Kisebbségi tulajdonosnak a Graviton Invest Kft.-t szemelték ki, amelynek tulajdonosa, Valkó Csaba eddig a Rác fürdő rekonstrukciójának és bővítésének botladozó menedzselésében jeleskedett (lásd vonatkozó keretes írásunkat). Ez a referencia meggyőzte a döntéshozókat arról, hogy a cég kiemelkedő szakértő kármentesítési és műemléki ügyekben, és a legalkalmasabb partner a forrásszerzésben és az üzleti terv kidolgozásában. Másokban ugyanez megkongatta a vészharangot. Atkári János főpolgármester-helyettes áprilisi módosító indítványában kiemelte, hogy az önkormányzat

"normatív eljárás nélkül

kíván gazdasági érdeket megjelenítő partneri viszonyba lépni egy befektetővel", és a partner kiválasz-tásáról tájékoztatást kért. Atkári mellett Juharos Róbert (Fidesz) és Zsinka László (MIÉP) emelt kifogást. Atkári a Narancsnak elmondta: az önkormányzat a nyilvánosság megkerülésével gyakorlatilag "elengedte a projektet". A korrupciógyanúsításra Demszky Gábortól érdemi válasz nem érkezett, ehelyett zárt közgyűlésen megszavazták a szindikátusi és a vagyonkezelési megbízási szerződést.

A szerződéseket övező titkolózás szöget ütött a fejünkbe. Megnéztük, kik képviselik az önkormányzatot és a Gravitont a zrt. tisztségviselői között (ez nem volt nehéz: a budapest.hu-ra még a cégbejegyzés előtt felkerült a lista). A tisztségviselők közül hatot az önkormányzat, négyet a Graviton delegált. A felügyelőbizottsági tagok között feltűnik Gecser Szilvia, aki amellett, hogy a Plaza Centers külföldi tulajdonosának kézbesítési megbízottja volt, jogi szakértőként, fővárosi megbízásból közreműködött a Budapest Zrt. alapításában. Ott találjuk több, hulladékgazdálkodásban és vegyianyag-kereskedelemben érdekelt cég képviselőjét, Götz Jánost is. Aztán ott ül Borbély Ákos, a sziget.hu informatikai igazgatója, valamint - a teljesség igénye nélkül - Várhegyi László, a fővárosi közgyűlés közbeszerzési bizottságának tagja, aki emellett egy kongresszusszervező cég ügyvezetője is. A listából nehéz másra következtetni, mint hogy a fővárosi közgyűlés lemondott arról, hogy ellenőrzést gyakoroljon a beruházás felett. Ezt az igazgatósági tagok névsora is megerősíti, hiszen az előnyben részesített Kultúr/fesztiválpark arculatú projekt menedzselését lakó- és irodaparkfejlesztő cégek tisztségviselőire bízták, és minden bizonnyal csak kakukktojásnak vettek be egy kulturális újságírónőt is a körbe. Az óbudai gázgyár funkcióváltását tehát a fővárosi önkormányzathoz nem köthető magánszereplők bonyolítják le.

Az első lakó

Ács Tamás, az NKÖM gazdasági helyettes államtitkára szerint elhárult az akadály az Országos Műszaki Múzeum méltó elhelyezése elől. A múzeum átköltöztetése szerepel a 2004-es kormányprogramban, és része lesz a II. Nemzeti Fejlesztési Tervnek. Megtervezésére elkülönítettek 30 millió forintot, de a megvalósításhoz szükséges, 3,5 milliárd forintra becsült összeg előteremtése még bizonytalan. A mindmáig egy XI. kerületi raktárépületben, kiállítóhely és korszerű infrastruktúra híján, egyetlen példányban őrzött műtárgykatalógussal és kiöregedett szakembergárdával tengődő intézmény költségvetését - amely 2006-ban volt a legmagasabb: 300 millió forint - jelentősen megdobná a normális múzeumi üzemmód. A múzeum igazgató asszonya, Kócziánné Szentpéteri Erzsébet álma az, hogy az egész intézmény átköltözhessen "budára. Ehhez eredetileg 15, később 9 épületet igényeltek, de "a realitásokkal számolva" öttel is beérnék, s ebben az esetben megtartanák raktárnak a Kaposvár utcai épületet. Fővárosi részről óvatosan kezelik az OMM ügyét, mondván, a terület hasznosíthatóságának ismeretében döntenek, hiszen a minden igényt kielégítő álomverzió állítólag 32 milliárd forintos érvágást jelentene. Kérdés az is, mi történik majd a múzeumban. Feltételeztük, az OMM kész kiállítási forgatókönyvvel várja a házat, de nem így van: az igazgató asszony indoklása szerint "amíg nem tudjuk, hány épületet kapunk, addig nem tudunk programot kidolgozni". Viszont amint megvannak az épületek, a megnyitásig bőven lesz idő a koncepción dolgozni. Most hát marad az általánosság: nem késlekedhet tovább a 16-18 ezres műtárgyállomány bemutatása a nagyközönségnek. Kócziánné tisztában van azzal, hogy múzeumukban halaszthatatlan a szemléletváltás. "Ma már nem elég a tárgyakat egymás mellé helyezni, hanem bizonyos témákat összefüggéseikben kell bemutatni"; például a fényképezőgépet a fotótechnikai eljárás szemléltetésével és a végtermékkel együtt. Referencia: a Rác fürdő

A 2001-ben kiötölt hatmilliárdos beruházás áll a fürdő műemléki rekonstrukciójából (azaz helyreállítása az eredeti, Ybl-tervek alapján), egy háromemeletes, 55 szobás, négycsillagos szállodával bővítésből, és a Citadellához vezető sikló megépítéséből. A szálloda javára a Tabánból kiharapott résszel együtt a jelenlegi háromszorosára nő az épület. A projektcég, a Rác Nosztalgia Kft. 75 százalékban Valkó Csaba és Prekuta Bálint, 25 százalékban a fővárosi tulajdonú Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Rt. tulajdonában van. A két magánszemély korábban sok egyéb mellett ingatlanfejlesztéssel is foglalkozott. Bár a Széchenyi-terv keretében sok pénzt nyertek, a 750 millió forintot bankgarancia híján többször megvonták tőlük, míg 2005 elején végül megítélték nekik. Hitelt a Magyar Fejlesztési Bank ígért, ám a 3 millió forint törzstőkéjű cég csak a fürdőberuházásból származó bevételt tudta garanciaként felmutatni. A Rác Nosztalgiába idővel a fővárosi terület használati joga is bevándorolt (ellenértékét, a 330 millió forintot a többségi tulajdonosok 50 évig törlesztik). A toporgásnak egy évvel ezelőtt a BGYH garanciavállalása és a Magyar Külkereskedelmi Bank belépése vetett véget, sőt a Kempinskit is megnyerték a szálloda üzemeltetésére. Ám a felívelés nem tartott sokáig, a Kempinski helyébe nemrég egy kis olasz szállodalánc tulajdonosa lépett, a beruházás pedig hosszú ideje áll, a cég - vélhetőleg - nem tudta lehívni a beígért hiteleket. A csőd helyett az átadás legújabb időpontját jelentették be - 2007 tavasza -, a halasztást a "nem várt török emlékek előbukkanásával" indokolták. A sikló eközben még sehol sincs, engedélyeztetése márciusban ismét tovább csúszott. A cég tizenöt éves megtérüléssel számol; a BGYH pedig - ezt követően - évi tízmillió forint nyereséggel.

Neked ajánljuk

A bizonytalanság tudománya

  • Fekete Émi

Betlen Anna a nemváltoztatás és transzmozgalom kritikusaként minősítette a nemi egyedfejlődésről, az interszexualitásról, valamint a nemi átalakító kezelések egyes egészségügyi kérdéseiről szóló írásaimat. Bírálata szerint „nagyrészt fikciókra, tisztázatlan, átgondolatlan állításokra” alapoztam tételeimet. 

Az örök másodikok

  • Nagy István

Hiába számít Wales legsikeresebb együttesének a Manic Street Preachers, a top pozíció eddig csak egyszer, a This Is My Truth Tell Me Yoursszal jött össze nekik a brit albumlistán, és annak is már 23 éve.

Ismétlő órák

  • Bacsadi Zsófia

1921. szeptember 27-én született Jancsó Miklós, a magyar mozgóképkultúra sokat vitatott főalakja. Legfőbb ideje, hogy utánanyúljunk, amíg nem távolodik túl messzire.

Kosztümben

  • TPP

A Füst Milán-regény adaptálásával régi álmát valósítja meg a hosszú kihagyás után a filmezéshez a fesztiváldíjakkal elhalmozott, Oscar-jelölt Testről és lélekről című filmmel visszatért, ekként nagyobb s drágább tervek megvalósítására jobb eséllyel pályázó Enyedi Ildikó.

Álljunk meg egy szóra!

  • Novák Piroska

Husz Ágnes keramikusművész 1994 óta él és dolgozik Japánban. A Tomeishi-projekt, egy nemzetközi színtérre tervezett utazó kiállítás tavaly debütált Tokióban. A budapesti helyszínre érve az anyag már olyan friss és helyspecifikus darabokkal is bővült, amelyek a nyáron készültek Kecskeméten, a Nemzetközi Kerámia Stúdióban.

Szörnyeink

  • Rádai Andrea

Ritkán fordul elő, hogy epikus mű színházi adaptációja nem hagy hiány­érzetet maga után. A Káli holtak ilyen, sőt a feldolgozás bizonyos értelemben meg is haladja az alapjául szolgáló regényt, de legalábbis megoldásokat kínál a szöveg vélt vagy valós problémáira.

„Két évig pihentem”

  • Csáki Judit

Lassan negyven éve a Katona társulatának tagja. Most leg­újabb bemutatója, a Káli holtak kapcsán kérdeztük a hosszú szériákról, a pihenésről és a színház szerepéről.

„Remélem, vicces”

Humor, irónia, szokatlanság keveredik az alakjában. Kaposváron végzett, tagja volt Bodó Viktor társulatának, majd szabad­úszóként számos – főleg független – produkcióban dolgozott, amelyek közül talán A halál kilovagolt Perzsiából volt a legki­emelkedőbb. Útkeresésről, stand-upról, és az egykori SZFE-ről is beszélgettünk.

„Mintha egy démon”

  • Szentgyörgyi Rita

A római székhelyű NoGravity Company alapítója egyedülálló összművészeti előadásokat hoz létre saját fejlesztésű színházi gépek és koreográfiai technikák segítségével. A társulat a megújult Budapesti Őszi Fesztiválra, a Dante halálának 700. évfordulójára tervezett Infernóval érkezik, hogy háromdimenziós koreográfiával, repülő táncosokkal és káprázatos jelmezekkel repítsenek el minket a barokk kor illúziószínházába.