Magyar Bálint leköszönő oktatási miniszter
Múlt csütörtökön Magyar Bálint jelezte az SZDSZ vezetésének, hogy nem kíván miniszter maradni, ha a személye akadályt jelent a kormánypárti együttműködésben, és nem vállal más miniszteri posztot sem. Az érintettet befejezett és befejezetlen reformokról is kérdeztük.Magyar Narancs: Mi volt az a folyamat, aminek az eredményeképpen azt mondta, hogy nem túl nagy ár az ön pozíciója a koalíciókötésért?
Magyar Bálint: A politikában vannak szakmán kívüli szempontok is. Nem érdemek vagy méltányosság kérdése egy koalíciókötés ilyen értelemben. A politikában az ember, ha felnőtt, ezt tekintetbe veszi. 2002-ben négy évre terveztem, ez idő alatt kellett lehetőleg nem visszafordítható változtatásokat elindítanom. A felsőoktatás esetében sikerült, a közoktatás-ban még vannak folytatásra váró reformok. Az alapvető váltás, amit 2002-ben tettem, az volt, hogy nagyon nyíltan az önmaguk érdekeit képviselni nem tudó gyermekek érdekeit vállaltam fel. Az a tény, hogy a kisebbik kormánypárt tag-jaként indítottam el a reformot, egyben lehetővé is tette ezt: az SZDSZ nem olyan érzékeny a közvélemény ingadozására, mint a nagy pártok. Természetes, hogy eközben a népszerűségem is erodálódik, akár rajtam kívül álló okok miatt, akár a belőlem fakadó hibák vagy éppen tévedések következtében. Illúzió egyébként, hogy megfelelő párbeszéddel mindenki belátja a közjót, tehát pusztán jó kommunikáció kell, és akkor mindenki a reform mellé áll. Mindemellett a szocialista párt '94-ben és 2002-ben is bejelentette az igényét erre a tárcára. Az SZDSZ az elmúlt években jó néhány kérdésben konfrontálódott az MSZP-vel, sok mindent kikényszerített. Ilyen volt a kormányfőváltás, és ilyen volt a köztársasági elnök megválasztása is. E kettőnek persze más volt a végeredménye, hiszen a miniszterelnök-váltás a szocialistáknak pont azt a reményt és lehetőséget hozta vissza, hogy kormányon maradhatnak. Ennek ellenére ez tüskeként maradt meg az MSZP-ben. Az oktatási tárca fölötti vita lett a harmadik ilyen kiugró összeütközés a kormánypártok között.
MN: Ön szerint miért volt ennek ekkora tétje? Miért akarta ennyire az MSZP magának az oktatási tárcát?
MB: Azt mondjuk az MSZP-nek köszönhetem, hogy nem akadályozták meg a liberális reformokat, hagyták, hogy végigcsináljam őket. A felsőoktatási reformnál felmerült az a lehetőség, pont a kormányfőváltás táján, hogy leállítják. De végül, hál' istennek, nem így történt. Ugyanakkor az MSZP-vezetés azt élte meg, hogy mind a frakció, mind az MSZP-hez kötődő szakszervezeti holdudvar, mind pedig a párttal szimpatizáló tanártársadalom jelentős része idegenkedik ezektől a változásoktól. Végső soron csodálkozom, hogy sikerült ennyit elérni, és pláne a koalíciós tárgyalásokon megegyezni a reformfolyamat folytatásában. Személyi ambíciók nélkül természetesen nincs politika. Ha a győztes párt elnöke személyében igényt tart egy tárca vezetésére, akkor annak komoly súlya van a tárgyalásokon.
MN: Mikor jelentette be Hiller István ezt az igényt?
MB: Ezt tőlük kellene megkérdezni, mi csak érzékeltük a koalíciós tárgyaláson. Habár a tárgyalások menetrendje, nevezetesen, hogy először a programról essen szó, aztán a kormányszerkezetről és csak azután a személyekről, nos, ez megpróbált az ilyen személyi kérdéseknek gátat szabni. Miután a kimenetele nyílt volt ennek a konfliktusnak, és be volt kódolva az a lehetőség is, hogy nem én vezetem a tárcát, ahogy ez be is következett, biztonsági játékra törekedtem. Egyrészt arra, hogy a kormányprogramban, illetve egy külön 163 pontos javaslatban rögzítsük az eddigi reformok néhány elemét - ilyen az az intézkedés, hogy a normatív finanszírozás rendszere a nemzetgazdasági átlagkeresetekhez kötődjön, vagy az integrált oktatást ösztönző normatíva fenntartása -, másrészt hogy megjelenítsünk új elemeket, amilyen például az utólagos képzési hozzájárulás, vagy hogy bővítsük a felsőoktatásban a gazdálkodó tanácsadó testület jogosítványait.
MN: Úgy hallottam, hogy az SZDSZ-ben is ellenezték néhányan az ön oktatáspolitikáját, amely nem mindig kedvezett a tanártársada-lomnak.
MB: Ez nem igaz, az SZDSZ mindig támogatta az okatási reformot, a mostani tárgyalások-nál is, úgy érzem, a végsőkig elment. Ha voltak is konfliktusaim az SZDSZ-en belül, azok soha nem az oktatáspolitika miatt voltak, annyira nyilvánvaló volt, hogy az általam vezetett minisztérium az SZDSZ liberális oktatáspolitikáját valósítja meg. Azért ez a négy év jó lecke a pártnak: most, amikor elkezdi az egészségügyi reformot, akkor lelkileg még inkább föl tud készülni arra, hogy nem szimpátiatüntetők tömege fogja övezni azokat a lépéseket, amelyeknek elébe nézünk. Ugyanakkor fontos, hogy garanciákat kaptunk a liberális oktatási reformok folytatására. Természetesen minden garancia érvényessége korlátozott, de szeretném, ha a tiszta megállapodások jegyében ezt mindkét fél komolyan venné.
MN: Melyik az a terület az oktatáspolitikában, amit a legjobban félt?
MB: A felsőoktatási törvény olyan helyzetet teremtett - a kétciklusú képzésre való átállással, a magántőkével történő beruházásokkal és a finanszírozási garanciával -, hogy ha ehhez nem nyúlnak, akkor ez már fog működni magától. Nehezebb a közoktatás kérdése, ott az igazi nagy reform a kétszintű érettségi bevezetése, de a szegregáció elleni küzdelemnek is meghoztuk a törvényi felhatalmazását, lásd a beiskolázási rendszert, amely 2007-től lép életbe. (A módosított törvény szerint az iskola lakókörzetéből mindenkit fel kell venni, ha még marad hely, akkor a hátrányos helyzetű jelentkezők élveznek előnyt, és két szomszédos körzetben lakó hátrányos helyzetűek aránya legfeljebb 25 százalékban térhet el egymástól - E. S.) Szóval sok mindent beindítottunk, de ezeket a reformlépéseket ugyanígy abba is lehet hagyni: majdnem minden eleme olyan, ami vagy megállítható, vagy még további intézkedéseket igényelne, hogy igazán hatni tudjon. Ma az oktatás az egyre alacsonyabb életkorban kierőltetett teljesítménykényszer miatt egy szellemi bulimiához hasonlít: betömik a gyerekbe a tudást, aki két nap múlva kiöklendezi, újat nyomnak bele, és a végén csodálkoznak, hogy "csontsovány", még a szöveget sem érti. Mindezt azért, hogy az elitgimnáziumok le tudják válogatni a maguk 1-2 százalékát. Ezt a rendszert fel kell számolni, mert gyakorlatilag nem veszi figyelembe a többség érdekeit.
MN: A szegregáció ügyében nagyon nehéz elképzelni, hogy belátható időn belül szemléletváltás következne be, már csak azért is, mert például a beiskolázásra vonatkozó módosított törvénycikket, ha megmarad, nagyon nehéz betartatni. Az a diák, aki megteheti, majd bejelentkezik más körzetbe.
MB: Olyan nagy tömegek nem fognak átjelentkezni. A betartatáshoz az kell, hogy még ebben az évben kialakítsák a körzeteket, hogy a jövő év eleji jelentkezéseknél már minden szülő tájékozódhasson arról, hova jelentkezhet. El kell telnie két-három évnek, amíg a rendszer beállÉ
MN: Éés az unokáink idejében már zökkenőmentes is lesz.
MB: Lehet, de el kell kezdeni valamikor. Biztos, hogy aki most miniszter lesz, azt támadások fogják érni. Hiszen az egész reform mindenféle érdekeket sért. Például a tanárok érdekeit: jó családi háttérrel rendelkező gyerekeket, homogén csoportokat könnyebb oktatni, mint problémás gyerekeket. Én egyébként nem vagyok elitellenes, én azt mondom, ha valaki kiemelkedően tehetséges, akkor az iskola biztosítson külön szakköröket számára. Kapjon sok projektfeladatot, amiben megmutatja, hogy igazából mit tud. De nem hiszek abban, hogy kasztszerűen kelljen elkülöníteni egymástól IQ alapján a gyerekeket, egészen alacsony életkorban.
MN: De itt nemcsak az IQ-ról van szó.
MB: Ezek a szelekciós mechanizmusok valóban nem a tényleges tehetségek kiválasztását, hanem a családok anyagi háttere, kulturális tőkéje szerinti szétválasztást szolgálják. Évek óta folyamatosan küzdünk ez ellen: kezdtük az integrációs normatíva bevezetésével és az Utolsó Padból programmal, azzal, hogy a buktatást megszüntettük az alsó tagozaton, hogy szöveges értékelést adunk, és most elkezdődött a tankönyvek tartalmi felülvizsgálata is. Ezek az intézkedések mind a szegregáció ellen hatnak. Együttesen talán eredményt hoznak.
MN: Mégis, vannak, akik azt várták volna, hogy legyen egy konkrétan megfogalmazott elképzelés arról, milyen mértékben és milyen ütemben növeljék a hátrányos helyzetűek lehetőségeit.
MB: Ez már politikai taktika kérdése. Ami viszont akkor működhetett volna, ha a kormány egésze nyíltan elkötelezett lett volna a reformok mellett. Ha a szükséges reformokat egy teljes nagy csomagban terjeszti elő az ember, akkor az a saját kormányán se biztos, hogy átmegy. A lépésről lépésre történő bevezetést is rend-kívül radikális változássorozatként élték meg. Vegyük mondjuk a felsőoktatás kérdését. Ha be akarunk kapcsolódni a nemzetközi felsőoktatási versenybe, annak az a feltétele, hogy legalább az utólagos képzési hozzájárulás jelentős forrásokat hozzon be a magánszférából, a költségvetési támogatás mellett. Ha ezt 2002-ben kezdtük volna el, amikor a két nagy párt azt hangoztatta, hogy tandíj semmilyen formában nem lesz, akkor a reform legelemibb részei sem valósulhattak volna meg. A közoktatásban ugyanilyen fontos szerepe lett volna a szegregációellenes harcban a 6+6-os rendszernek, amit elkezdtünk '98-ban, de 2002-ben a nagy pártok programja miatt ebben a formában meghirdethetetlen lett volna. Ez a rendszer az, ami megelőzi, hogy kétszer kelljen mindent megtanulni ma, amikor úgyis mindenki benn marad 18 éves koráig az oktatásban. A vicc az, hogy ezt a képzési rendszert eddig jellemzően az elit iskolákban vezették be: éppen azok nem mentesülnek a lexikai ismereteket sulykoló tananyagtól, akiknek igazán szüksége lenne erre. A jelenlegi 4+4+4-es rendszer értelmetlen korai versenyre kénysze-ríti a diákokat, és ezen a közvetett eszközön keresztül a szegregáció egyik legfontosabb motorja. Igazság szerint az MSZP sajátos helyzetbe kerül, mert az általam felvázolt program egy ilyen értelemben radikálisan baloldali ihletésű program, amit viszont az MSZP-t is támogató középosztály jelentős része fog erőteljesen támadni.
MN: Akkor vált hangsúlyossá az a kérdés, hogy ön miniszter marad-e, amikor például Gyurcsány Ferenc a kistelepülési iskolák ügyében az önétől eltérő álláspontot fogalmazott meg. Nem érezte úgy, hogy a miniszterelnök általában túl határozottnak találja az ön elképzeléseit?
MB: A mostani program szerint a kistérségi társulásokat kell támogatni inkább, és nem a kistelepülési normatívát növelni. Hangsúlyosan szerepel az is, hogy ahol csak egy négy- vagy hatosztályos iskola van, az csak egy 8 vagy 12 osztályos iskola tagintézményeként legyen képes működni. Aki ezzel szemben áll, az csak az igazgatói meg az igazgatóhelyettesi állásokat védi. A gyerek ugyanott marad fizikailag. Viszont legalább lesz angoltanára is, mert ha tagintézményként működik, akkor úgy kell beosztani a munkát, hogy lehessen odautaztatni tanárt is, ha helyben nincsen. Szóval nem a gyerek érdekeit sérti, az biztos.
MN: Azért is említettem a határozottságot, mert talán emiatt volt több konfliktusa a minisztérium dolgozóival is.
MB: Én szangvinikus ember vagyok, ez nem meglepetés a munkatársaimnak sem. Én nem miniszterként viselkedem ebben a pozícióban, és különösebben nem is érdekelnek a miniszteri lét külsőséges kellékei. Ha van egy minisztérium, mely egy meglévő rendszer működtetésére van kitalálva, abban nehéz változásokat végigvinni. Jelentős alkalmazkodókészséget kívánt a munkatársaktól. Amikor kértem valamit, és úgy gondolták, hogy néhány hét alatt megteszik, és én mondtam, hogy másnapra legyen kész, akkor az persze sokak számára szokatlan volt. De ha megkérdezi a helyettes államtitkárokat, vagy bárkit a minisztériumban, azt fogják mondani, hogy a személyes szakmai életükben is jelentős négy év volt ez a mostani, mert lehetőségük volt korábban megváltoztathatatlannak tűnő dolgokban érdemi változást elérni.
MN: Ennek ellentmond az az értesülés, mely szerint sokszor szembement azokkal a kidolgozott törvényjavaslatokkal és konstrukciókkal, amelyeket a minisztériumban már előkészítettek.
MB: Igen. Miért ne mentem volna szembe? A miniszter egy saját elképzelésekkel, akarattal bíró személy, egy politikai és szakmai program megvalósítója. Vezetni jöttem ide, nem az apparátus igényeit tolmácsolni.
MN: Azt olvashattuk, hogy ön egyéb kormányzati megbízást kap. Ennek részleteiről lehet már tudni valamit?
MB: A létrehozandó Nemzeti Fejlesztési Tanácshoz tartozik majd egy új kabinet, amit a miniszterelnök vezet, és ebben lennék az ő helyettese, és még egy konkrét területért is felelek majd.
MN: Melyik ez a terület?
MB: Hát, ezt most még nem mondanám el.
MN: És van kedve ehhez?
MB: Van. Bármilyen kreatív munkához. Persze.
