Baloldali politikusok elhatárolódását várják a jobbikos erőszakügyben

  • narancs.hu
  • 2022. május 15.

Belpol

A Mindennapok Női Szemmel Egyesület, a Fiatal Családosok Klubja és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége megszólította Vadai Ágnest, Orosz Annát, Szabó Tímeát, Kálmán Olgát, Kunhalmi Ágnest.

 

Elfogadhatatlan, hogy a gyanúba került politikus párttársai, a Jobbik elnöke és a Jobbikkal szövetséges baloldali pártok képviselői,„valamint a baloldali sajtó” nem áll ki az áldozat védelmében, a bántalmazás elítélése mellett – olvasható a lapunkhoz is eljuttatott vasárnapi közleményben, amelyet a Mindennapok Női Szemmel Egyesület, a Fiatal Családosok Klubja és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége írt alá. 

A felhívás az egész sajtóban nyilvánosságot kapott büntetőügyről szól: egy korábbi jobbikos tisztségviselőt azzal gyanúsítanak, hogy a párt ököritófülpösi rendezvényén megpróbálta megerőszakolni Szilágyi György Jobbik-alelnök élettársát. A 24 éves nőt többen felcsalták és bezárták egy szobába, a tettes levetkőzött és fizikai erőfölényét kihasználva próbált erőszakot tenni a nőn, akinek sikerült elmenekülnie. 

A három civil szervezet leszögezi, alapvető, mindenkitől elvárható normaként tekintenek a női méltóság feltétlen tiszteletben tartására és a szexuális erőszak, bármilyen bántalmazás, zaklatás visszautasítására. Azt gondolják, a közéletben tevékenykedő, közpénzből fizetett politikusoknak is ezt a normát kell képviselniük, hiszen „ők társadalmi mintát is jelentenek a magyar emberek számára és köti őket támogatóik beléjük vetett bizalmának felelőssége is. Mindez az általános, törvényi keretek szabta felelősségen túl magasabb erkölcsi mércét támaszt irányukba.”

Ezért a három szervezet felszólítja a Jobbikot és a vele szövetséges erőket, hogy határolódjanak el a gyanúba került politikustól. 

 

„Különösképp felszólítjuk a baloldal női országgyűlési képviselőit – többek között Vadai Ágnest, Orosz Annát, Szabó Tímeát, Kálmán Olgát, Kunhalmi Ágnest –, hogy mutassanak példát és tegyék ezt meg, hiszen évek óta, hangos szóval kiállnak a nők bántalmazása ellen. Kérjük, hogy csatlakozzanak felhívásunkhoz annak érdekében, hogy világos, közös üzenetünk a magyar társadalom minden tagjához eljuthasson: a bántalmazás, a zaklatás minden formája elfogadhatatlan, politikus elkövető esetén pedig a törvényi felelősség mellett világos politikai következményekkel is kell járjon.” 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.