Bővíteni fogják a kecskeméti NATO-bázist, atomfegyver-hordozó repülők is érkezhetnek

  • narancs.hu
  • 2024. október 15.

Belpol

Egy nagy bővítés után elrettentés céljából telepítenének többek között F-15-ös és F-16-os vadászgépeket Kecskemétre. 

Bővíteni szeretné a kecskeméti NATO katonai bázist az Egyesült Államok, a bővítéshez szükséges közbeszerzések már le is zárultak – szúrta ki a brit Telegraph cikkét a Telex.

A cikk szerint

a bővítés után olyan repülők is állomásoznának Kecskeméten, amelyek atomtöltettel rendelkező bombák szállítására, célba juttatására is alkalmasak.

Az amerikai Európai Védelmi Kezdeményezés keretében megvalósulú fejlesztés során NATO-kompatibilis taktikai vadászrepülők és stratégiai szállítórepülők kerülnének Kecskemétre (a NATO pápai légibázisán már állomásozik szállítógépekből egy kötelék). F-15 Eagle harci gépek mellett A-10 Warthog és C-5 Galaxy teherrepülők is érkeznének Bács-Kiskun székhelye mellé. A cikk megjegyzi, az amerikai légierőnek voltak már Magyarországon F-15-ösei F-16-osai, de csak kiképzés, és nem elrettentés céljából.

Az utóbbi napokban azonban olyan hírek kezdtek terjedni, miszerint Oroszország az évtized végére készen fog állni egy NATO-val megvívandó totális háborúra, Washington emiatt atomfegyvereket telepít Nagy-Britanniába is. A Magyarországra érkező F-15-ösök is képesek hordozni a britekhez kerülő B61-12 gravitációs bombákat.

A reptér bővítéséről azt írja a Telegraph, több közlekedőút és parkolóhely is épül az újonnan érkező repülőknek, fejlesztik a világítást és egy 21 millió dolláros (7,7 milliárd forintos), már aláírt szerződés keretében üzemanyag-tároló épül. Kecskeméten van egyébként a Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárjának központja, ahol a JAS Gripen repülők is állomásoznak.

A Telex kereste az ügyben a Honvédelmi Minisztériumot és a Kormányzati Tájékoztatási Központot is, de egyelőre nem reagáltak. 

(Borítóképünkön egy magyar KC-390 katonai szállítórepülőgép a kecskeméti repülőbázison. Fotó: MTI/Bús Csaba) 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.