Budaörs reagált Lázár fenyegetésére: marad a kedvezményes helyközi díjszabás

Belpol

Bár az önkormányzat 2021 óta kifogásolja az "indokolatlanul magas" összeget. Próbáltak egyeztetni az állammal, hiába.

Mint arról lapunk is beszámolt, Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériuma pénteken arról számolt be, hogy két budapesti agglomerációs településen, Budaörsön és Érden is megszűnhet a helyi, önkormányzati díjszabású jegyek, illetve bérletek elfogadása a Volánbusz helyközi járatain. Állítólag Budaörs önkormányzata két és fél éves tartozást halmozott fel a szolgáltatás díjának visszatartásával, míg Érd önkormányzata saját döntésként mondta le a szolgáltatást, miután a 2023-as évtől érvényes díjkorrekció ismeretében a városvezetés pénzhiányra hivatkozik.

Lázár minisztériumának fenyegetésére reagált Budaörs vezetése, miszerint

a budaörsi lakosok érdeke, ezért Budaörs városvezetése mindent megtesz azért, hogy biztosítsa a lakosság számára a megfizethető, kényelmes közlekedést, amibe a helyközi járatok szolgáltatásának támogatása is tartozik

– közölte a település önkormányzata. Budaörs vezetése a tartozásról úgy fogalmazott:

az önkormányzat 2021 óta kifogásolja az "indokolatlanul magas" összeget, és egyeztetéseket folytatott az állammal az átlátható költségtérítés mértékéről. "2022-ben Budaörs aláírva megküldte a szerződést.

A minisztérium pedig egészen a mai napig nem reagált az aláírt szerződésre" – kiemelték, az önkormányzat "nem fizet ki semmit érvényes szerződés nélkül".

Az önkormányzat szerint

a helyközi járat költségeihez való hozzájárulás mértéke "teljesen átláthatatlan", ráadásul arányaiban Budaörs fizeti a legnagyobb összeget a járatok támogatására. "Több szomszédos település 40-45 forintot fizet kilométerenként, míg Budaörs a dupláját, több mint 99 forintot fizet egy kilométerre ugyanazért a szolgáltatásért. Ezt a tisztességtelen díjszámítási módot kifogásolta meg az önkormányzat három éve"

– hangsúlyozták. Hozzátették, a szaktárca 2023. augusztus 4-én ultimátumot küldött az önkormányzatnak, miszerint vagy elfogadja a város az állam által szabott feltételeket, vagy megszüntetik a helyközi jegyek és bérletek kedvezményes díjszabását.

"Budaörs Város Önkormányzata költségvetésében 2021. óta szerepel a szolgáltatás összege, ezzel az önkormányzat mindig is számolt, és a forrás mindig is rendelkezésre állt. A városvezetés bár kényszerből, de aláírja az állam egyoldalúan megfogalmazott szerződését a mai napon, de továbbra is fenntartja a követelését, hogy az állammal közösen átlátható és észszerű összeget állapítsanak meg" – olvasható a közleményben, amely rögzíti, hogy Budaörsön továbbra is elérhető marad a kedvezményes helyközi díjszabás a Volán buszjáratain.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Disznóláb

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter múlt pénteken a hivatalában fogadta Bondár Anna teniszezőt, aki azért érdemelte ki e megtiszteltetést, mert előtte kedden a kolozsvári Transylvania Open teniszversenyen nem fogott vele kezet legyőzője, az ukrán Olekszandra Olijnikova.

A Balkán Ukrajnája

Miközben Ukrajna EU-csatlakozásáról ádáz viták dúlnak, Brüsszelben eldöntött tényként kezelik Montenegró 2028-as, de legkésőbb 2029-es csatlakozását. Az ország kicsi, és csak 620 ezren lakják, emiatt különösebben nem zavar senkit, és a felvételükkel üzenni is lehet a Balkán többi részére: nektek is sikerülhet, ha tesztek érte. De miért kell, hogy Montenegró mielőbb az EU tagja legyen, és mi köze van ehhez Szerbiának?

„Orbán kora akkor is velünk lesz”

Dolgozott Csurka Istvánnal, és ott volt a Fidesz kampányaiban is. A jobboldali közeg ismerőjeként állítja: látszik ugyan az erózió a kormánypárt környékén, de még egy választási vereség sem biztos, hogy véget vet Orbán állammodelljének.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.