"A magyarok is a kirgizektől származnak?" - csodálkozott Ramazan Gyirildajev szovjet utódpolgár, amikor a városligeti Vajdahunyad-várban, Demszky főpolgármester fogadásán Honfoglalásba öltözött ősmagyar lovasok vágtázták körül a félezer civil küldöttet, erős honvágyat ébresztve a kirgiz emberjogi aktivistában. "Tisztára a mi viseletünk!" - sóhajtott fel Ramazan, aki talán tisztább képet kapott a honfoglalásról abból az angol nyelvű nagy fekete könyvből, amelyet a vendéglátók ajándékoztak mindenkinek. A fekete egyentáskákban volt még térkép és 15 menetjegy is, elkerülendő a "BKV-ellenőr hiába üvölt a tanzániai alapítványi igazgatóval"-féle nagyjeleneteket. "És még kaptak egy kis üveg bort is a szállodaszobájukba" - említ büszkén egy sikeres PR-akciót Barabás Miklós főszervező (a vele készült interjút lásd külön), aki megnyitó beszédében a "konferenciaállatok" típusába sorolta a kedves vendégeket, óriási tetszést aratva.
Bármilyen örvendetes is, hogy Budapesten rendezték a szövetségbe forrt szabad társaságok második világtalálkozóját (ez valószínűleg Marschall Miklós CIVICUS-igazgató lobbiképességét dicséri), Ká-Európa mint régió nem érdekelt senkit: a plenáris üléseken a tőkés globalizációt küldték anyjába, a munkacsoportokban pedig inkább a
nonprofit valóságról,
szervezetfejlesztésről, alapítványi és egyesületi pénzszerzésről, forrásfelhasználásról, a nem kormányzati szervezeteknek (NGO-knak) a kormányokhoz és az üzleti szférához való kapcsolatáról, az "állampolgári részvételről" vitáztak. Magyarországnak mindenesetre, pár héttel a nonprofit-törvényről szóló parlamenti döntés előtt, jól jött a civil világ jelenléte, pláne, hogy az USA 94 CIVICUS-tagszervezete után a második helyen állunk 15 tagszervezettel.
Ahogy az állam lassan kivonul a szociális, kulturális, oktatási, környezetvédelmi szolgáltatásokból, a piac meg önmagában nem képes minden ilyen igényre spontán reagálni, úgy erősödik és intézményesedik mind az öt kontinensen az úgynevezett harmadik szektor: gyermekmentő, női és ökoalapítványok, emberi jogi és állatvédő egyesületek, szervezetfejlesztési alapok, önfenntartó NGO-k születnek és szerveződnek hálózatba. Az Építők Székházának szocreál folyosóin így intenzív ismerkedések, networkölések zajlottak.
Harmadik világbeli és európai civil vezetők a Narancsnak elmondták: a CIVICUS-nak óriási előnye, hogy
nemzetközi információcserét
és infrastrukturális segítséget is nyújt a legkülönbözőbb profilú szervezeteknek. Nancy Baraza kenyai jogásznő: "Ha megismerjük egymás tapasztalatait, akkor közösen valószínűleg hatékonyabban befolyásolhatjuk a törvényhozást, és jobban demokratizálhatjuk a politikai életet." Többen fontosnak tartották azt is, hogy egyazon szövetségnek tagja adományozó (donor) és adományozott, előmozdítva a kölcsönös megértést.
Megértést tanúsítottak a civilek az iránt is, hogy a tiszteletükre összehívott parlamenti fogadáson Göncz államfő után ("amit itt megfogalmaznak és elhangzik, az hajszálcsöveken keresztül a világ minden sarkába eljut") egy nem kifejezetten nonprofit ember szólalt fel ünnepélyesen a nevükben: ő királyi fensége Talal bin Abdel-Aziz szaúd-arábiai herceg, aki valószínűleg nem a legendás szaúdi civil szféra virágzása okán szólhatott (országa is a legrosszabb, "nem szabad" kategóriát kapta a Freedom House-tól). Sokkal inkább azért, mert négy éve nagy összeget tett le az akkor születő szervezet asztalára, a szervezet meg újabb adományokat vár tőle.
Rajesh Tandon új CIVICUS-elnök azonban lapunknak cáfolta, hogy őfensége egy fillérrel is korrumpálta volna őket. "A herceg régi filantróp, az arab világban ismert jótékony segítő." Mindenképpen
kínos eset,
hiszen a főszaúdi egy magyar lapnyilatkozatban megvédte a halálbüntetést, és országában éppen két brit nonprofit ápolónőt fenyeget nyilvános korbácsolás és lefejezés (ez a népi szokás pótolja ott a multiplex mozit). A világ nonprofitjai azonban hallgattak, és az indiai Tandon sem tartotta nagy ügynek a szaúdi fejetlenséget, "elvégre halálbüntetés létezik nálunk is meg Amerikában is".
A nagy tiszteletnek örvendő indiai azon sem akadt ki különösebben, hogy a közel-keleti szekció üléséről az arabok kiküldték az izraelieket, mondván, ez "arab régió", mit jönnek ezek ide. E civil antiszemitizmust kérdésünkre két CIVICUS-vezető is a libanoniak félelmével magyarázta, hogy majd otthon jól lebasszák őket, hogy idegenszerűekkel együtt üléseznek. A szövetség ez ügyben is hallgatott.
Nem így tavaly, amikor Szlovákiában törvényileg korlátozták az alapítványok működését, és még az erről szóló vitából is kihagyták őket. A tagság akkor beindult, áradt a sok levél és e-mail Pozsonyba, bár kevésbé hatékonyan, mint V. Lajosné bankügyben - a törvény átment, igaz, az EU húzta az orrát. Egy hasonló horvát törvénnyel szemben is rendesen kampányolt a szövetség.
Kérdés persze, hogy egy-két nem is túl látványos nemzetközi kampányon túl
mi értelme
a CIVICUS-nak, mit tanulhatnak egymástól teljesen eltérő kultúrájú és tevékenységű civilek, és hogy mi lehet a közös szövetségépítés mögötti közös érdek. "Én elsősorban nem kapni, hanem átadni szeretnék, mégpedig tapasztalatokat" - mondta kérdésünkre Ngouye Fall, a szenegáli Nyugat-afrikai Vidéki Alapítvány (WARF) részéről. A WARF a szó szoros értelmében életfontosságú munkát végez: pénzzel és szakképzési tréningekkel segíti azokat a civil szervezeteket, amelyek megpróbálnak dacolni a tömeges éhínséggel és nyomorral. A WARF környezetvédelmi kutatásokat, helyi agrárprojekteket finanszíroz, természeti kincsek felhasználásában ad tanácsot. "Csak magánadományozóink vannak" - büszkélkedik Ngouye, aki szerint a kormányzat pénzére nem, a vele való technikai együttműködésre azonban nagyon is szükség van. "Egyedül nem tudnánk mindent megoldani."
Hasonlóan büszke szervezete anyagi függetlenségére az indiai Amita Kapur, a gyermekvédő Child Relief and You (CRY) elnöke. Amita azért léptette be szervezetét a CIVICUS-ba, mert "minden szociális és ökológiai probléma valamilyen módon összefügg a gyermekek helyzetével. Különösen érdekel más szervezetek tapasztalata a szegénység elleni küzdelemben." A CRY-t 1979-ben alapította egy fiatalember másfél dollárnak megfelelő rúpiából; azóta az önmagát "szabadságharcosnak" valló szervezet 650 ezer rabszolgamunkára kényszerített, megvert, szexuálisan kihasznált vagy "csak" nyomorgó gyermeket segített valamilyen formában. "A globalizáció önmagában nem negatív folyamat, de a nagy cégek jelenléte hozzájárul a harmadik világbeli gyermekmunka fenntartásához" - mondta Amita Kapur.
A globalizációval
nemigen tudott mit kezdeni a kongresszus: csak kevesen látták esélyként, a legtöbben osztották a fiatal, de máris borzalmas Benjamin Barber amerikai egyetemi tanár azon nézetét, amely szerint a McWorld aláássa a helyi kultúrákat, a Disneyland a Matrjoska-babát, a káros kozmopolitizmus a nemzetállamot. Mindezt olyan stílusban, mint egy kéthetes retorikai képzést kapott marxista tele-evangelista. Egy egyiptomi eredetű kommunista nő pedig azért kritizálta a randa globalizációt, mert kihagyják belőle a harmadik világot.
Persze nem is annyira a logika érdekelte a világ civiljeit, inkább leballagtak a földszínre, megnézni a második magyar Nonprofit Expót. Megkapó látvány: a globalizációtól frusztrált dominikai és thaiföldi civilek a kávészünetben végigrohannak Vas megye és Zala megye standján, elidőznek az Úttörőszövetségnél, beszédbe elegyednek a parlagfű ellenségeivel.
320 szervezet állított ki összesen 58 standon - többeknek össze kellett dobniuk a stand bérleti díját, ami Szilágyi Maya, a szervező Európa Ház titkára szerint nagyjából a fele volt egy átlagos kiállítás díjainak, de így is több tízezer forint a három napra. Így aztán voltak olyan low budget magyarok, akik egyáltalán nem juthattak el erre a sajátos vásárra, csak szórólapjaikat küldték maguk helyett. Az átlag magyar látogató napi 150 forintért válthatott jegyet; az összesített adatok szerint 3800-an voltak kíváncsiak a
Nonprofit Expóra
Kilenctized részük -hangsúlyozta Szilágyi Maya -valóban civil volt, a rendezvény tehát nem süllyedt a nonprofit szektor belterjes magamutogatásává.
A rendezvény a szervezők szándékai szerint nem akart Budapest-centrikus lenni, így szépen képviseltették magukat vidéki szervezetek is. Tevékenységi körökre nézve is vegyes volt a kép, a legtöbben mégis a szociális, kulturális szférában mozogtak. Külön standjuk volt a környezetvédőknek, és egy kupacba került a legtöbb gyermek- és ifjúsági szervezet. A BIT régi szokás szerint megint kérdőívekkel bombázta a megjelenteket, például a "Mit gondol, mindent tud a szexről?" vagy "Mit tud az AIDS-ről?"; közben az igazi kérdés az, hogy Ön mit tud a BIT-ről. Mindegy. Egyébként AIDS-esekkel foglalkozó szervezet sehol, melegek vagy feministák sehol.
Ott volt viszont mindegyik fontosabb, pénzosztással foglalkozó köz- és magánalapítvány. Kérdésünkre a Soros Alapítvány szervezői sikeresnek értékelték expós szereplésüket: minden leendő potenciális támogatottjuk megtalálta őket. Maga Soros viszont, frissen visszaérkezve Hongkongból, erőtlen és koncepciótlan beszédet mondott egy emelettel feljebb a CIVICUS-on; a mondandóban előfordult a "civil" szó.
Az Autonómia Alapítvány egyrészt gyönyörű standot dizájnolt, másrészt elhozta az elmúlt hét év összes támogatottját. Így került oda a Roma Sajtóközpont (RSK) is. Oláh Dávid, az RSK nemzetközi referense elmondta: kapcsolatépítésre jó volt az expo, igaz, "több volt a pénzt kereső, mint osztó szervezet". Ott volt még a Gandhi Gimnáziumnak, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodának, a Helsinki Bizottságnak és az Emberi Jogok Alapítványnak - legalább a szórólapja. Voltak viszont a CIVICUS-éhoz hasonló komoly műhelyviták, elsősorban a három szektor együttműködéséről, az európai integrációról, a nonprofitokat rövidesen szabályozó törvényről, a különböző pénzszerzési és (tömeg)kommunikációs stratégiákról. Esetenként egy-egy szervezet önmaga bemutatásán keresztül mutatott rá képviseltjeik problémáira - ilyen volt például a fogyatékosok diszkriminációját csökkenteni hivatott Motiváció Alapítvány beszélgetése. Talán valaki meg is hallotta, amit elmondtak.
Seres László
Vultur Csaba
"Hozzászoktam egy bizonyos mozgástérhez"
Barabás Miklós, a CIVICUS világkonferencia és a Nonprofit Expo magyarországi szervezője
Magyar Narancs: Miért az Európa Ház szervezte mindkét rendezvényt?
Barabás Miklós: Az Európa Ház 1994 óta egyik alapító tagja a CIVICUS-nak. Mi koordináltuk az első, 1995-ös mexikói világtalálkozón a kelet-európai részvételt. Így amikor felmerült, hol legyen a következő közgyűlés, arra gondoltam, erre Budapest lenne alkalmas, hiszen nemcsak Magyarországról, hanem az egész térségről van szó. Sok jelentős változás történt itt az elmúlt években a civil társadalom szempontjából is, amelyekre odafigyel a világ. A kérdés az, hogyan tudnak a kelet-európai civil szervezetek élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket egy világszervezet felkínál. Ilyen többek között a szektoron belüli együttműködés, a jogi feltételek, a nemzetközi normák megismertetése vagy a civilek együttműködése a gazdasági élet és az állam képviselőivel.
MN: Hogyan profitálhat a hazai civil szféra a világtalálkozóból?
BM: Éppen ezért szerveztük meg ezen a kissé rendhagyó módon a dolgot: a konferencia helyszínén megtartottuk a Nonprofit Expót, hogy az egészbe bekapcsolhassuk a magyar civil szektort. Így a kiállításokon és a tanácskozásokon nemcsak a konferencia résztvevőivel lehetett megismerkedni, hanem a magyar civil szervezetek valóságával, gyakorlatával is.
MN: Nemcsak a külföldi adományozóknak szóló show a Nonprofit Expo, hogy milyen jó fejek vagyunk, magyar civilek?
BM: A dolognak az volt a célja, hogy az a kisebb civil szervezet, amely egyébként soha nem kerülne a közelébe egy ilyen nemzetközi konferenciának, tudjon találkozni olyan külföldivel, jelentős adományozó szervezettel, amely érdeklődik a régió iránt.
MN: Van-e közös "civil érdeke" mondjuk egy kisebb vidéki és egy nagy fővárosi alapítványnak?
BM: A feladatot abban látom, hogy ha vannak a szektor egészét érintő közös érdekek, például jogi szabályozásokban vagy pénzügyi kérdésekben, akkor azokat kifejezésre lehessen juttatni. Rengeteg lehetőség kínálkozik.
MN: Hogyan látja ma a saját korábbi, állampárti szerepét? Csak egy példa: az Országos Béketanács főtitkáraként 1986-ban olyanokat nyilatkozott az MTI-nek, hogy "tevékenységünk szempontjából kiemelkedő jelentőségűek az SZKP XXVII. kongresszusa és a januári szovjet leszerelési javaslatok". Hogyan vált a civil szféra ismert szervezőjévé?
BM: Olyan természetű hazai és nemzetközi tapasztalatokat gyűjtöttem össze, amelyekről az elmúlt években bebizonyosodott, hogy rendszersemlegesek. Ilyen például az, hogy hogyan kell párbeszédet folytatni. Bármilyen furcsa, én 15-20 éve egy olyan nemzetközi ifjúsági szervezetben dolgoztam a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség főtitkáraként, ahol élő konzervatívval, élő kereszténydemokratával, élő szociáldemokratával voltam napi kapcsolatban. Hozzászoktam egy bizonyos mozgástérhez meg ahhoz, hogy az embereknek különböző meggyőződéseik vannak.
MN: Valahol már akkor is civilnek tartotta magát?
BM: Óvatosan mondom, hogy igen, mert nagyon nem szeretem, amikor ma emberek saját múltjukról önigazoló módon nyilatkoznak. Az akkori körülmények között a párbeszéd megteremtése volt a munkám alapfeltétele. Hogy ezt mennyire sikerült megvalósítani, ítéljék meg mások.
MN: Mikor kezdett el nem hinni a rendszerben? Tizenegy éve például még hitt abban, amit az MTI-nek mondott?
BM: Szerintem az nem úgy működik, hogy az ember egyik reggel hirtelen felébred, és rájön, micsoda marhaság volt, amit addig csinált. Ez egy folyamat; a szemünk láttára dőltek össze megingathatatlannak tűnő eszmék. Kérdés, hogy mindezt hogyan tudja valaki úgy feldolgozni, hogy ne köpje szembe saját magát. Nem mondom azt, hogy félrevezettek engem, mint ahogy azt se, hogy óriási hozzájárulásom volt az előző rendszer felszámolásához.
MN: Hiteles civilnek érzi magát?
BM: A csoda tudja. Erre azok tudnának válaszolni, akikkel együtt dolgozom, akik látják, mit csinálok. Megpróbálok a lelkiismeretemnek megfelelően tisztességes és korrekt munkát végezni.
- sl -
Magyar civil boom
A rendszerváltás időszakához képest duplájára nőtt az egyesületek és kilencszeresére az alapítványok száma Magyarországon. 1996-ban a 47 ezer nonprofit szervezetből kb. 30 ezer működött egyesületi, 17 ezer pedig alapítványi formában. A legtöbb civil természetesen a fővárosban, valamint az ország (dél)nyugati régióiban működik, a legkisebb aktivitás Nógrádban és Tolnában tapasztalható, pedig hát lenne tennivaló ott is. Az alapítványok 60 százaléka oktatási, kulturális és szociális szolgáltatást nyújt, míg az egyesületek kétharmada a szabadidőre, a sportra és a szakmai érdekvédelemre fokuszál.
A nonprofit szektor 1995-ben közel 200 milliárd forinttal gazdálkodhatott, ami az előző évhez képest 6 százalékos növekedés reálértékben. A bevételek azonban erősen aránytalanul oszlanak el: Budapestre jut a kétharmad, míg a falusiak örülhetnek, ha 5-6 százalékot kapnak. Civil feszültségeket eredményezhet az is, hogy a nonprofit elitnek, a szektor 10 százalékát képviselő nagy szervezeteknek jut az összbevétel 90 százaléka, a szektor kétharmadát kitevő kicsiknek pedig csak két százaléka. Ugyanakkor nálunk - 21 százalékkal - jóval alacsonyabb az állami támogatás aránya, mint a 43 százalékos nyugaton: a magyar nonprofitok főleg magántámogatást kapnak, vállalkoznak, ilyenekből élnek meg civil polgártársaink, akikből van öt és fél millió.
(Forrás: Magyarország civilnézetben, Budapest, 1997)
