Csinibaba: Az élet kép (A siker nyomában)

  • 1997. március 27.

Belpol

Az előző oldalakon folyt vitához nincs mit hozzátenni. Nemes vagy nemtelen, mindegy is, egy szakma, egy ország mentális-morális állapotáról mennyire árulkodó, na jó, ez sem feltétlen érdekes. A kocka el van vetve. A győztes hadvezérnek mindig igaza van. Nekünk talán a siker vizsgálata okozhat néminemű izgalmat.
Az előző oldalakon folyt vitához nincs mit hozzátenni. Nemes vagy nemtelen, mindegy is, egy szakma, egy ország mentális-morális állapotáról mennyire árulkodó, na jó, ez sem feltétlen érdekes. A kocka el van vetve. A győztes hadvezérnek mindig igaza van. Nekünk talán a siker vizsgálata okozhat néminemű izgalmat.

Az volt ám a szép világ, térdig ért a szar.Kaláb. Amikor konszolidációt hullámzott a hűs Balaton.

A hatvanas évek

a szürkeség kezdetének kora. Filmeseknek annál cifrább holmi, bújna bele mind ezerrel (Megáll az idő, A nagy generáció, Cha-cha-cha stb.). Sokat beszéltek, de keveset mondtak róla. Tán ezért kéri számon Márton az el nem készült nagy kultuszfilmet, a Hungarian graffitit, nyilván. És talán ezért berzenkedik Tímár. Tudniillik a Csinibaba nagy ívben elkerüli korát, alighanem helyesen. E filmben a kor, panyókára vetett kabát, éppen csak készenlétben áll. Hiszen azon a három bambis üvegen kívül nyilván csomó csudára lehetett volna akadni filmgyári kelléktárak mélyén. Nyilvánvaló, a rendező szándékosan hanyagolta a húzós rekviziteket. E mélységes negligálás vicces helyzeteket is teremthet. A film egyik kiváló kamaraáriájában, amikor Pogány kalauznő egyenruhájától oly graciőz megszabadul, hát a villamos egy csehó mellett robog el, mely felett, mi más, hatalmas Coca-Cola-reklám látható. A szereplők meg azt mondják: pepsikokakóla. Vagy mikor egy mozi előcsarnokában dallanak a hősök, látszik Marlon Brando képe az egyik oszlopon. Nem kell túl vájt szem kiszúrni, a fotó Bernardo Bertolucci Az utolsó tangó Párizsban című dolgozatából való. Mi történik itt? A látható "visszásságok" száma túl kevés ahhoz, hogy ügyesen elhelyezett anakronizmusok üzenetét kódolgassuk, miszerint: á, ez csak egy film, mai lötyögés örökzöldségek között, slágermúzeum sztárokkal és sztárjelöltekkel.

Ahhoz viszont elég sok, hogy trehányságra gyanakodjunk. Szóval, az egyébként végig meglehetősen stílben tartott műbe elkelt volna még néhány szir-szar későbbi korok raktáraiból, csak hogy nyilvánvalóbb legyen, mit látunk. Sikerre hajtó

tévérevüt

napjainkból. Tévét, igen, tévét. Tímár már csak ekkor ekrán-akrobata, ilyen a Moziklip is, ugyebár. Gondolhatjuk, de meg is van mondva, körülmények voltak, akkor is, most is. Ennyiből, ennyiért ennyit lehet csinálni, ilyenre telik. Dollárhegyekből én is megcsinálnám a Dollárbabát, színes lenne, hangos, dolby hovatovább, lézerkard és titkos belső vágás. Ügyes gesztussal sikerült a szükségből erényt kovácsolni. A córeszt a siker szolgájául fogni. Tévésztárokat a moziba! Gálvölgyit, Nagy Natáliát, Reviczkyt nekik, azokat mindenki ismeri, különben is ők tutira hozzák a formájukat. S lőn. A Csinibaba, immár számszerűen is bizonyítható, a mozistákon túl a tévénézők érintettjeinek zömét is mozgósította, pedig tudjuk, az nem egy mobil népség.

Summa summarum, vizsgált művünk egy tipikus szilveszter esti esztrádkavalkád. Hogy év végi dévajkodásaink során ennél sokkal gyatrább cirkuszokat szenvedhetünk végig, arról igazán nem Tímár vagy a stúdió tehet.

A tévészerűség az aranytallér egyik fele, a másik, kapaszkodjanak meg,

a magyarságteljesítmény

Úgy ám. Tímár e téren a klasszikusig nyúl vissza. Máig is könnybe lábad minden közönségfilm-hívő szakmabéli szeme, ha a jól csengő címet, Sose halunk meg, meghallja. Ilyenek vagyunk mi, büszke magyarok, de legfőképpen ilyennek szeretjük látni magunkat, Koltai Róbertnek, Gálvölgyi Jánosnak. Vállfaárusnak, tömbbizalminak, egyébként helyesen. Halmozottan hátrányos helyzetében jég hátán is megélőnek, vállalati ügyeskedőnek, asszonyszívek bolondítójának, alacsonynak, hunyorgónak, a sült oldalas őszinte hívének, nyáron klottgatyásnak, rejtett sztepptáncosnak, ezer róka furfangjával megáldottnak, aki átlát a szitán, lásson bét is, vagy mivégre. Zsörtölődőnek, de aranyszívűnek. Hogy nem ilyenek vagyunk? Hogy nincsenek is ilyen emberek? Nem ide tartozik. Marad még a meglehetősen hipotetikus kérdés, milyen lett volna Márton filmje egy kezesebb rendező elővezetésében. A nagy élet él, mert élni akar mozi? Tudja a fene.

Ha egy dolgot sokat mondogatunk, előbb-utóbb elhiszi mindenki. Mostan pedig több mindent is sokat mondogatunk.

Egyszer ezt, hogy mi aztán tudunk élni, ha sós kútba tesznek, ha kerék alá tesznek, akkor is. Te rongyos élet (bizonyára véletlen, hogy ez is egy filmcím, mint ahogy az is, hogy Bacsó szelleme lengi át az éjszakát), bolondos élet, mitől tudsz olyan édes lenni, mint a méz? E remek strófa, remek dallam egy lélegzettel zökkenőmentesen folytatható a Csinibaba fináléjából (melyet Márton még hangsúlyosabbra szeretett volna, mégiscsak eszmei mondanivalóról lévén szó) vett másik remekkel, hogy aszondja, ácsi, imádok élni, imádok nyári estén csillagokra nézni, imádok önfeledten, boldogan kacagni. De jó, hogy élek stb.

Ja.

A másik meg, hogy közönségfilm kell nekünk száz. Ezer kasszasikert, de magyart. Persze.

- turcsányi -

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.