Czeglédy Csabát gyanúsítja a rendőrség a Borkai-videók közzétételével

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 31.

Belpol

A rendőrség és az ügyészség szerint ő "az ördög ügyvédje", bár Czeglédy szerint nincs rá megfelelő bizonyíték.  

Azonosította a nyomozóhatóság az "ördög ügyvédjét" - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész kedden. A közlemény szerint az érintett "jogász végzettségű személyt" már nem bűnsegédlettel, hanem a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.

A szóban forgó jogász végzettségű személy Czeglédy Csaba szombathelyi független önkormányzati képviselő, DK jelöltje a helyi ellenzéki előválasztáson – ezt egyrészt Budai Gyula fideszes képviselő közölte még júliusban, másrészt a hvg.hu birtokába került gyanúsítotti jegyzőkönyvben is ez szerepel. 

A jegyzőkönyv szerint Czeglédy Csaba egyik ismerőse hozta létre 2019. szeptember 22-én a Pornhub nevű videómegosztó oldalon azt a fiókot, majd Czeglédy vagy az ő kérésére egy ismeretlen személy azt a két webhelyet, ahol később megjelentek a Borkai Zsolt győri polgármester adriai hajóútján készült kompromittáló képek és videók.

A jegyzőkönyv szerint Czeglédy azt mondta, büntetőügyvédként még nem látott olyat, hogy egy gyanúsítást arra alapoznak, hogy "vagy ő, vagy valaki más csinált valamit", ugyanis a rendőrség nem tudja pontosan, ki regisztrálta az Ördög ügyvédje weboldalt. Ráadásul a Borkai Zsolt valódi arca Facebook-oldal 2019. október 2-i létrehozásakor használt IP-címet sem szolgáltatta ki a Facebook, a rendőrség azt sem tudja, hogy azt ki hozta létre. (Korábban a rendőrség a Czeglédy elleni gyanút arra alapozta, hogy az ő bankkártyájáról hirdették a Borkait leleplező cikkeket a Facebookon. Ezt megváltoztatták.)

A jegyzőkönyv szerint Czeglédy azt mondta a kihallgatásán, hogy információja szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai részben "fusiban" dolgoztak Borkai Zsoltra és Rákosfalvy Zoltánra, hogy "lecsavarják" őket.

Az ügyészség annyit közölt, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz különleges személyes adattal visszaélés miatt két emberrel szemben, az egyikük jogász végzettségű, és 

a rendelkezésre álló adatok szerint a jogász végzettségű gyanúsított hozta nyilvánosságra a felvételt Az ördög ügyvédje című blogon.

A felvétel különleges személyes adatokat tartalmazott, és nyilvánosságra kerülése jelentős érdeksérelmet okozott a rajta  szereplőknek. A nyomozók a gyanúsítottat kedden folytatólagosan kihallgatták, és a vele szemben korábban közölt gyanúsítást módosították. E szerint a gyanúsított nem a bűncselekmény bűnsegédje, hanem tettese.

Az ügyészség közlése szerint ezt "külföldről beszerzett digitális bizonyítékok" alapozták meg. 

Czeglédy a hvg.hu-nak úgy kommentálta az ügyet, hogy "ami ma történt, a legsötétebb időket idézi: az ügyészség bűncselekmény határát súroló módon, bizonyítékok nélkül utasította a nyomozó hatóságot, hogy ezt a képtelenséget közöljék. Az időzítés nem véletlen: a Fidesz az ügyészséget felhasználva akar az előválasztásba beavatkozni. Félnek tőlem, de nem félek tőlük". 

Czeglédyt adócsalás és más bűncselekmények miatt először 2003-ban ítélt el jogerősen a bíróság a RÉBUSZ idkolaszövetkezettel kapcsolatban, majd az elmúlt években a Humán Operátor Zrt.-vel kapcsolatban gyanúsították meg ismét. Czeglédy hosszú időt töltött előzetesben, végül 2019-ben emeltek vádat ellene, mondván a cég igazgatóságának elnökeként és tényleges ügyvezetőjeként 2011-től bűnszervezetet hozott létre annak érdekében, hogy a diákmunka közvetítéssel foglalkozó cég mentesülhessen a rá vonatkozó adók megfizetése alól. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.