"Jó vagy nem jó, hogy létezik ez a tévé?"

Belpol

Miután több munkatárs bérét nem tudta időben kifizetni a programgyártásért felelős cég, Vaszily Miklós tulajdonos vizsgálatot indított. Bár a Pesti Tv-hez közeli forrásunk szerint nem a pazarlás miatt nincs pénz, szerinte is ráférne a tévére, hogy egy profi szakember gatyába rázza.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. július 29-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Július közepén egy médiával foglalkozó szakportálon szivárgott ki, hogy nincs minden rendben a kormány aktuális kedvenc píszí-ellenes alt-right revolvermédiája környékén. Némi feszültség keletkezett ugyanis a kormányhirdetésekkel kitömött Pesti Srácok tévéje, a Pesti Tv műsorait gyártó cég és a kormány propagandagépezetének egyik befolyásos figurája, a tévét tulajdonló Vaszily Miklós között. Az Orbán-rajongást hátravágott baseballsapkában elővezető Pesti Tv programigazgatója, Huth Gergely cége, a Gerilla Press Kft. gyártja a műsorokat a tévét tulajdonló, Vaszily-féle Progress Média Hungary Kft.-nek.

Vaszily most elrendelte a Gerilla Press szerződéseinek és költéseinek átvizsgálását, amire Huth azt reagálta, „áll elébe”. A minibotrány azután pattant ki, hogy belső informátorok eljuttattak egy dokumentumot Vaszilyhez a Gerilla Press állítólagos pazarló, észszerűtlen gazdálkodásáról. A Gerilla Pressnek májusban likviditási gondjai voltak, több munkatárs bérét vissza is tartotta. Vaszily Media1-beli nyilatkozata szerint ennek nem lett volna szabad előfordulnia. Hozzátette, a tulajdonosnak a pénzek felhasználásával és a különféle belső ügyekkel kapcsolatos, a Pesti Tv-s informátorok gyűjtötte információkról mostanáig nem volt tudomása, és „ki fogja vizsgáltatni ezeket, mert fontos, hogy a gyártó partner, a Gerilla Press megfelelően használja fel a Pesti Tv-től műsorok gyártására kapott összegeket”. Vaszily július 23-án azt írta a Narancsnak, hogy a beígért vizsgálatok még tartanak, „a két cég közötti televíziós műsortartalmak gyártására vonatkozó szerződés teljesítési körülményeivel kapcsolatos egyeztetések zajlanak, várhatóan napokon belül lezáródnak”. Mint megjegyezte, „a Gerilla Press fizetőképessége jelenleg az üzleti partnerei és munkavállalói felé biztosított”, de arra a kérdésünkre már nem válaszolt, hogyan fordulhatott elő a fizetés elmaradása, és hogy lesz-e változás a két cég együttműködésében.

Influenszerek nézők nélkül

A tavaly szeptemberben startolt Pesti Tv a kormányközeli médiaholdingon kívül van, de kötődik Mészáros Lőrinchez és a Tv2-höz: a Tv2 székházába bejegyzett Progress Media felerészben Vaszily Miklós – aki a Tv2 elnöke, az Index hirdetési bevételeit kezelő Indamedia Kft. résztulajdonosa, volt MTVA- és Echo Tv-vezérigazgató –, valamint az Orbán-barát multimilliárdos Mészáros Lőrinc pénzét kezelő Bizalom Vagyonkezelő Kft. tulajdona. (A társaság korábban a taggyűlését is a Mészáros-vállalatok Andrássy úti főhadiszállásán tartotta.) A Pesti Tv, amely a talányos értelmű „influenszer televízióként” indult, a cég első projektje; Vaszily maga „start-up projektnek” nevezte egy interjúban. A közelgő választások miatt

a fő cél minden bizonnyal a kormány régi vágya, a fiatalok megszólítása

– azóta ugyanezért létrejött a fideszes közszereplők videóinak Facebook-terjesztését milliókkal megtámogató, Rákay Philip fémjelezte Megafon is.

A Pesti Tv lázadó keresztény, fiatalos-beszólogatós hangvételének mesterkéltsége jól érzékelhető a nagy többségében formailag teljesen hagyományos tévés stúdióbeszélgetésekben. Van itt „boomerlázadás”, amiben „a fiatalokat érdeklő és őket érintő témákkal szembesítjük a bölcsebbeket és idősebbeket, miközben a hagyományos, jobboldali értékek, a múlt történései, valamint történelmi jelentőségű eseményei is szerepet kapnak”; van „Krokodil­agy”, amelyben „a leghatározottabban és legkeményebben” visszaszólnak „a jobboldaliakat mucsaizó balliberális oldalnak és véleményvezéreiknek”; a „Ki ette meg a misszionáriust?” „a Pesti Tv mém- és iróniaparádéja, ahol szarkazmusba mártott pennával és csípős nyelvvel elemezzük ki a közösségi oldalakon és az interneten vírusként terjedő, a fiatalok által is kedvelt mémeket és politikai tartalmakat”. Vezető szerkesztő az exrendőrből és exufókutatóból lett ál-migrációszakértő Fidesz-aktivista, Georg Spöttle, a kreatív igazgató pedig az a Jeszenszky Zsolt, akinek szintén jól megalapozott fogalmai lehetnek a fiatalos lendületről, hiszen az Echo Tv-ben hajdan ő kürtölte világgá, hogy „a fideszes csajok jól szopnak”; e kijelentését utólag is telitalálatként értékelte.

A Pesti Tv-nek kezdetben problémát okozott feljelentkezni a You­Tube-ra, ami különösen szerencsétlenül hat egy félig-meddig az internetes közönséget is megcélzó „influenszer tévé” esetében – valószínűleg azért adódtak problémák, mert a Pesti Srácok videócsatornáját pedofil tartalom feltöltése miatt korábban törölte YouTube. Az indulás után másfél hónappal aztán sikerült hivatalos Pesti Tv YouTube-csatornát létrehozni, ám ezen még mostanában sincs túl nagy élet: 3,4 ezer feliratkozót gyűjtöttek, a videók megtekintései átlagban néhány ezer körül mozognak. Eddigi legnézettebb videójukra 22 ezerszer kattintottak: ezen Jeszenszky Zsolt Kovács Ákossal beszélget, de például a Törvény tilthatja a női mellek bámulását? című videó összesen 521 megtekintésig, míg Stefka István és Takaró Mihály diskurzusa a „nemzeti szellem a magyar oktatásban” témakörben 436 megtekintésig jutott el.

A Facebookon a számok valamivel jobbak, a tévét itt 40 ezren követik. A tévé nézettségéről a Media1 szerzett információkat még decemberben:

a közönségarány épphogy meghaladja a 0 százalékot, bármely korosztályban és bármely idősávban nézzük is:

„Szeptemberben a kereskedelmileg kiemelten fontos 18 és 49 év közötti korcsoportban 0,04 százalékos közönségaránnyal rendelkezett egész napos adatokat tekintve, átlagos reachük még a 20 ezret sem érte el ekkor, egészen pontosan 18 936 fő nézett bele műsorukba. Decemberre kicsit felmentek a számok, elérésük megközelítette a 38 ezret, közönségarányuk pedig a 0,05 százalékot.” Ezek a számok nem akadályozták meg a UPC Direct műholdas tévészolgáltatót abban, hogy 2022-re a stabilan veszteséges KESMA-s Hír Tv helyett felvegye a csatornakínálatába.

M?dia - Budapest - ?sszel indul a Pesti TV

 
Szomorú alakok
 
Fotó: MTI/Balaton József

Fogyatkozó lőpor

Első csonka üzleti évét veszteséggel zárta a tévé: a Progress Média 68 milliós nettó árbevétel mellett mintegy félmilliárdos veszteséget könyvelt el; ezt indokolhatta a tévé elindításával járó beruházás, ami iparági becslések szerint megközelítőleg egymilliárd forint körüli összeg lehet. A Gerilla Press 680 millió forintos árbevétel mellett 11 millió forint veszteséget produkált, de mivel a cég nem csak a Pesti Tv műsorait gyártja, nem tudni, az összegek hogyan oszlanak meg a különböző tevékenységek között. A Pesti Srácok és a Pesti Tv integrált, mintegy 70 fős szerkesztőséggel dolgozik, a műsorokat a Pólus Centernél lévő, a KESMA-birodalomhoz tartozó Hung-Ister Zrt. stúdióiban veszik fel.

Forrásunk szerint már február óta keringett a Pesti Tv-n belül az a szerinte egyébként alaptalan pletyka, hogy összevonhatják őket a Hír Tv-vel – ez nyilván elbocsátásokhoz vezetne a tévénél. Az összevonás lehetőségét Huth a Media1-nek cáfolta, Vaszily pedig így fogalmazott: „jelenleg az összeköltöztetés, összevonás nincs napirenden”. Mindeközben márciusban átalakították a műsorstruktúrát: megszüntették a reggeli műsort, vállaltan költségcsökkentési okokból. Forrásunk szerint kevesebb lett a stúdióhasználat és a háttérstáb munkája, ugyanakkor a reggeli műsor megszüntetése és a műsorgyártás ritmusának átformálása „bizonytalanságot keltett az egyébként elhivatott belsős csapatban”. Huth májusban arról nyilatkozott, hogy olvasói adományokra lesz szükségük ahhoz, hogy átvészeljék az évet. A Pesti Srácok felületén megkezdték a gyűjtést, amiben az sem zavarta őket, hogy korábban, amikor más médiumok tették, akkor ezt „tarhálásnak” nevezték. A „jelenlegi körülmények között a Pesti Srácok akkor finanszírozható tovább, ha sikerül nagyobb összegű adományt összegyűjteni az olvasóktól” – nyilatkozta Huth, hozzátéve, hogy szeretnék elkerülni, hogy „valamit le kelljen állítani”. A Pesti Srácok vezetője a Media1-nek egyrészt azzal indokolta mindezt, hogy a bővülő jobboldali médiatérben egyre többfelé kell osztani ugyanazt a tortát, másrészt azzal, hogy a munkáltató szempontjából kedvezőtlen új kata-szabályozás miatt több a költségük; szerzőiket kénytelenek munkavállalóként foglalkoztatni, ami még úgy is nagyobb adóköltséggel jár, ha ez egyszerűsített közteherviselési formában történik.

Röviddel ezek után szivárgott ki, hogy a Pesti Tv-nél elmaradtak a kifizetések, több munkatárs munkabérének egy részét nem tudta kifizetni a Gerilla Press. A Media1 információi szerint ez 30 embert érintett – a számot nem, de a májusi fizetési gondokat a cégvezetés is megerősítette. Forrásunk is beszélt kisebb fizetési problémákról, és azt mondta, az erre adott vezetőségi válaszokat nem mindig találta meggyőzőnek, „ködösítésnek tűntek”. Mint mondta,

e problémák elégedetlenséget váltottak ki a munkatársak között.

Nyárra továbbkarcsúsított a vezetés, egyes műsorok gyártását leállította. Július közepén pedig jött a hír: Pesti Tv-s informátorok arról tájékoztatták Vaszilyt, hogy a Gerilla Press pazarlóan költi el a műsorgyártásra kapott pénzeket – vagyis nem az adóügyi szabályok változása, hanem az észszerűtlen felhasználás okozott likviditási gondokat. Vaszily ekkor indította el a Gerilla Press költéseinek vizsgálatát, és egyértelművé tette, hogy a kifizetések csúszásának nem a tulajdonos Progress Média az oka. Huth Gergely szerint a pazarlásról szóló hírek alaptalan rágalmak, ugyanakkor azt megerősítette a Media1-nek, hogy valóban leépítés volt a cégnél, a munkatársak tizedétől megváltak.

Forrásunk szerint sincs pazarló pénzköltés a Pesti Tv-nél, de azért hasznosnak tartaná, ha egy rutinos televíziós szakember megvizsgálná a működést, a műsorgyártás hatékonyságát, és „gatyába rázná az egészet”. A programigazgatásért felelős vezetőket ugyanis inkább a napi politikai ügyek érdeklik – például összefoglaló tájékoztatókat is átadnak a szerkesztőknek, műsorvezetőknek –, nem pedig a professzionális, kereskedelmi alapú televíziózás. Jellemző, hogy nézőszámokról nem is beszélnek. Forrásunk szerint politikailag „fejnehéz” a tévé; a politikai céljaikat soha nem is titkolják. De arról is beszélt: hiába próbál rájönni, mi értelme lehet politikai alapon egy ilyen, elvileg fiatalosnak, lendületesnek szánt influenszer tévének, nem találja a választ: „Máig nem tudom eldönteni, jó vagy nem jó, hogy létezik ez a tévé.”

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.