Czeglédy Csaba ismételt őrizetbe vételének jogszerűsége

Lett még egy

Belpol

Az előzetesben lévő Czeglédy Csaba szombathelyi független országgyűlési képviselőjelölt másfél napig volt csak szabadlábon: miután a mentelmi joga miatt szabadult a börtönből, az ügyészség pillanatok alatt elintézte, hogy ismét rács mögé kerüljön. Az ügymenet több ponton jogsértő lehetett.

Czeglédy Csaba ügyvéd, szocialista politikus ellen immár két ügyben folyik nyomozás (az ügyeket utóbb az ügyészség fura módon egyesítette, erről később). Azt az esetet, ami miatt eredetileg is előzetes letartóztatásban ült, lapunk tavaly részletesen földolgozta (lásd: We love money!, Magyar Narancs, 2017. július 13.); az alábbi cikk kizárólag arról szól, hogy Czeglédy újbóli letartóztatása, pontosabban mentelmi jogának visszavonása kiállja-e a törvényesség próbáját.

Czeglédyt február végén nyilvántartásba vette független jelöltként Vas megye 1-es számú, szombathelyi székhelyű választókerületének választási bizottsága (vb). Az előzetes letartóztatásban ülő politikus a volt honvédelmi miniszter, Hende Csaba ellen készült indulni. Választóinak még a börtönből írt egy levelet, amelyben elmagyarázta: azért függetlenként, és nem pártja, az MSZP színeiben indul, mert nem akarja párttársait „nemtelen támadásoknak” kitenni. A szükséges aláírásokat családtagjai és barátai nagyjából másfél nap alatt szedték össze, és miután jogerősen nyilvántartásba vette a vb, a képviselőjelöltséggel járó mentelmi jog miatt kiengedték a börtönből. „Hiszem, hogy azt nem meri a hatalom megtenni, hogy egy országgyűlési képviselőjelöltet fogságban tartson. Ami azonban még fontosabb, ezt a vonatkozó törvények nem is teszik nekik lehetővé” – írta még az aláírásgyűjtés előtt Czeglédy, aki aztán alig másfél napig maradt csak szabadlábon.

 

Előzetesből előzetesbe

Czeglédyt adócsalás és más bűncselekmények miatt először 2003-ban ítélte el jogerősen a bíróság, akkor 1 év 4 hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Czeglédy 2000-ig volt a Rébusz Iskolaszövetkezet elnöke, és az ítélet szerint hamis adatokkal kitöltött fizetési számlákkal és pénztárbizonylatokkal próbált adót csalni. Egy újabb adócsalással kapcsolatos ügy tavaly nyáron merült fel, amikor bűnszervezetben elkövetett 3 milliárd forintos adócsalással vádoltak meg kilenc embert, köztük Czeglédyt, mint a Human Operator Zrt. munkaerő-közvetítő cég igazgatósági elnökét, egyben a cég legnagyobb részvényesét. A szombathelyi politikus előzetes letartóztatásba került, a nyomozás előrehaladtával pedig tavaly februártól már nem 3 milliárdos, hanem közel 6 milliárdos csalás gyanúja merült föl. Czeglédynek van még egy ügye: néhány éve a Human Operator Zrt. elvesztett egy másik céggel szemben egy polgári jogi jogügyletet (??), ami miatt megindult a végrehajtás. Ebben az ügyben azonban nem Czeglédy volt a gyanúsított, hanem ismeretlen tettes ellen gazdasági csalás volt a vád, ám – ahogyan arról Hankó Faragó Miklós, Czeglédy védője utóbb értesült – tavaly novemberben ezt az esetet hozzárendelték ahhoz, amelyben a jelenleg független képviselőjelöltet is meggyanúsították a 6 milliárd forintos adócsalással. Erről azonban akkor nem tájékoztatták sem Czeglédyt, sem pedig az ügyvédjét; sőt tavaly februárban sem, amikor 3-ról 6 milliárdra módosították az összegszerűséget abban a gyanúsításban, ami miatt Czeglédy előzetesben volt.

Mivel Czeglédynek sikerült a képviselőjelöltséghez szükséges aláírásokat összeszednie, és a Nemzeti Választási Bizottság jogerősen nyilvántartásba vette, megillette a képviselőknek járó mentelmi jog. A vonatkozó törvény szerint a választásig nem lehet folytatni vele szemben a nyomozást. Ha pedig nyer, és hivatalosan is képviselő lesz, továbbra is védi ebben az ügyben a mentelmi joga. Csakhogy az ügyészség és a hatóságok nem várták meg a választást.

Czeglédy március elseje délután hagyta el a szegedi börtönt. Még aznap Budapestre utazott, majd interjút adott a Hír Tv-ben Kálmán Olgának. Az interjúban többek között arról beszélt, hogy hivatalos személyek próbálták rávenni arra, hogy valljon Gyurcsány Ferenc ellen. (Czeglédy ügyvédként többször is képviselte a korábbi miniszterelnököt és annak feleségét. Ezek személyiségi jogok megsértésével foglalkozó polgári perek voltak, illetve Czeglédy korábban Dobrev Klára cégénél, az Altus Befektetési Zrt.-nél látott el jogászi feladatokat; ez utóbbiakat most, hogy Czeglédy börtönben van, a férfi menyasszonya vette át.) A műsorban azt is állította, hogy egyes fideszes politikusok félnek tőle, mert előzetes letartóztatásba kerülése előtt „kormánypárti politikusokat érintő bankszámlamozgásokkal” kezdett foglalkozni.

Czeglédy nem sokkal a szabadlábra helyezése után visszakapcsoltatta a mobilját, és felhívta az ügy előadóját, hogy közölje vele: nem áll szándékában külföldre menni, a hatóságok bármikor megkereshetik, ha közlendőjük van. A kormánymédia ugyanis fölvetette, hogy megszökhet. Másnap, azaz március 2-án délelőtt – ekkor még 24 órája sem volt szabadlábon – Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta Czeglédy mentelmi jogának felfüggesztését. A szombathelyi önkormányzati képviselő ezen a napon már nem Budapesten, hanem a nyugat-magyarországi városban tartózkodott; este étteremben volt a barátaival és a családjával, amikor hívták a nyomozók, hogy a lakásánál vannak. Czeglédy hazament, a nyomozók pedig közölték vele, hogy őrizetbe veszik. Ez este 10 óra körül történt, ezt megelőzően, mint kiderült, Polt Péter indítványa nyomán az NVB felfüggesztette Czeglédy mentelmi jogát. Az ügy innentől meglehetősen zavaros, és Czeglédy védőjének álláspontja szerint jogsértő is. Az újabb őrizetbe vétel alapját ugyanis nem a 6 milliárdos csalás ügye képezi – hiszen az amiatti előzetest felülírta a mentelmi jog. „Törvénysértő, hogy valakit kiengednek, majd újra őrizetbe vesznek anélkül, hogy abban a konkrét ügyben újabb bűncselekményt követett volna el, vagy bizonyítékokat semmisített volna meg. A törvény ezt világosan leírja, hogy ezt nem lehet. Tehát az eredeti bűncselekménnyel kapcsolatban jogilag nem vehették volna őrizetbe. Ezért kellett összemosni ezzel a másik bűncselekménnyel” – állítja Hankó Faragó. Az a bizonyos „másik” ügy az említett polgári jogi jogügylet, amit később hozzácsaptak a 6 milliárdos gyanúsításhoz. Ezt Czeglédy védője szerint nem tehették volna meg. „Teljességgel kizárt, hogy egy ismeretlen tettes ellen szóló ügyet egyesítsenek egy olyan üggyel, amelynek van konkrét gyanúsítottja” – mutat rá Hankó Faragó.

A szombathelyi politikus az őrizetbe vétel pillanatában még nem volt az ügy gyanúsítottja. „Akkor válik valaki gyanúsítottá, ha a nyomozó hatóság az ő hivatali helyiségében konkrétan közli az illető személlyel, hogy milyen cselekménnyel milyen bűncselekményt valósított meg. Majd megkérdezik, hogy az érintett megértette-e, hogy gyanúsított lett, majd az erről szóló hivatalos papírokat alá kell írnia. Czeglédyt péntek este vették őrizetbe, és csak másnap délután gyanúsították meg, ezzel viszont megsértették a mentelmi jogát” – mondja Hankó Faragó, aki szerint a két bűncselekmény összemosását előre kitervelhették. Ezt a feltételezését az ügyvéd arra alapozza, hogy amikor idén februárban tájékoztatták Czeglédyt arról, hogy abban a bűncselekményben, ami miatt előzetesben ült, módosítás történt, már rég hozzárendelték ezt a másik ügyet, mégsem szóltak neki, hogy ebben is gyanúsítani fogják. Egyelőre úgy tűnik, hogy Czeglédyn és az ügyvédjén kívül mindenki képben volt a másik bűncselekménnyel kapcsolatban, ugyanis Polt Péter mindkét esetet beemelte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló indítványába.

 

Érdekes időzítés

Czeglédyt szombaton, március 3-án kihallgatták, hétfőn pedig indítványozták az előzetes letartóztatását 30 napra. Az ügyész Czeglédy szemére vetette szereplését a Hír Tv-ben, mondván, ezzel politikai üggyé fújta föl az adócsalási gyanút. „Viszont a tárgyaláson már azt hangsúlyozta a bírónő, hogy az új ügyben történt az őrizetbe vétel, de a mentelmi jog ezáltal elkövetett megsértésére ki sem tért. Kihirdették a határozatot, majd elszállították a börtönbe. Harminc nap után újabb meghallgatás lesz, de nincsenek kétségeim az előzetes meghosszabbítása felől” – mondja Czeglédy védője, aki ezután bejelentette az NVB-nél Czeglédy mentelmi jogának megsértését, de eddig még nem kapott választ.

Czeglédy akár a börtönből is megnyerheti a választást (elvégre nem elítélt) – „csupán” nem jöhet ki egyelőre. Normál körülmények között amúgy nem volna esélytelen, hiszen 1998 óta a körzetében a szombathelyiek mindig megválasztották önkormányzati képviselőnek, 2006 és 2008 között szociális ügyekért felelős alpolgármester volt, 2013-ban pedig Lazáry Viktor akkori fideszes alpolgármester vélhető kokainfogyasztására irányította rá a közfigyelmet. „Nagyon karakteres, szókimondó politikusnak ismertem meg, akit sokan szeretnek. Az ellene folyó eljárást teljes mértékben koncepciós ügynek ítélem meg” – mondja Nemény András, Vas megye 1. számú választókerületének szocialista képviselőjelöltje, a párt Vas megyei szervezetének elnöke. Nemény úgy látja, hogy nemcsak Czeglédyvel szemben gyakorolnak politikai nyomást, hanem a 6 milliárdos csalási gyanúban érintett további személyekre is. „Úgy tudom, a Human Operator Zrt. egykori munkatársai együttműködtek a hatóságokkal a nyomozás során, ehhez képest kora reggel több családanyát vittek el bilincsben előzetesbe a gyerekük mellől. Erre a világon semmi szükség nem lett volna.” Czeglédy párttársai amúgy meg vannak győződve az ügyvéd ártatlanságáról, és miután újra börtönbe került, több helyen tüntetést is szerveztek. Budapesten például a Szabadság téren gyűlt össze 150–200 ember, a felszólalók között ott volt Lendvai Ildikó, Ara-Kovács Attila (DK) és Iványi Gábor lelkész is. Iványi szerint Czeglédy politikai túsz, mások szerint az ellene folyó nyomozás szimbolikus ügy.

Czeglédy ismételt leültetése után a szombathelyi önkormányzat és más hitelezők követelései miatt a NAV árverésre bocsátotta Czeglédy cégének irodaházát. Erről nem lehetett előre tudni, nem szerepelt ugyanis a NAV árverési listáján – állítja egy helyi forrásunk. A Puskás Tivadar utcai irodaház becsült értéke hivatalosan 350 millió forint, ám a Human Operator egy egykori dolgozója úgy tájékoztatta a Nyugat.hu szerkesztőségét, hogy 2017-ben 550 millió forintra becsülték fel az ingatlant. Ehhez képest végül 273 millió forintért vette meg magánszemélyként Szakács Marcell, aki hivatalosan a polgármesteri kabinet titkárságán dolgozik önkormányzati főtanácsadóként és programszervezőként. Szakács első részletként kapásból kifizetett 34 millió forintot az irodaházért.

Szakács továbbá igazgatósági tag a Vasivíz Vas megyei Víz- és Csatornamű Zrt.-nél. Ügyvédként tevékenykedő édesanyja az ő nevére írta át 2013-ban azt a céget, amellyel annak idején öt trafikot nyertek el; az ügyvédekre vonatkozó szabályok nem teszik lehetővé ugyanis, hogy egy ügyvéd teljes vagyonával feleljen egy cég működéséért. Szakács testvére korábban fideszes képviselő volt, ő maga pedig Hende Csaba segítője amellett, hogy közeli munkakapcsolatban van a jelenlegi fideszes polgármesterrel. A mostani árverés nyomán Ipkovich György volt szombathelyi polgármester felháborodva közölte, mindez Orbán Viktor március 15-i beszédének szellemében történt, miszerint a Fidesz elveszi politikai ellenfeleinek a vagyonát.

Czeglédy a választásokig valószínűleg börtönben lesz. Az Echo Tv azonban, úgy tűnik, egy lépéssel előrébb jár az ügyben: Budai Gyula fideszes képviselő nemrég kijelentette, hogy vádalkura kerülhet sor a Czeglédy-ügyben, ugyanis van egy kulcsfigura, aki jelen volt akkor, amikor Czeglédy pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek. Megkérdeztük erről Czeglédy védőjét, de sem erről, sem a vádalku lehetőségéről nem hallott még.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.