Debrecenben csütörtökön tüntetnek a Nagyállomásért

  • narancs.hu
  • 2025. február 5.

Belpol

A Szikra Mozgalom azokat várja, akik nem akarják 99 évre használatba adni az ingatlant az akku- és a BMW-gyárat építő cégnek.

A török hátterű Synergy Contsruction Hungary Kft. ajánlatot adott be a debreceni Nagyállomás hasznosítására, a cég 99 évre kapná meg az az ingatlant a megújításáért cserébe, ez ellen több ellenzéki szervezet is tiltakozik – írja a Debreciner

Az említett cég építi a CATL-akkumulátorgyárat és a BMW-gyárat is a város mellett. 

A hírportál felidézi, hogy a kormány és a városvezetés már többször ígérte, hogy a mostani pályaudvart modernizálja. 2004-ben készült az első tanulmányterv, azt nem fogadták el. Az intermodális központ látványtervét 2011 végén mutatták be, 2016-ban úgy volt, hogy 2017 tavaszán elkezdődik az építkezés, és 2019-re meglesz az új főpályaudvar. Ezek a tervek kárba vesztek, forrás hiányában. 2020-ban úgy döntött a debreceni közgyűlés, készíttet egy szerényebb verziót, amelynek megvalósulását az évtized közepére várták – aztán 2023-ban a kormány leállíttatta a Modern Városok Programot.

A mostani hírek hallatán a Szikra Mozgalom február 6-án 16.30-ra, csütörtökre tüntetést szervezett. A résztvevők a MÁV debreceni székháza és a Régi Városháza előtt várják azokat, akik úgy gondolják, nem szabad 99 évre egy cégnek adni a főpályaudvart.

A Mi Hazánk is vizsgálja annak lehetőségét, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a főpályaudvar a Synergyhez kerüljön. A DK is tiltakozik a maga módján a döntés ellen.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.