Dömösön sem lesz panziója Száraz Istvánnak

Belpol

Újabb csapás a fiatal vállalkozónak. Zebegény után Dömösön sem épít panziót Száraz István, hiába kaptak az érdekeltségébe tartozó cégek összesen 390 millió forint állami támogatást. 

Az összesen 390 millió forint megítélt állami támogatás ellenére sem Zebegényben, sem Dömösön nem nyit panziót Száraz István – tudta meg a Narancs.hu. 

Száraz István több szálon kötődik Matolcsy György jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak az üzleti és baráti köréhez. Száraz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai által támogatott Vs.hu alapítójaként lett ismert, de a New Wawe Media Groupon keresztül az Origo is az övé volt egy darabig. Foglalkozott turizmussal, vendéglátással, gasztronómiai cikkek importjával, ingatlanokkal, illetve vállalati kommunikációval. Frank Digital Kft. nevű cége jegybanki alapítványoktól is kapott támogatást, az elmúlt években pedig több milliárd forintnyi megbízást nyert el az MNB kommunikációs tenderein. 

A közelmúltban számoltunk be róla, hogy még 2020-ban a Száraz érdekeltségébe tartozó Dunakanyar Turisztikai Kft. 300 millió forint állami támogatást kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) egy négycsillagos panzió létesítésére Zebegényben. Az érintett ingatlanról a napokban felkerült egy hirdetés az ingatlan.com-ra, aminek értelmében 420 millió forintért kezdték el árulni a területet (a hirdetés később lekerült, majd nem sokkal később visszakerült). 

Száraz megkeresésünkkor azt mondta, amíg korábban 700-800 milliós kivetelezési árról kaptak ajánlatot, addig ez mostanra felszaladta 2,2-2,4 milliárdra, és nem tudni, hogy 1,5-2 év múlva mennyi vendég lenne és a szobaárak kitermelnék-e a beruházás költségét. 

Az állami támogatásból „csak” 50 milliós előleget hívtak le, és azt a „minimális részt”, ami a projekt előkészítésére elszámolható, elszámolják. A beruházásra ennél lényegesen magasabb összeget kellene elkölteni, de a bankok jelen helyzetben nem akarnak hitelezni. Az elmúlt félévben próbálták olyan befektetőt találni, aki átvenné tőlük a projektet, de nem jártak sikerrel, ettől függetlenül a terveket meg lehet vásárolni tőlük, ha valaki erre vállalkozna. 

Dömösön a helyzet változatlan

Száraz István tehát nem épít panziót a Dunakanyarban a Duna bal partján, de mi a helyzet a másik oldalon? 2020-ban egy másik, szintén az érdekeltségébe tartozó cég, a Riverview Ecolodge Kft. is részesült állami támogatásban az MTÜ jóvoltából: 90 millió forintot kapott, hogy négycsillagos panziót építsen Dömösön. 

Mivel előttünk nem volt ismert az ingatlan helye, megnéztük az építésügyi hatóság adatbázisát, hátha rábukkanunk a projektet érintő engedélyezési eljárásra és így a helyrajzi számra is. Panziót érintően mindösszesen egy eljárást találtunk, és az nem a Riverview Ecolodge Kft.-hez köthető. Felhívtuk a község polgármesterét, Herman Jenőnét, aki megkeresésünkre azt mondta, nem hallott a projektről, és arról sem tudott, hogy jelenleg építenének panziót Dömösön. Megkerestük Lux Éva főépítészt is, aki azt válaszolta, amióta pozícióban van, nem találkozott a Riverview Ecolodge Kft. építési ügyével. 

Megnéztük a cég pénzügyi riportját, ami nem túl acélos eredményekről árulkodik. A nettó árbevétel 2020-ban 344 ezer, 2021-ben 222 ezer forint volt, amihez képest magas volt a befektetett eszközök mértéke (2021-ben 97 millió, 2022-ben 118 millió forint). Tavaly az eszközök összesen 149 millió forintra rúgtak, de a kötelezettségek is igen magas összeget, 151 millió forintot értek el.

A cégadatokból kiderült, hogy a Riverview Ecolodge Kft. egyik tulajdonosa és ügyvezetője Halmos Ádám. Az üzletember 2010-ben alapította a Nyitott Könyvműhely Kft.-t, aminek 2011-ben a Libri Könyvkereskedelmi Kft. lett a többségi tulajdonosa, ezért azóta Libri Könykiadó Kft. néven folytatja működését. Halmos akkortájt távozott a kiadótól, hogy a fideszes elitképző, a Mathias Corvinus Collegium mögött meghúzódó alapítvány megjelent résztulajdonosként. Később megalapította az Open Books kiadót. (A Magyar Narancs még 2018-ban készített vele interjút). 

Írásba kerestük Halmost, aki azt írta, hogy 

„az utóbbi időszak gazdasági hatásai, az építőipar drágulása kockázatossá tette a projekt megvalósítását és későbbi megtérülését, ezért a több éves előkészítő munka ellenére elállunk a beruházás megkezdésétől”. 

Később sikerült telefonon is beszélnünk vele. Mint mondta, a projektben „az álomig jutottak”. Nagyon szerették volna megcsinálni, sokat terveztek és dolgoztak rajta, de a mai árak mellett teljesen irreális a megvalósítása. „Vettünk egy telket, terveztünk rá valamit, amit nem tudunk megcsinálni” – írja le a helyzetet Halmos Ádám. 

Az állami támogatás 50 százalékát hívták le, aminek minimális részét, néhány százalékát költötték el, és a támogatás döntő részét vissza kell fizetni, hiszen a projekt, amire 90 milliónál biztosan többett kellett volna költeni, nem készül el. Kérdeztük, hogy ez a néhány százalék mekkora összeget jelent, de a részletekbe nem kívánt bocsátkozni. 

Dömös helyzete szerinte egyébként szomorú, ugyanis a település csodaszép fekvésű, Visegrádtól pár kilométerre található, viszont ramaty az infrastruktúrája. Halmos Ádám azt is elmondta, Száraz Istvánnal „emberi kapcsolatot” ápol, és szerinte a vállalkozó „szívvel, lélekkel elhitte”, hogy a panziót sikerül megcsinálni. 

 Az elmúlt hónapokban a Narancs.hu több alkalommal foglalkozott a Dunakanyarban folyó beruházásokkal, ingatlanügyekkel, így például a Rétvári Bence országgyűlési képviselőhöz köthető alapítványok nyomulásával. De a Dunakanyar jobb oldalán olyan nagykutyák is felbukkantak, mint a miniszterelnök veje, Tiborcz István, vagy Jellinek Dániel ingatlanmogul, akik a lepencei strandot szemelték ki maguknak. Ám a legutóbbi információk szerint a felújítás akadozik. 

Száraz Istvánt írásban kerestük, aki ezúttal nem reagált a megkeresésünkre. 

Frissítés 17 óra 35 perckor: 

Száraz István levélben válaszolt megkeresésünkre, amiben szórul szóra megismételte Halmos Ádám első, írásban adott válaszát. Ehhez hozzátette, hogy az „állami támogatást nem vesszük igénybe, a támogatási szerződés felbontása folyamatban van”. 

(Címlapképünkön: A Dunakanyar látképe, Dömös és Szob a Visegrádi-hegység felől nézve 2020. december 9-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán).

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.