Egyetlen ellenzéki jelölt indult Rákospalotán, le is győzte a Fideszt

  • Gera Márton
  • 2018. szeptember 30.

Belpol

Lehet, hogy ezt kellett volna csinálni az országgyűlési választásokon is?

Az ellenzéki jelölt, Németh Angéla nyerte az időközi polgármester-választást a XV. kerületben. A szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál Németh 50,95 százalékon (11 287 voks) áll, míg fideszes ellenfele 47,1 százalékon (10 590 szavazat)

Ideális terep

A rákospalotai választás azért is volt érdekes, mert a kerület a baloldal fellegvárának számít: noha 2010-ben a Fidesz itt is behúzta a polgármesteri széket, a DK-s Hajdu László 2014-ben visszaszerezte a posztot. Most viszont választást kellett kiírni, mert Hajdu országgyűlési képviselő lett.

Az MSZP–DK–Párbeszéd Hajdu korábbi alpolgármesterét, Németh Angélát indította, míg a Fidesz a kerületet 2010 és 2014 között vezető László Tamást. Eredetileg úgy tűnt, nem lesz közös jelöltje a baloldalnak, de ez mégis összejött, mert a Momentum, az LMP és a Jobbik is jelezte, hogy ugyan nem támogatják Németh Angélát, de nem indítanak saját jelöltet. És Németh ugyan közel sem olyan ismert, mint Hajdu, de előnyére vált, hogy a volt polgármester és az ellenzék több ismert személyisége, köztük Márki-Zay Péter is mellette kampányolt. Elindult még egy munkáspárti jelölt is (Kerezsi László), de mint az eredmény (275 szavazatot szedett össze) mutatja, ő nem osztott, nem szorzott.

Németh Angéla kampányol

Németh Angéla kampányol

Fotó: MTI/Soós Lajos

Hazugsággal kampányolt a Fidesz

Bár a kerület baloldalinak van elkönyvelve, a Fidesz is erőteljesen dolgozott azon, hogy behúzza a polgármesteri széket. A hvg.hu ma arról írt, hogy fideszes aktivisták ma már azzal házaltak, hogy a baloldal jelöltje megszüntetné az orvosi ellátást a kerületben. Ez nettó hazugság, de az eredmény azt mutatja, hogy a Fidesz is tudott mozgósítani, még ha ez a győzelemre nem is volt elég. Vélhetőleg az sem segített, hogy a helyi Fidesznek elég botrányos a múltja, három éve fel is oszlott a helyi pártszervezet.

Több helyi választót azonban nem sikerült egyetlen pártnak sem megmozgatni a korábbinál: a részvétel alacsony, mindössze 34 százalékos volt, ennél még a 2014-es önkormányzati választáson is többen szavaztak.

A rákospalotai választás tétjéről és hátteréről bővebben itt írtunk részletesen:

Sorsdöntő küzdelem lesz a Fidesz és a baloldal között a fővárosi panelnegyedben

Politikailag zűrösebb körzetet nehéz találni Budapesten, de talán az egész országban is. A jobb- és a baloldal egyaránt sokat tett ezért Észak-Pesten, ahol szeptemberben polgármestert választanak.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.