Novák Katalin 44-ből 41-szer különgéppel ment külföldi útjaira
A köztársasági elnök az állami tulajdonú, de nem kormánygépnek számító Airbus A319-es repülővel utazott.
A köztársasági elnök az állami tulajdonú, de nem kormánygépnek számító Airbus A319-es repülővel utazott.
Nem nyaralhatnak az akadálymentes agárdi Tóparti Sport Hotelben a mozgássérült gyerekek, mert nincsen számukra hely.
Ezúttal az M2-est és M3-ast összekötú út, valamint egy Mogyoród és Fót között tervezett lekötőút borzolja a kedélyeket Pest megyében. A beruházás Natura 2000-es területet, lakóövezetet, tanyákat és vadgazdálkodási területet is érint, miközben nagy szükség lenne a forgalom csillapítására a környéken.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese egy ítéletet bírált, azzal az indokkal, hogy a magyar jogban nem létezik társadalmi nem, csak biológiai.
Pedig jót tett volna abban a hőségben egy árnyékkormány.
Mivel kötelező, Fábiánsebestyén is szerződött az egységes orvosi ügyeletre, ám a kétezer lelkes község az országos átszervezés után is működteti önerőből a saját mentési központját 24 órás készenléttel, orvossal, mentőápolóval, tűzoltókkal. Ha baj van, ők öt percen belül biztosan odaérnek.
Az önkormányzati választások rendjét módosító jogszabályt tartja alaptörvény-ellenesnek az ellenzéki párt.
A magyar kormány háborús álláspontjáról tartott közvélemény-kutatást az Ungvári Egyetem.
A kiosztások kiosztását produkálta Facebookon a Fidesz országgyűlési képviselője, aki egyetlen magyar meleghelyzetet kritizáló véleményre sem reagált érdemben.
A főpolgármester a Pride-on mondott beszédet, amiben elmondta, Magyarország nem elég szabad hely.
Békés séta indult Budapesten a Vajdahunyad várától, hogy egy nagy kört téve ugyanitt kössenek ki a résztvevők. A szervezők szerint 35 ezren voltak.
A köztásasági elnököt az ukrán kormány hívta meg a következő Krími Platformra Kijevbe.
Balatoni József, azaz Jocó bácsi a státusztörvény miatt döntött úgy, elhagyja a pályát.