Elbukott az olimpiai pályázat, de a felelősök legalább degeszre keresték magukat

  • narancs.hu
  • 2017. március 23.

Belpol

Mi ez, ha nem hatalmas siker?

A 24.hu kikérte a Budapest 2024 Zrt.-től a cég vezérigazgatójának és a további igazgatóknak a jövedelmi adatait. Ezekből kiderül, hogy Mihók Attila, aki csupán október óta vezeti a budapesti olimpiáért felelős céget, eddig közel 10 millió forintot szedett össze, mivel havonta

1 millió 795 ezer forintot keres.

Mihók korábban a Mediaworks Zrt. és a Népszabadság Zrt. elnök-vezérigazgatója is volt, ezen minőségében pedig még Habony Árpáddal is találkozott, amit a Narancs munkatársa örökített meg:

false

 

Fotó: Németh Dániel

A portál szerint Mihók ezzel a fizetéssel a jól kereső állami-önkormányzati cégvezetők közé tartozik, megelőzi például a MÁV Start Zrt., a Szerencsejáték Zrt., illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját, de Orbán Viktornál is többet keres.

A 24.hu szerette volna megtudni azt is, hogy a Budapest 2024 Zrt. öt további igazgatója mennyit keres, de ezt személyekre lebontva nem árulták el, csupán az összesített jövedelmi adatokat adták meg. Az öt vezető állású munkavállaló bére fejenként nettó 1 millió 223 ezer és 1 millió 862 ezer forint között van, ami azt jelenti, hogy

a Budapest 2024 Zrt. hat vezetője együtt havonta 8,5 és 10 millió forint közötti összeget vihet haza.

Hiába vonta vissza a Fővárosi Közgyűlés a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot, a részvénytársaság jelenleg is működik, bár Fürjes Balázs kormánybiztos korábban azt mondta: előkészítik a bezárást.

Figyelmébe ajánljuk