Hétfőn nem lesz dudálós tüntetés

  • narancs.hu
  • 2020. május 24.

Belpol

Túl magasra rúg a bírságok mértéke.

„Mivel még nem kapta meg mindenki a határozatot, csak becsülni tudunk, de várhatóan 5.000.000 azaz ÖTMILLIÓ FORINT FELETTI BÜNTETÉST kapnak a tiltakozók. Jóval durvábban büntetnek Pintér emberei, mint arra számítottunk és amit a józan ész diktálna” – írja a Facebookon Hadházy Ákos.

A független országgyűlési képviselő szerint a kijárási korlátozás alatt a határozott véleménynyilvánításnak a kürtölés volt az egyetlen lehetséges, törvényes, jó és járványügyileg is helyes módja az elmúlt hetekben.

„A feltűnően erős, ugyanakkor szánalmas rendőri jelenlét megmutatta, hogy a hangunk feljutott a Várba és azt is, hogy a hatalom pont annyira fél, mint az várható volt. Vannak persze, akik legyintenek: nem értünk el semmit. Igazuk van, életem egyik legnagyobb kudarcának tartom, hogy az ellenzék »csak« azt tudta elérni, hogy a kormány időben zárja be az iskolákat, az őrült kórházkisöprést viszont nem tudtuk megakadályozni. Ha nem »csak« több százan, hanem sok ezren, több tízezren kanyarodtak volna oda, akkor persze nem csak figyelemfelkeltő, hanem problémamegoldó véleménynyilvánításról beszélhettünk volna. De akárki akármit is mond, egy eredményt felmutathatnak azok, akik arra kanyarodtak több hétfőn át: nem nézték némán a gyalázatot. És higgyék el, ez elég nagy dolog!” – fogalmaz.

Hozzáteszi, a kórházakat nagyon lassan elkezdték megnyitni, de nem ezért nem terveznek hétfőre újabb tiltakozást. Hanem mert nem érezné helyesnek, ha úgy kérne embereket újabb véleménynyilvánításra, ha nem tudja biztosan, hogy segíteni tudnak majd az esetleges törvénytelen büntetések kifizetésében.

Mint ismeretes, az elmúlt hetekben több tüntetést is tartottak, ahol a kijárási korlátozások miatt a demonstrálók dudálással fejezték ki a véleményüket.

150 ezerre büntették Szél Bernadett munkatársát, mert ott volt a dudálós tüntetésen és kitartott egy uniós zászlót az autóból

Nem tetszik a rendszer?! 150 ezer forintra büntették meg Szél Bernadett egyik munkatársát, aki a képviselő autójában ülve részt vett az egyik Clark Ádám téri dudálós tüntetésen. Az indoklás szerint azért indult ellene szabálysértés, mert megsértette a kijárási korlátozást, "nem alapos indokkal hagyta el" otthonát, "gyűlés helyszínén tartózkodott", ráadásul egy uniós zászlót lengetett utasként az autó ablakán.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”