Emlékezetes belépő - A Gyurcsány-csomag

  • Kerti János
  • 2006. június 15.

Belpol

Egyelőre bizonytalan a Gyurcsány-csomag piaci értékelése, hétfőn délelőtt még nem tudjuk, hogyan reagál az intézkedésekkel elvben szimpatizáló Magyar Nemzeti Bank. De, ahogy várható volt, fizetni fogunk.
Egyelőre bizonytalan a Gyurcsány-csomag piaci értékelése, hétfőn délelőtt még nem tudjuk, hogyan reagál az intézkedésekkel elvben szimpatizáló Magyar Nemzeti Bank. De, ahogy várható volt, fizetni fogunk.

Jelentős reforméhséget sikerült elérnie a hallgatagságba burkolózó, de rosszabbnál roszszabb intézkedéseket lebegtető kabinetnek a múlt hét végére. Nemcsak az egyszeri magyar, de a piacok is annyira várták már a nagy bejelentéseket, hogy elfelejtettek reagálni a legroszszabb várakozásokat is felülmúló államháztartási hiány múlt heti bejelentésére. A 10 százalék körüli deficit hallatán sokan úgy vélték, hogy a kormány ebbe mindent beleszámított, mondván, ezt az évet most jól elszabjuk, de ezzel csökkentjük a következő évek kiadási igényét.

Hát nem. A hét végén világossá vált, hogy az 1000 milliárdos többletköltekezés úgy jött össze, hogy

abban lényegében nincs

egyetlen, a jövő évről előre hozott kifizetés, a 200 milliárdos MÁV-adósság átvállalása vagy más, ehhez fogható egyszeri tétel. Folyó kiadások elszállása, a gyógyszerkassza és általában az egészségügy több mint 100 milliárdos túlköltése, a kamat- és nyugdíjkiadások elszállása, az önkormányzatok hiányának növekedése, a várakozásoktól elmaradó bevételek és végül egy kis autópályapénz elegendő ahhoz, hogy kijöjjön a szép nagy szám - amiből a 350 milliárd forintos szigorítással is 8 százalékos deficit jön össze. Ekkora mellélövésre a legpeszszimistább prognózisokban sem számított senki, még a Magyar Nemzeti Bank sem.

Ilyen előzmények után az volt a minimum, hogy sok mindenbe beleharapjon, és így komoly eltökéltségről tegyen tanúbizonyságot a kormány a szombati megszorításokkal. Nem vitás, első hallásra borzongatónak tűnnek a változtatások. Emelkedik a gáz és a villamos áram ára 30, illetve 14 százalékkal; 15-ről 20 százalékra nő az élelmiszerek áfája, lesz járulékemelés és szolidaritási adó, nő az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) mértéke, jön a létszámleépítés és a racionalizálás, ahogy a csövön kifér. Az első piaci reakciók alapján azonban ez is kevésnek látszik a költségvetési tervezés körüli tökölődés kedvezőtlen hatásainak a kompenzálására.

A forint árfolyamának hétfő délelőtti alakulása a piacok bizonytalankodását tükrözte, holott első blikkre is jelentős ráhagyással számolták ki a csomag egyenlegjavító hatását. A pakk idei költségvetési hatása 350 milliárd forintos egyenlegjavulás, jövő évre tervezett hatása pedig 1000 milliárd forint - és nagyon úgy néz ki, hogy

ennél csak több lehet,

kevesebb aligha. A jövő évi 1000 milliárd forint a csak a bevételi oldalon tervezett változtatásokból is összejön, de ez már nem tartozik a pozitív meglepetések közé. Vélhetően azért alakult úgy, ahogy alakult, mert a kiadások csökkentése a csomagban lényegesen kevésbé kidolgozott, mint a bevételek növekedése. Ez viszont megkérdőjelezi az intézkedések fenntarthatóságát, még akkor is, ha tudjuk, hogy a miniszterelnök tényleg eltökélt az államigazgatás átszervezésében vagy a gyógyszertámogatások visszafogásában és általában az egészségügy reformjában.

Meglepő módon azonban a nagy szigor mintha együtt járna az euró bevezetése iránti elkötelezettség csökkenésével. Sem a pénzügyminiszter, sem Gyurcsány Ferenc nem állította, hogy mindez elégséges a 2010-es eurózóna-csatlakozáshoz - igaz, a litván csatlakozás megtorpedózása bőven adhat okot az elbizonytalanodásra. A szerencsétlen baltiakkal az végzett, hogy az EU az inflációs kritériumot mozgó célponthoz, a három legalacsonyabb inflációjú tagország inflációjának átlagához köti. A vizsgált pillanatban a rendkívül alacsony lengyel adat miatt a litván mutató néhány század százalékkal e fölött volt, és ez elég lett ahhoz, hogy az unió csőlátású illetékesei elutasítsák a litván euró bevezetését. Ha egy hónappal később vizsgálják a cél teljesítését, a litván infláció már az átlag alatt lett volna: csoda-e, ha mindezek után sokan vélik úgy mostanában, hogy az euró bevezetése nemcsak teljesítmény kérdése, hanem az európai hatalmi játszmák függvénye is.

Az euróbevezetés lebegtetése ellenére nem kérdés, hogy a csomag kirúgja az ikerdeficit egyik lábát, a túlfogyasztást. A sokat emlegetett államháztartási hiány ugyanis a magyar gazdaság legnagyobb rákfenéjének, az ikerdeficit néven ismert jelenségnek csak az egyik fele. A másik a folyó fizetési mérleg, vagyis az a szám, amely megmutatja, hogy a gazdaságnak mekkora külső forrásokra van szüksége az életben maradáshoz. És ez alapvetően fogyasztáscentrikus mutató. Könyvelhetjük az autópálya- kiadásokat ide vagy oda, kisíbolhatjuk a büdzséből vagy nem, tökmindegy, a fizetési mérleg szempontjából az autópályát éppúgy megesszük, mint a pármai sonkát. Márpedig ha megesszük, akkor ki is kell fizetni, és nem mindegy, hogy ennek a fedezetét megtermeljük, avagy szükség van arra is, hogy mások járuljanak hozzá kalóriafelvételünkhöz.

A magyar gazdaság külső finanszírozási igénye 2005-2006-ban a GDP 7-8 százaléka, és egyáltalán nem látszanak a horizonton azok a kedves "adományozók", akik úgy vélnék, hogy a magyar lakosság testtömegindexének emelkedése boldoggá tenné őket. Márpedig ha nem hisznek abban, hogy a derekasan fölhizlalt magyarok a jövőben jobban húzzák az igát, akkor azok a bizonyos külföldiek - nevezzük őket most már befektetőknek - jobban megkérik majd a pénzük árát. Ez vagy magasabb kamatokban nyilvánulhat meg, vagy abban, hogy egyetlen eurójukért, dollárjukért, jenükért több forintot kérnek. Ez utóbbi jelenséget hívják forintgyengülésnek, ami azt eredményezi, hogy minden külföldről származó termékért - a kínai tornacipőtől a piros Porschéig - többet kell fizetnünk, mint eddig. Ezt viszont már inflációnak hívják, ami egy nagyon nemszeretem jelenség.

A túlfogyasztás nem vállalati jelenség, hanem lakossági. Ha ezt akarjuk megfékezni, akkor a lakosságot kell terhelni - nem véletlen, hogy a kiszivárgott hírek szerint ezt akarta az IMF is. A szombaton bejelentett intézkedések jelentős része valóban

a lakosságot terheli,

de vannak olyan lépések, amelyek kifejezetten a vállalkozói szférát sújtják. És itt nem az eva-emelésről van szó, hanem a minimális társasági adóéról és más hasonszőrű intézkedésekről, amelyek árát közvetlenül a magyar és a Magyarországra működőtőkét hozó külföldi vállalkozásokkal fizettetik meg.

A csomag láthatóan nem törődik a versenyképességi problémákkal. A döntéshozók nem számolnak azzal, hogy komplett cégek költözhetnek át más, alacsonyabb adóterhelést kínáló országokba, hogy elapadhat a külföldi működőtőke beáramlása, vagy versenyképtelenné válhatnak a magyar exporttermékek. Mindez mintha nem nyomasztaná a kormányt; és bár tudjuk, hogy a vállalkozói sirámok jelentős része minden alapot nélkülöző lobbizásnak tekintendő, ez mindenképpen a program kockázati tényezői közé sorolandó. A vállalkozások terhelése amúgy is meglehetősen politikusi gondolat, hiszen abból indul ki, hogy az emberek csak azt érzik, amit közvetlenül nekik kell becsengetni a kasszánál.

A 2006-os költségvetés súlyos félretervezése és a hét végén bejelentett csomag számos pozitív elemének az egyenlegét lapzártakor képtelenség megvonni. A piacon koncepciótlanságról és a kiadáscsökkentések esetleges elmaradásáról beszélnek külföldi elemzők, holott a miniszterelnök sok mindennel vádolható, de koncepciótlansággal vagy az elszántság hiányával biztosan nem. Ebben az összefüggésben a kiadáscsökkentések részletezésének elmaradása befektetői szempontból nem azt jelenti, hogy nem is lesz kiadáscsökkentés, hanem azt, hogy ha lesz, az csak tovább növeli a csomag egyenlegjavító hatását, ami e nélkül is eléri a beígért 1000 milliárd forintos mértéket 2007-ben.

A bizonytalanság hatványozottan igaz az MNB várható reakcióját illetően. A miniszterelnök a lépések folyományaként kamatcsökkentésről álmodozott, mások az emelkedő infláció miatt kamatemelést vizionáltak. Kétségtelen, hogy ebben a helyzetben a jegybank nehéz döntés előtt áll.

A kormány elismerte

a hiánycél tarthatatlanságát, és lényegében olyan intézkedéseket hozott, amelyeket Járai Zsigmond vagy a jegybank más vezetői is javasoltak, s azonnali hatállyal bevételnövelő intézkedéseket vezetett be. Az MNB ezt akár honorálhatná is kamatcsökkentéssel, de nem tévesztheti szem elől az inflációt, amely az intézkedések hatására nyilvánvalóan a jegybank inflációs célját meghaladó szintre emelkedik - amire elvben azonnali kamatemeléssel kellene reagálnia. A döntést valószínűleg nagymértékben meghatározza, hogy addig hogyan alakul a forint jelenleg ingadozva gyengülő árfolyama.

Neked ajánljuk