Erdoganos molinóval üzent Orbánnak a Momentum

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 20.

Belpol

Az ellenzéki párt szerint 150 év oszmán uralom után nem kellett volna pont a nemzeti ünnepre meghívni a török elnököt.

„150 évig küzdöttünk a török elnyomás ellen, Orbán a legnagyobb nemzeti ünnepünkre hívta meg Erdogant. SZÉGYEN!” – olvasható a molinón, amelyet a Momentum Mozgalom függesztett ki a Lánchíd budai hídfőjénél, az alagút fölé, a török elnök augusztus huszadikai látogatására reagálva.

A párt a közösségi oldalon arra emlékeztet, Szent István király több mint ezer éve eldöntötte, hogy ez az ország Európához fog tartozni. „Orbán Viktor dörgölőzhet keleti diktátorokhoz, hazánk helye akkor is az európai közösségben és értékrendszerben van – és lesz is” – hirdeti a Momentum. 

A 444.hu elemző írása arról szól, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök díszvendégként érkezett pont a nemzeti ünnepen Magyarországra. 2010 óta most jön negyedszer Budapestre, és ezúttal nem nagyon lehetett előre tudni, miről fognak tárgyalni Orbán Viktor miniszterelnökkel.  Az MTI annyit írt, biztonsági, védelmi ipari és gazdasági ügyekről beszélnek. Részletes program nincs, és az sem derült ki, miért épp az államalapítás ünnepére érkezik a török államfő, és részt vesz-e a hivatalos ünnepségen. 

Azt nehéz elképzelni, hogy Magyarország és Törökország „közös ügyéről” , Svédország NATO-csatlakozásának akadályozásáról ne ejtenének szót a felek. 

Törökország több mint egy éve akadályozza Svédország felvételét. Ezt hozzá hasonlóan – és vele egyeztetve – a magyar országgyűlés sem szavazta még meg. Most július derekán a török elnök azt ígérte, ősszel a török törvényhozás tárgyalja a svédek ügyét, ha cserébe 130, terroristának tartott embert kiad a skandináv ország, és támogatja Törökország felvételét az Európai Unióba. A magyar miniszterelnök környezetében sokan úgy gondolják, Törökország ettől az ígérettől függetlenül nem fogja simán aláírni azt a dokumentumot.

Miután a török elnököt újraválasztották, Orbán Viktor telefonon gratulált neki, találkoztak és ölelkeztek a Bajnokok Ligája isztambuli döntője idején. A magyar miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott egyik interjújában azt mondta, „kőkeményen imádkozott” azért, hogy Erdogan megnyerje a választásokat.

A címlapkép forrása a Momentum oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.