Bojkottálta a Fidesz a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló szavazást

  • narancs.hu
  • 2023. július 31.

Belpol

Az ülés ennek megfelelően határozatképtelennek bizonyult.

Bojkottálta a Fidesz frakciója a 49 ellenzéki képviselő által kezdeményezett hétfői rendkívüli parlamenti ülésnapot, aminek a fő témája Svédország NATO-csatlakozásának megszavazása lett volna.  Az Orbán-kormány még mindig arra vár, hogy a törökök megszavazzák-e a lépést, hogy utána ők is önálló, szuverén döntést hozhassanak – írja a 444. A hírportál tudósítása szerint a hétfői bojkott miatt legkorábban szeptember elején, az első rendes parlamenti ülésnapon lesz elvi lehetőség a szavazásra, hacsak maga a Fidesz nem hív össze addig rendkívüli ülést.

Finnország és Svédország 2022. május 15-én, illetve 16-án nyújtotta be hivatalos csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Svédország a döntésével párhuzamosan egyértelműen jelezte: nem kíván sem NATO-bázisokat, sem atomfegyvereket telepíteni az országba, és ennek hallatán még Vlagyimir Putyin is elfogadhatónak nevezte a katonai szövetség északi bővítését, amit a tagállamok is majdnem egyöntetű támogatással fogadtak. De csak majdnem, Törökország ugyanis 2022. május 18-án jelezte: blokkolja Finnország és Svédország csatlakozási kérelmének befogadását.

Majd július közepén Erdogan jelezte, támogatni fogják Svédország csatlakozását.

A többi NATO-tagországhoz hasonlóan 2022. július közepén a magyar kormány is benyújtotta az országgyűlésnek azt a két törvényjavaslatot, ami megadta volna Svédországnak és Finnországnak a parlamenti támogatást a csatlakozáshoz, de októberre kiderült, hogy ezeket nem vették tárgysorozatba.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.