Szexista megjegyzés hallatszott a külügy videójában

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 20.

Belpol

A suttogó a minisztérium szerint „sajtómunkás” volt.

Augusztus 20-ától, vasárnaptól közvetlen légi járat köti össze Magyarországot Üzbegisztánnal. Ezt szombaton jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Laziz Kudratov üzbég ipari és kereskedelmi miniszter. Szeptembertől hetente két, januártól három, 2025-től pedig négy járat közlekedik majd Budapest és Taskent között.

A találkozóról élő videóban számolt be a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Facebookon. 

A Telex észrevette, hogy a videón

a 28. másodpercnél jól hallható, amint egy férfi a minisztereket felkonferáló nőről ezt suttogja: „de megbasznám... Baszottul...”

A felvételt, amely megalázó helyzetbe hozza a külügyes munkatársat, a kommentek láttán, öt óra múlva megvágta a minisztérium. A portál nem tudta kideríteni, ki volt az a suttogó férfi, de feltételezi, hogy a kamerát kezelő minisztériumi sajtó közelében állhatott, vagy újságíró, vagy minisztériumi dolgozó.

A KKM-hez küldött kérdésre Paczolai Máté szóvivő azt írta, „az önök kollegái, a sajtótájékoztatóra meghívott sajtómunkások beszéltek egymás között bunkóságokat. Hogy ezt miért tették, őket kérdezzék.”

A hírportál nem volt ott a tájékoztatón. A trágár megjegyzésről szóló cikk megjelenéséig csak a Magyar Távirati Iroda és az M1 tévécsatorna közölt tudósítást a magyar–üzbég csúcsról.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.