Az EU-val, az uniós intézményekkel szembeni közönyt, de legalábbis távolság- és idegenségérzetet nemcsak ez jelzi, hanem legalább két további tény is. Az egyik a választási kampányok és eredmények általánosnak mondható belpolitika-központúsága, a másik az euroszkeptikus és EU-ellenes politikai erõk és választási tömörülések elõretörése. Ez utóbbi még akkor is figyelemre méltó, ha a 732 tagúra bõvült Európai Parlamentben (EP) ezeknek a csoportoknak a képviselõi még csak politikai súlycsoportba se sorolhatók.
A belügyek döntõ szerepét több kormányzó párt, illetve koalíció súlyos veresége jelzi. A strasbourgi-brüsszeli törvényhozás távozó ír elnöke, Pat Cox június elején alighanem valamennyiük szívébõl beszélt - nem túl meglepõ módon mindhiába - arról, hogy európai perspektívából, európai ügyekrõl kellene beszélni ebben a kampányban. Például azért, mert
a tagországok joganyagát
jelentõs részben ez a testület hagyja jóvá. Csakhogy egy-egy, az EP által elfogadott, árnyalt fogyasztóvédelmi elõírás és a mindennapi életre közvetlenül és érzékelhetõen ható hazai gazdaságpolitikai intézkedés között nagy a különbség - válaszolták erre például a német választók, akiknek mindössze 21,5 százaléka szavazott a kormányzó szociáldemokratákra (SPD). Ezzel - a háttérben persze súlyos az ok is: az erején felül adakozó jóléti állam részleges lebontása - a háború utáni népszerûségi mélypontra jutottak. Koalíciós partnereik, a Zöldek viszont jól jöttek ki a történetbõl, talán mert ki tudtak hátrálni a belpolitikai vitatérbõl az európai témák felé. Nem úgy a kereszténydemokraták és -szocialisták (CDU, CSU), amelyek lényegében ott vannak, ahol voltak, miközben a liberálisok (FDP) és a keletnémet utódpárt (PDS) is bekerült az EP-be, 7-7 képviselõvel.
Büntettek a francia szavazók is, bár nem akkora elánnal, mint nemrégiben a regionális választásokon, ahol Chirac elnök nehezen lefor-dítható nevû konzervatív pártját (mondjuk: Unió egy népi mozgalomért, UMP) egyszerûen eltakarították a régiók élérõl. A 16 százalékos eredmény természetesen több mint kínos, csakhogy most a jogosultak 43, két és fél hónapja még 66 százaléka döntött hasonló arányban.
Franciaországban
sem erõsítette egyértelmûen az ellenoldalt a protestáló szavazás (bár a szocialisták rekordmennyiségû képviselõt küldhetnek az EP-be), hanem egyrészt a liberális jobbközepet, másrészt az euroszkeptikus nacionalistákat.
Olaszországban viszonylag nagy volt a tolongás az urnák körül - erõs a nyomás az iraki jelenlét beszüntetésére -, Berlusconi Forza Italiája nem érte el a pártvezér-kormányfõ által megjelölt 25 százalékos alsó határvonalat, és hasonló, drámainak nem mondható, de azért jelzésértékû eredmények születtek Ausztriától Észtországig, Csehországtól Portugáliáig. A spanyolok és fõképpen a görögök még õrzik három hónappal ezelõtti kormányváltó lendületüket (jobbról balra, illetve balról jobbra), a luxemburgiak pedig csak úgy egyszerûen elégedettek és boldogok a Chr‘schtlech Sozial Vollkespartei minden bizonnyal bölcs országlása alatt.
A bevezetõben említett másik mozzanat, az EU-kritika és -ellenesség leglátványosabb figurája egy kiugrott/-rúgott osztrák szocdem, bizonyos Hans-Peter Martin, aki azzal szerzett megalapozott, de a bulvárlapokban kissé túlhizlalt hírnevet, hogy régi oknyomozó újságíróként - és gyakorló EP-képviselõként - lazán végigjegyzetelte, -kamerázta, ahogy kollégái péntek reggelente aláírják a jelenléti ívet,
kasszírozzák a napidíjat
(262 eurót), aztán húznak haza, még az ülés kezdete elõtt. Martin most magával visz még egy embert: a saját nevén állított listát, amely a szavazatok 13 százalékát szerezte meg, és ez két képviselõi helyet ér. Szüksége is lesz társra: úgy hírlik, nem szerettette meg magát a többi képviselõvel, még ilyen-olyan lökdösõdésekrõl is hallani lehetett. Egy másik - nagyobb, ám rosszabb hírû - volt újságíró, a BBC-tõl kirúgott Robert Kilroy Silk már nagyobb pályán játszik: egy unióellenes formáció, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja egyik húzóneveként egy tucat társával együtt növeli majd azt a laza csoportozatot, amelyet például a Samoobrona (Önvédelem) nevû, valamiféle öntudatos Kert-Lengyelországot vizionáló erõ is hasonló súllyal erõsít. Svéd, cseh, holland, sokféle náció tagja mozog az EP ezen fertályán, amelynek egy elárvult osztrák haiderista, Franciaországból Le Pen viszont nyolcadmagával, köztük a leányával ad határozottabb színezetet.
"Európa sajnálatos módon túlságosan távol maradt az európai választásoktól" - borongott Pat Cox mindezen eredmények láttán. ' a lakosság távolmaradására gondolt. De talán az sem ártana, ha a népes brüsszeli hivatalokban most már komoly töprengés kezdõdne arról is, hogyan lehetne a közeledést onnan, a lakosság felé fölerõsíteni.
- kovácsy -
