A rendszerváltáskor összeomló keleti piac, valamint a tíz éve befejezetlenül hagyott elsõ privatizációs kör (birtokeladások, történelmi és dolgozói kárpótlás) alaposan átrendezte a tokaj-hegyaljai viszonyokat. Az 5000 hektáros borvidék tulajdonosi körének ma nagyjából 20 százaléka képes - elsõsorban a külföldi tõkébõl végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetõen - magas minõségû termékek elõállítására. Ám e birtokok menynyiségi mutatói összeadva is eltörpülnek a kereskedõház kapacitása mellett.
Maradványelv
A Tokaj-hegyaljai Borkombinát maradékán létrehozott állami részvénytársaság a 2002-ben vezérigazgatóvá kinevezett Kiss László érkezésekor is egy "gondolkodá-sában és mentalitásában a 80-as évek végén megrekedt egykori nagyvállalatra" emlékeztetett. A Tokaj Kereskedõház alkalmazottai, ahogyan a céghez kötõdõ termelõk is, a szõlészeti és borászati problémák megoldását kizárólag az államtól várták, megelégedve annak eseti tûzoltásaival is. Holott, mint azt a korábbi és mai vezetõk közül a legtöbben elismerik, alapvetõ szemléletváltásra lett volna szükség. Meg arra, hogy az állam, és rajta keresztül a politika, a közgazdasági és a borpolitikai szükségszerûségeket (kutatás-fejlesztés, technológiai beruházások beindítása, közép- és felsõ szintû szõlészeti és borászati oktatás fejlesztése, minõség- és eredetvédelmi rendszer mûködõképessé tétele, nemzeti és regionális marketing stb.) ne keverje össze a szociálpolitikával.
A Tokaj Kereskedõház Rt.-nek jelenleg alig 80 hektárnyi saját területe van: ezzel a középbirtokosok közé tartozik - ellenben a társaság a gazdája a borvidék legnagyobb kapacitású szõlõfeldolgozó és -tároló rendszerének, valamint pincészetének. E fura felemásságot az elmúlt tíz évben az átlagosan 2600-2800 termelõ 1100 hektárjáról felvásárolt szõlõjével úgy kompenzálta, hogy e tranzakciókhoz idõnként komoly állami segítséget kért és kapott. (Legutóbb, 2001-ben 2,1 milliárd forintot, amivel a termelõk jól jártak, de a harmadosztályú szõlõt is átvevõ kereskedõháznál ebbõl nagy mennyiségû, ám igen gyenge minõségû bor született. A menedzsment a 499 forintos áron a szupermarketek polcaira juttatható kétliteres, petpalackos tokaji formájában talált megoldást.) A dotált felvásárlás a túltermelést preferáló struktúrát konzerválta. Tokaj-Hegyalján többen is úgy vélik: tudatosan, hiszen a kormányok egyike sem vállalta a szõlõbomba hatástalanítását: a kevesebb, de jobb minõségû szõlõ termesztésének kikényszerítését.
Márpedig a tokaji hiába köztudottan világhírû, a borvidék mennyiségi zászlóshajójának adatai szerint jelenleg csak az össztermék minimális mennyiségét lehet külföldön értékesíteni. Ennek csak egyik oka, hogy a fogyasztási trend a vörösborok felé fordult, ezért a fehér brandek közül csak a csúcsminõségre van igazán kereslet. A másik ok, hogy a szûk szakmai körökön kívül a világ borfogyasztói már szinte semmit nem tudnak a tokaji aszúról. Szépen hangzik, hogy az angol királynõ évente rendel az aszúkirály Szepsy István valamelyik hatputtonyosából, de a legnagyobb készlet tulajdonosának sok hordója tompán kong az elad(hat)atlan, nem aszú tokaji borok miatt. Kiss László példaként említi, hogy noha a kereskedõháznak könyv szerint 80 ezer literes szamorodnikészlete van, nem tudja megmondani a valós értékét, mert az évi eladás a háromezren is alig lendül túl.
Az egykori borkombinát maradékának a túlélés érdekében a kizárólagos minõség elõállítására kellene koncentrálnia; ehhez viszont a mennyiség csökkentése mellett ma már milliárdos nagyságrendû azonnali beruházásra is szükség volna. A privatizáció meghirdetésével az állam egyértelmûvé tette: ebben a munkában nem kíván részt venni.
Jó gazdi, rossz gazdi
A kereskedõház problémáját többen abban a vélt/valós gazdasági tételben keresik, hogy az állam nem lehet jó gazda. Juhász István igazgatósági tag ennél is tovább megy: szerinte az állam csak tulajdonosa volt a cégnek, nem pedig gazdája, hiszen a vezetõk kinevezésén túl soha nem látta el egy gazda feladatait. Elõször elkövette azt a hibát, hogy a 90-es évek elején áron alul túladott Tokaj-Hegyalja legjobb pincéin, készletein és földjein, majd hagyta, hogy a romokon létrehozott Tokaj Kereskedõház a beszûkült piacon, lényegi fejlesztések hiányában folyamatosan nyûglõdjön. Kiss László mindezt azzal egészíti ki, hogy az állami mechanizmus és bürokrácia - az itt tapasztaltak szerint - képtelen rugalmasan regionális szintû döntéseket hozni. Ráadásul a gazda az utóbbi tíz évben bõséggel bizonyította, hogy nem akar (nem mer, nem tud) kellõ nagyságú technikai, technológiai és marketingfejlesztésekbe kezdeni. Annak ellenére sem, hogy a kereskedõházból 1994 óta két képviselõ is az Országgyûlésben ül.
Az eredetileg MDF-es, majd a Fidesz - MPP-be átülõ Hörcsik Richard (akit a sok "repi" miatt házon belül ma is csak Miszter Aszúként emlegetnek) sokáig igazgatósági tag volt, Soós Gyõzõ (MSZP) pedig egyenesen a gazdasági vezetõi posztot adta fel a képviselõségért. De a cégen az sem segített, amikor Hegedûs Zoltán irányítása alatt (1999-2002) Stumpf István unokatestvérei ültek fontos pozíciókban. Karikírozza, de talán jól szemlélti ezt az idõszakot, hogy Hegedûs elõdje, Gervald László 1999. június 1-jén nem tudta kinek átadni a folyamatban lévõ ügyeket; a 2002. október 14-én érkezõ Kiss Lászlónak pedig azonnal a szüret elõkészítésébe (!) kellett kezdenie.
A jó gazda - rossz gazda kérdésben Gervald László (ma az egymilliárdos központját építõ Andrássy- kúria irányítója) mindezek ellenére hibának tartja az állam kivonulását. Szerinte éppen most kellene pozíciót erõsíteni. Nemcsak a tokaji aszú sokat, de hasztalanul emlegetett hungaricum jellege miatt, hanem mert az Európai Unióba lépve vámmentesen lehetne nagy menynyiségû, standard borminõséggel házalni Lengyelországban és a Baltikumban. Gervald tudja, mit beszél, hiszen borászkörökben ismert, hogy egy a kereskedõházba véletlenül betévedõ orosz üzletemberen keresztül 1996-ban 800 ezer, 1997-ben másfél millió palackot sikerült Moszkvába exportálnia. Sokan hiszik, hogy ha 1998-ban nincs az orosz államcsõd, a 3 milliós megrendelést is teljesíthették volna, mindezt fõként Gervaldnak köszönhetõen. A tokaji borvidékért a Balaton környéki életét feladó szakember állítja: a sikeres mûködéshez jelenleg is megvan a kellõ felkészültségû és tudású menedzsment, hisz a cég üzletileg - egy év alatt mínusz 350 millióból plusz 160 millióba fordítva a mérleget - talpra állt. És ennek semmi köze az állam szerepvállalásához. Lehetõség volna elindítani a termékintegrációt, egységesíteni a növény-védelmet, megteremteni a jobb minõségû termelés feltételeit, újjáépíteni a jó tokaji Európában ma is eladható imázsát - ehhez persze Gervald szerint is elkélne a hathatós pénzügyi támogatás.
Ha viszont az állam mindenképpen ki akar vonulni, a cégnek egyben kellene maradnia - véli. Ezzel egyetért Kiss László is, aki azt vallja: mindegy, hogy ki lesz az új tulajdonos, a lényeg a kereskedõház egysége. Ellenkezõ esetben a szétaprózódó tulajdonrészekkel szertefoszlik a bizonyítottan életképes termelõ-feldolgozó együttmûködés, a cég erejét veszti, ami végsõ soron a borvidék végét jelentheti. A nagy területet érintõ felvásárlás megszûnése ugyanis azt eredményezheti, hogy a szõlõt ily módon beadni nem tudók földjei elértéktelenednek, s ez akár a szõlõk kivágását is maga után vonhatja. Ezt a megoldást a telített borpiac miatt az EU támogatná is, tõkénként 40 euróval. Koleszár István, az ÁPV Rt. Erdészeti és Agrárgazdasági Vagyonkezelõ Igazgatóságának ügyvezetõje (valamint a Tokaj Kereskedõház Rt. igazgatósági tagja) próbálja nyugtatni a kedélyeket: mivel a privatizációs törvény lehetõvé teszi, hogy a munkavállalói részt felmutatni tudó pályázatot bizonyos mértékig preferálják, nincs akadálya az egységben maradásnak.
Mégsem minden eladó
Noha az állam a Tokaj Kereskedõház Rt. 100 százalékát megvételre kínálta, a cégbõl még a magánosítás elõtt kimentették a borvidék tradíciója és jövõje szempontjából értékesnek tartott részeket. Tõkekivonással kiemelték a muzeális borkészletet, a tarcali kutatóbázist és a Szarvas-dûlõ (az egykori királyi birtok) területének 18,2 hektáros részét. Becslések szerint ezek összértéke 1,4 milliárd forintra tehetõ. Még csak elképzelés, hogy a muzeális borok kezelésére külön (állami) cég létrehozása szükséges, azt azonban az ÁPV Rt. megerõsítette, hogy a leromlott állapotú kutatóbázist és a hozzácsatolt területet az Országos Szõlészeti és Borászati Kutatóintézet kapja meg. Ez utóbbi elvileg megteremtheti a Tokaj-Hegyalja történelmi szõlõfajtáinak továbbörökítéséhez szükségesnek tartott állami felügyeletet. Ám azt a felvetést sem Koleszár István, sem a kereskedõház vezetése nem kommentálta, hogy az állam, amely az elmúlt tíz évben pénzt sem biztosított a tarcali labor mûködéséhez, miként ad majd több száz millió (egyesek szerint több mint egymilliárd) forintot a munka európai színvonalú elkezdéséhez.
A kivonások elõtt a Tokaj Kereskedõház Rt. jegyzett tõkéje 2,837 milliárd, mérlegfõösszege 8,3 milliárd, sajáttõke-nagysága pedig 7,9 milliárd forint volt. A privatizációs kiírásban szereplõ ingatlanokért, eszközökért, a goodwillért és a pincékben lévõ termékekért a kereskedõház ügyeit ismerõk mégis legfeljebb 2,3-2,5 milliárd forintot tartanak reális árnak. Kiss László hivatalból nem mond összeget. Annyit árul el: igaz ugyan, hogy a cég gazdaságilag már nem áll rosszul, és a beszállítókkal tavaly megkötött hároméves szerzõdésnek köszönhetõen a termelõk és a cég is elegendõ idõt kap a minõségi fordulat elõkészítésére, de a Tokaj Kereskedõház ettõl még nagyon lerobbant állapotban van.
Az ÁPV Rt. a részvények 85 százalékát annak adja el, aki a három szempont alapján (a vételár, a vállalt tõkeemelés nagysága, valamint hogy az ajánlattevõ milyen mértékben tudja maga mellett a dolgozói-beszállítói kört) a legmagasabb pontszámot éri el. A maradék 15 százalékot a kialakuló árfolyam feléért a dolgozóknak kínálják majd megvételre. Ha a pontozás tiszta lesz, Tokaj-Hegyalján a jelenlegi menedzsmentet tartják leginkább esélyesnek a gyõzelemre. Az is valószínûsíthetõ, hogy a dolgozók élnek a felkínált kedvezménnyel, még akkor is, ha a tõkeemelés után részvényeik veszítenek a súlyukból. Az elbírálásra hivatott pontozási rendszer többek véleménye szerint túlértékeli a tõkeemelés fontosságát (úgy tudjuk, ez akár a pontok 35-40 százalékát is adhatja), ezért van némi kockázata a dolgozói-menedzsmenti elképzelések biztos befutóvá nyilvánításának. A tõkeemelés elõírása és a beruházás szüksége közötti egyenlõségjelet nem rakják ki ugyan, de egy, a közelmúltban készített stratégiai beruházás elõkalkulációja szerint ahhoz, hogy a cég technikai és technológiai színvonalban megközelíthesse a hegyaljai elitet, valamint ha a piacot is ki akarja szolgálni, az elkövetkezõ 3-5 év alatt legalább kétmilliárd forintnyi beruházásra lesz szükség.
A vezérigazgató elmondása szerint a munkavállalói és a beszállítói oldallal pályázó(k) számára hozzáférhetõ lesz egy 10 éves futamidejû, nem uniós banki kölcsön, amely ráadásul a vételár 45 százalékáig állami kamattámogatást is élvez. Nem véletlen tehát, hogy a tendert még az EU-csatlakozás elõtt kiírták. A kereskedõház vezetõje ezért is tartja valószínûtlennek, hogy a pályázatra nem szakmai befektetõ, külsõ befektetõ (pénzügyi vagy külföldi érdekeltségû csoport) is jelentkezett volna. Rozgonyi Sándor, a felügyelõbizottság elnöke (korábbi gazdasági igazgató) azért hozzáteszi: ha mégis, a jelenleg is "elég szomorú" helyzet tovább romlana. Nem világos, hogy miért, hisz az ajánlattevõknek olyan kötöttségeket kellett vállalniuk (például legalább tíz évig folytatni kell a tevékenységet, három évig nem változhat az új tulajdonosi struktúra, s a jelenlegi dolgozói létszámot - 230 fõ - évente nyolc, de összesen legfeljebb húsz százalékkal lehet csökkenteni), melyek tulajdonostól függetlenül a kereskedõház felszínen tartásának rövid és középtávú biztosítékainak látszanak.
A magánosítás meghirdetése óta Tokaj-Hegyalján vad találgatás folyik a lehetséges új tulajdonos kilétérõl. Noha az általános vélekedés szerint a jelenlegi menedzsment szinte biztos befutó, egyesek "látták" birokbejáráson és a tarcali kutatóközpont környékén Demján Sándort, mások ugyanezt "hallották" Csányi Sándorról.
Soós, Szamosvölgyi és más faktorok
Hírbe hozták a sárospataki Kossuth Holding elsõ emberét, Szaniszló Sándort, sõt, titokzatos izraeli befektetõket is. Egyes jól értesültek Soós Gyõzõ országgyûlési képviselõ helyzetbe hozásáról beszélnek. Annak ellenére, hogy a honatya környezetében ilyen irányú tevékenységnek jelét sem látják, többen emlékeztetnek arra, hogy Soós papíron ma is a Tokaj Kereskedõház alkalmazottja, igaz, fizetés nélküli szabadságon. De "túl hamar" bejelentette, hogy 2006-ban nem indul az országos választásokon, ezért vannak, akik úgy gondolják: már most - akár tulajdonosként is - helyet keres magának a korábbi munkahelyén.
Még a tõkekivonás elõtt került nyilvánosságra, hogy az államnak nincs is a tulajdonában az összes részvény, hiszen 23 százalékot a Forrás Rt. birtokol. Koleszár István kérdésünkre az ajánlattétel elõtt néhány nappal azonban azt állította, hogy a 65 245 részvényt (88,1 százalékos árfolyamon, összesen 574 millió forintért) az ÁPV Rt. visszavásárolta, így semmi akadálya a teljes privatizálásnak. Hacsak a Szamosvölgyi Péter által indított kezdeményezés nem minõsül annak: a sátoraljaújhelyi polgármester a Tokaj Kereskedõház privatizációjának leállítását szeretné elérni, és azt, hogy a cég a tevékenysége által érintett területek önkormányzatainak ingyenes tulajdonába kerüljön. A magánosításban járatos szakemberek véleménye szerint a polgármester lehetetlent kér: ilyesmire önkormányzati feladat ellátására szolgáló intézmény esetén volna csak lehetõség. Ráadásul a tokaj-hegyaljai önkormányzatok nincsenek abban a helyzetben, hogy a kereskedõház életbevágóan fontos beruházásait akár bankhiteleken keresztül is finanszírozni tudják. Az újhelyi polgármester 24 településnek szétküldött felhívása azzal együtt meglepõ eredményt hozott, hogy a kérdésben egyik legérzékenyebben érintett település, Tarcal képviselõ-testülete háromszor is a támogatás ellen szavazott. Szamosvölgyi Péter 18 település támogatásával a háta mögött azt közölte (sajtósa tolmácsolásában), hogy a "nemzeti kincs megmentéséért" az ajánlattétel határidejének lejárta után is harcolni fog. A privatizációt helyeslõk többsége szerint azonban a polgármester csak a hozzá nem értésérõl ad további tanúbizonyságot, ráadásul a hangulatkeltéssel már biztosan magára haragította a leendõ tulajdonost.
Az állam a tulajdonosváltással kapcsolatos végsõ döntést augusztus elejére ígéri, vagyis az új tulajdonossal a szerzõdéskötésre már a szüret elõtt sor kerülhet. Alighanem ez a legutolsó pillanat ahhoz, hogy a Tokaj-Hegyalját meghatározó és alapvetõen befolyásoló cég felkészülhessen az idehaza is megjelenõ külföldi borok dömpingjére.
Szabó M. István
