Rabszolgatörvény: indítvány a túlóra növelésére

Facsarni, ameddig lehet

  • Szalai Anna
  • 2019. január 6.

Belpol

Az Orbán-kormány újabb munkajogi ötletelésének alapja a multik – elsősorban az idetelepült autógyárak – még teljesebb kiszolgálása. A szakszervezetek prüszkölnek, a leginkább érintettek jó része viszont akár ellenkezés nélkül alávetheti magát az új szabályozásnak.

„Ennél sokkal kevesebbért gyújtották fel Budapestet 2006-ban” – emlékeztette az Országgyűlést a jobbikos Varga-Damm Andrea a munka törvénykönyve „rabszolgatörvényként” elhíresült módosításának múlt keddi parlamenti vitájában. Figyelmeztetett: ha ez a javaslat átmegy, akkor „Budapest égni fog” megint. Az ellenzék szokatlan egységben és harcossággal szidta az eredetileg Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf kormánypárti képviselők egyéni indítványaként beterjesztett javaslatot (lásd róluk Az indítványozó honatyák című keretes anyagunkat.)

 

A tervezet

A kacifántos – „A munkaidő-szervezéssel, a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról” – címet viselő törvénymódosítási javaslat két fő ponton nyúlna bele a jelenlegi szabályozásba. Egyrészt a jelenlegi 250 óráról 400 órára emelné az évente maximálisan elrendelhető túlórák számát, míg a munkaidőkeretet 1 évről 3 évre húzná szét. Vagyis akár minden héten berendelhetnék plusz szombati munkavégzésre a dolgozókat, összességében pedig egy év alatt akár 14 hónapot is dolgoztathatnák foglalkoztatottjaikat a cégek. A törvényjavaslat szerint a munkavállaló hozzájárulhat ahhoz (sőt, kérheti is), hogy bármikor módosítsák a már közölt munkaidő-beosztását; ezzel gyakorlatilag lemondana a túlórapótlékról.

A 3 éves időkeret lehetséges megvalósulását jól példázza az Audi Hungária Zrt. – a napi.hu által részletesen bemutatott – jelenlegi gyakorlata. A cég a kollektív szerződésben egy évre emelte a munkaidőkeretet, azóta drasztikusan csökkent a túlóra-kifizetések összege. A nyári leállások vagy a megrendelések visszaesése idején a dolgozók akár több hétig is kevesebbet dolgoznak, az így keletkező mínuszórákat a csúcsidőszakban dolgozzák le a napi nyolc óra felett. Az ekkor keletkező plusz­órákat jellemzően nem túlóraként fizetik ki, hanem „lepihentetik”.

A szakszervezetek azt is felvetették, hogy a munkaidőkeret 3 évre növelésével lehetővé válik, hogy csak a harmadik év végén számoljanak el a túlóradíjakkal. Ez önmagában is felvet számtalan kérdést. Hiszen ki fogja pontosan nyilvántartani ezeket a pluszmunkákat ilyen hosszú idő alatt? Mi történik, ha két év alatt ledolgoztatják a hároméves keretet, majd megválnak a munkavállalótól? Hogyan és főként kinek számolnak el, ha a munkavállaló időközben meghal? Melyik munkabérrel számolnak: a három évvel korábbival vagy a fizetéskor érvényessel? „Ez nem lehet több üres blöffnél” – állítja Balczer Balázs, a Vasutasok Szakszervezetének jogtanácsosa. A munkaidőkeretre vonatkozó új rendelkezés ugyanis nem illeszthető be a hazai jogba, mivel ellentétes a 2003/88-as uniós irányelvvel, amelynek értelmében kollektív szerződéssel is legfeljebb 15 hónapra növelhető a munkaidőkeret – és az uniós szabályozástól a tagállamok nem térhetnek el. Ha mégis megtennék, akkor kötelezettségszegési eljárás indulhat ellenük. Ha ez sem elég visszatartó erő, akkor a hazai bíróságokon is megállítható a törvénytelenség. Az uniós jog ugyanis magasabb rendű, felülírja a magyar szabályozást. A munkajogász álláspontja szerint a 400 órás rendkívüli munkaidőre vonatkozó szabály is legfeljebb kollektív szerződésekben alkalmazható. A Kósa–Szatmáry-féle első javaslat azonban nem tartalmazta az erre vonatkozó kitételt.

Európa egyetlen államában sem várnak ennyi túlmunkát a dolgozóktól. A Vasas Szakszervezeti Szövetség adatgyűjtése szerint az uniós tagállamok többsége évi 150–250 túlórát engedélyez. Magyarországon a hatályos jogszabály 250 órában maximálja a rendkívüli munkavégzés idejét, ettől a helyi kollektív szerződés alapján el lehet térni, de így sem kötelezhető senki 300 óránál többre. Az Eurostat szerint a magyar munkavállalók átlagos munkahete jelenleg egy kicsivel hosszabb az uniós átlagnál: 40,5 óra. A sor elején álló britek átlag 42,1 órát, míg a dánok 37,8 órát dolgoznak hetente. Az új szabályozás egyből a sor elejére lökné a magyarokat.

Ha más nem is nagyon, a Magyarországon több gyárat is gründoló német társaságok legalább örülnek. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter legalábbis azt találta nyilatkozni, hogy az észak-rajna–vesztfáliai cégek kedvezően fogadták a több túlórát lehetővé tévő törvénymódosítási javaslatot, sőt, a „rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt ezt a német vállalatok már régóta kérték”, a kormány ezzel biztosítja, hogy „a szükséges munkaerő rendelkezésre álljon”. A német gyártók tehát kértek, a magyar kormány pedig a „versenyképesség” fokozása érdekében teljesítette.

 

Bizonytalansági tényezők

Az önálló indítvány módszere nem újdonság, a Fidesz régóta kedvtelve alkalmazza rázósabb esetekben a szakmai és társadalmi egyeztetések kikerülésére. Ha így is túl nagy vihart kavar vele, akkor egyszerűen visszavonatja az indítványt. A túlórakeret megemelésére vonatkozó elképzelést is megfuttatták egy évvel ezelőtt, de a heves ellenzéki és szakszervezeti reakciók láttán visszaléptek. Most sem zárható ki ez. A vállalkozásfejlesztési bizottság múlt heti ülésén mindenesetre valamennyi szakszervezeti, ellenzéki érvet lesöpörte a fideszes többség. „Mintha előre megírt forgatókönyvből dolgoztak volna” – mondta a Magyar Narancsnak Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, a DK foglalkoztatáspolitikai szakpolitikusa, aki szerint ezzel a törvénnyel lényegében kölcsön­adják a munkavállalókat a multiknak, és arra kárhoztatják őket, hogy a munkájuk árára akár 3 évet is várjanak, miközben változnak az adószabályok, s változik a forint értéke. „Ez a szélsőséges jogszabály a normális cégeknek sem lehet jó megoldás, legfeljebb a multiknak, de hát éppen erről van szó” – mutatott rá Nemes, aki szerint a törvénymódosítás nem is titkoltan lobbiérdekeket szolgál. Ezzel amúgy a munkaerőhiányt sem orvosolja a kormány, sőt inkább növeli, hiszen a fokozódó terhelés, a rosszabb munkahelyi környezet azokat is elvándorlásra késztetheti, akik eddig itthon maradtak. A bizottság számára készült elemzés szerint a magyar munkaerőpiacról legfeljebb 150–200 ezer munkavállaló hiányzik, ellentétben a sajtóban terjedő több százezres számmal.

A kivándorlás kérdése az indítvány – éles kirohanásokkal tűzdelt – múlt heti parlamenti vitájában is előkerült. Az ellenzék szerint jelenleg 620 ezer magyar dolgozik külföldön. Kósa Lajos viszont csak 420–440 ezerről tud, akik közül 110 ezren ingáznak, „ami olyan, mint Ceglédről felutazni Budapestre”. Azt már nem tette hozzá, hogy aki kint dolgozik, az kint is adózik – és előbb-utóbb ki is költözik. Kósa egyébként azzal érvelt, hogy a módosítás csupán a bürokratikus akadályokat szeretné elhárítani azok elől, akik többet szeretnének dolgozni a megengedettnél, természetesen szigorúan önkéntes alapon. Az MSZP-s Harangozó Tamás viszont azt állította, hogy a kormány eladta a magyar dolgozókat a német multiknak és az itthoni oligarcháknak. Az immár függetlenként politizáló Szél Bernadett pedig az üres parlamenti padsorokra mutatva azt firtatta, miképpen kötelezhet a kormány mindenkit irreális mértékű túlmunkára, ha a Fidesz képviselői közül szinte senki nem hajlandó erre; Szél felszólalásakor – este 9 órakor – mindössze négy fideszes volt a teremben, az indítványozók egyike, Szatmáry nem volt közöttük, míg a másik, Kósa Lajos mindvégig a laptopjába mélyedt. Az egyre kínosabbá váló helyzetet Lezsák Sándor levezető elnök úgy oldotta fel, hogy előbb három ellenzéki képviselőtől megvonta a szót, majd hiába jelentkeztek többen felszólalásra, Lezsák egyszerűen lezárta a vitát. Az ülés szünetében bekapcsolva maradt mikrofonnak köszönhetően hallható volt, ahogy a levezető elnök a pulpituson arról tanácskozik, miként lehetne törvényesen berekeszteni az ellenzéki vircsaftot.

Másnap Gulyás Gergely kancelláriaminiszter már azzal állt elő, hogy a kormány csak olyan módosítást támogat, ami a „munkavállaló beleegyezésétől teszi függővé a maximális túlóra növelését”. Ezzel szerinte „kipukkadt a lufi”, mivel szó sincs az ellenzék által hangoztatott kizsákmányolásról. Kósa Lajos még korábban kelt: előbb a szakszervezetekkel egyeztetett – ami korábban valahogy nem jutott eszébe –, majd nagy sietve még Gulyás előtt bejelentette, hogy módosító indítványt fog benyújtani a javaslathoz, amely egyértelművé teszi, hogy a túlórakeret növelése csak a dolgozók hozzájárulásával lehetséges. Sőt: azt is mondta, hogy az EU-s irányelv miatt a dolgozókkal 12 hónapos időkeretben kell elszámolni. A három év pedig csupán „munkaidő-tervezési keret”.

Kordás László, a december 8-ra országos tiltakozó demonstrációt szervező Magyar Szakszervezetek Szövetségének (MASZSZ) elnöke szerint ez kevés. Az érdekvédelmi vezető a Magyar Narancsnak így fogalmazott: a törvénymódosítás alapjaiban hibás, nem jó sem a munkavállalóknak, se a munkaadók többségének, ráadásul nem oldja meg a munkaerőhiány égető gondját. Már most is túlterheltek a dolgozók, amit a súlyos – csonkolással, halállal végződő – munkahelyi balesetek számának emelkedése, illetve a munkavállalók romló egészségi állapota is jelez. Arra is emlékeztetett, hogy a túlóra maximuma a 2008-as válság idején 144 óra volt, amit később 250 órára emeltek, most pedig a versenyképességre hivatkozva 400 órára tolnák. Ez rossz irány, az államnak sem éri meg, hiszen szembemegy a választói akarattal és növeli az egészségügyi kiadásokat.

Kósa Lajos a múlt hétfői megbeszélésen ígért egy módosító indítványt, miszerint csak a kollektív szerződés keretében lehetne 400 órára emelni a maximális túlórát. A cégek többségénél azonban nincs kollektív szerződés, ott esetleg az üzemi tanács fogadhat el egy ilyen értelmű rendelkezést. Más kérdés, hogy a helyi szakszervezetek mennyire erősek az érdekérvényesítés terén. A munkaidőkeret 3 évre emeléséhez azonban Kósa ragaszkodott. A továbbiak elősorban attól függnek, hogy mennyire ijed meg a kormány a szombati demonstrációtól. A MASZSZ kezdeményezéséhez az igazán érintett kékgallérosokat képviselő szakszervezetek mellett a pedagógusok, a köztisztviselők és az orvosok érdekképviseletei is csatlakoztak, és jelezte részvételét a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is. Kordás szerint tapintható a feszültség a munkavállalók körében. Nemes visszafogottabb: nagyon örülnék, ha nagy tömeg jönne el. Érezhető, hogy feszül a húr, de azt nagyon nehéz megmondani, hogy mikor pattan el. Az érdekvédők abban bíznak, hogy a sok külön érdeksérelem egyetlen nagy dühhé olvad össze.

A kormányzati cél világos, összegez Tátrai Márk, a GKI munkaügyi kutatásvezetője: megoldást találni az egyre égetőbb munkaerő­hiányra. Új munkaerőt nem tudnak beállítani, a külföldön dolgozó magyarokat a különféle programok ellenére sem tudják hazacsábítani, idegen földről érkezetteket nem tűrnek meg, így nem marad más, mint a meglévő munkavállalók kizsákmányolása. S mivel erre egyre kevesebben hajlanak önként, intézményesítik a rabszolgaságot. A kormány egymást érő törvénymódosításai azonban éppen ellentétes folyamatot generálnak: az iparban, az összeszerelő üzemekben dolgozóknak egyre inkább megéri a határon túl munkát vállalni, hiszen nemcsak a fizetés magasabb, de jobb munkakörülmények is várják őket. Gulyás Gergely az uniós túlóramaximumokra és a munkavállalói önkéntességre való hivatkozással egyszerűen fel akarja menteni a törvényhozást a felelősség alól. Csakhogy Nyugat-Európában egészen más a munkakörnyezet és sokkal erősebbek a szakszervezetek. Tátrai Márk szerint az itthoni felháborodás erőssége függ attól, hogy mennyire sikerül a tömegekkel megértetni: a tervezett törvénymódosítások durván beavatkoznak az életükbe.

Ha megértik is, a kasszánál végül nem számít más, csak a pénz. Márpedig a magyar munkások a heti 40 órából ritkán tudják megfelelő színvonalon biztosítani családjuk megélhetését – ezért partnerek a túlóraemelésben, de nemegyszer a csalásban is. A cégek ezt könyörtelenül kihasználják a hamis munkaidő-nyilvántartással, az elektronikus be- és kiléptető rendszerek kijátszásával. De akad olyan üzem is, ahol egész egyszerűen előre kalkulálnak a költségek között a jogsértő túlóráztatás miatt kiszabott büntetéssel. Mindezt alátámasztja a Pénzügyminisztérium foglalkoztatásfelügyeleti főosztályának legutóbbi jelentése is, miszerint a feketefoglalkoztatás mellett a munkaidővel, a pihenőidővel és a rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos jogsértések a leggyakoribbak. Az sem ritka, hogy a munkavállalók a túlóráztatás ellen fellépő szakszervezetük ellen fordulnak. Ezek ismeretében igen érdekes kérdés, hogy mennyien mennek el a szombati demonstrációra.

Az indítványozó honatyák

 

A „nagyvágó” ősökkel rendelkező, a honi feketefoglalkoztatás mozgatórugóit a családi zöldségüzletek révén jól ismerő Szatmáry Kristóf régóta tetszeleg a kijáró ember szerepében. A harmadik Orbán-kormányban Lázár János kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosaként nyújtotta be a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulásáról szóló indítványát 2015-ben, amelyből Schiffer András (akkor LMP) szerint nem is „egy lóláb, hanem egy egész lovarda” lógott ki. A javaslat átverésével csak a Lázár baráti körébe tartozó Sánta János érdekeltsége, a Continental Dohányipari Csoport járt jól. Mondjuk a trafikosok se fizettek rá, márpedig a Szatmáry-klán 6 trafikot is üzemeltet. A vasárnapi boltzár tilalmát célzó törvény benyújtói között eredetileg nem szerepelt Szatmáry, viszont egy későbbi, ehhez kapcsolódó jogszabály-módosítást már Harrach Péterrel együtt jegyzett. De betársult Lázár lex Heineken akciójába, és több alkalommal besegített a mostani rabszolgatörvényt jegyző másik honatyának, Kósa Lajosnak is a szövetkezeti törvény módosítását, a diák- és a nyugdíjszövetkezetek működését szabályozó indítványok benyújtásában. Kósa maga sem megy a szomszédba egy kis reflektorfényért. Felesége, illetve anyja (nevében bonyolított) bizniszei rendre kiverik a biztosítékot, de a közelmúlt egyik legízletesebb médiacsemegéjét saját jogon hozta össze az „1300 milliárd forintos örökség” kezelésével; és a „vagyonkezelés” fejében a csengeri örökösnő 800 millió forintot ajándékozott volna a politikus édesanyjának.

Neked ajánljuk