Már közel százan fagytak halálra ezen a télen

  • narancs.hu
  • 2020. január 20.

Belpol

A többségük fűtetlen lakásban vesztette életét.

Tíz nap alatt huszonegyen fagytak meg az országban, ezzel a fagyhalál áldozatainak száma 95-re emelkedett szeptember közepétől január közepéig – közölte a Magyar Szociális Fórum vasárnap.

A civil szervezet adatai szerint a hideg miatt végzetesen kihűltek többsége (megközelítőleg 60 százalékuk) fűtetlen lakásban vesztette életét, a többiek kórházba szállításuk közben, vagy beszállításuk után (körülbelül 20 százalék), illetve a szabad ég alatt (körülbelül 20 százalék).

A szervezet szerint ráadásul tavalyhoz képest nőtt a fagyhalál áldozatainak száma, a rendszerváltás óta pedig több mint 8500 ember életébe került a probléma megoldatlansága.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.