Tényleg lemondott a halálos baleset áldozatáról fotót posztoló fideszes képviselő

  • narancs.hu
  • 2020. január 20.

Belpol

Úgy látja, helytelenül cselekedett. Levonta a történtek morális tanulságait, ezért megválik politikai tisztségeitől.

Turcsány László a Fidesz-KDNP salgótarjáni frakcióvezetője pénteken egy halálos baleset áldozatáról készített fotót és posztolta azt Facebook-oldalán. Mint arról lapunk is beszámolt, tettét több fordulat is követte a fénykép eltávolításától, lemondása bejelentésén át, annak visszavonásáig.

A politikus a hétvégén az Indexnek azt mondta, hogy egy cserbenhagyásos gázolás után, másodikként ért egy baleset helyszínére pénteken este Salgótarjánban. Sokkos állapotba került. "Azért fotóztam és tettem ki a képet, hátha valaki felismeri az áldozatot. Amint kiértek a mentők és a rendőrök, a fényképet leszedtem. Belátom, hogy hiba volt kitenni, mert ez sokak jó ízlését sérthette" – mondta Turcsány a lapnak.

Majd átgondolatlan Facebook posztjai után Turcsány úgy fogalmazott, „a segítségnyújtás szándékával állt meg, most mégis ő van meghurcolva.”

Úgy tűnik, Turcsány végül mégiscsak lemondott mind egyéni képviselői mandátumáról, mind frakcióvezetői pozíciójáról, sőt, még párttagságát is felfüggesztette.

A politikus hétfőn közleményt juttatott el a 3100.hu-nak (ez egy helyi hírsite, a szám a város irányítószáma - a szerk.). Ebben Turcsány közli, hogy "Az elmúlt pénteken helytelenül cselekedtem egy tragikus baleset kapcsán. Ennek levontam a morális tanulságait és a következő döntéseket hoztam meg. A mai nappal lemondtam Salgótarján Megyei Jogú Város Fidesz-KDNP frakciójának vezetéséről, kiléptem a frakcióból, lemondtam egyéni képviselői mandátumomról és felfüggesztettem párttagságomat. Döntésemről tájékoztattam a Fidesz helyi vezetőségét."

Turcsány László sikeres helyi politikusnak számított, egyéni képviselői körzetét egymás után 3 választáson is megnyerte, 2010-től volt tagja a városi közgyűlésnek. Lemondása miatt a választókerületben időközi választást kell kiírni.

Lead-kép: Facebook/Fenyvesi Gábor, Salgótarján 5. sz. választókerületének Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltje

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.