Több mint 100 milliárdot vert el propagandára Rogán minisztériuma

  • narancs.hu
  • 2020. január 20.

Belpol

Évről évre többet költöttek, mint amennyit beterveztek, 2019 év végéig legalább 98,1 milliárdot költöttek el.

2020 végére a 133 milliárd forintot is meghaladhatja a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda által "kormányzati kommunikációra" költött pénzek összege - írja a hvg.hu.

A lap összesítéséből kiderül, hogy a 2015 őszén létrehozott Miniszterelnöki Kabinetiroda 2018 végéig összesen 68,5 milliárd forintot költött el kormányzati kommunikációra és nemzeti konzultációkra, az elköltött összeg pedig évről évre csak növekedett: a 2015-ös csonka évben 2,1 milliárd forintot, 2016-ban 12 milliárd forintot, 2017-ben 26,2 milliárd forintot, 2018-ban pedig már 28,2 milliárd forintot költöttek.

Az előre betervezett összegeknél ráadásul rendre többet költöttek: 2016-ban 2 milliárd forinttal, 2017-ben 10 milliárd forinttal, 2018-ban pedig több mint 7 milliárd forinttal költött többet a Rogán-minisztérium, mint az előre tervezett volt.

Ez azt jelenti, hogy 2018-ban az állami szereplők közül a legtöbbet a Miniszterelnöki Kabinetiroda költötte, sőt, az egyik legnagyobb hirdető Magyar Telekom például 60 százalékkal kevesebbet fizetett ki reklámra 2018-ban, mint a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

2019-re 29,6 milliárd forintot terveztek be, a 2020-as költségvetésben pedig 23,91 milliárd forintot különítettek el kormányzati kommunikációra, további 11 milliárd forintot pedig a "kiemelt társadalmi kapcsolatokra".

Ez alapján idén év végéig létrehozása óta 133 milliárd forintot is elkölthetett a Rogán-minisztérium propagandára, az elköltött közpénz egy része pedig bizonyosan a jobboldali médiabirodalmat és a NER-t gazdagítja.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.