Május 29-én a Kúria elutasította a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati kérelmét a kémkedéssel vádolt két egykori nemzetbiztonsági főigazgató, a titkosszolgálatokat felügyelő volt miniszter és egy magánszemély ügyében, így hatályban maradt a korábbi jogerős felmentő ítélet. Az első- és a harmadrendű vádlottat, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatóját, Galambos Lajost és P. Lászlót bizonyítottság hiányában, míg a másodrendű vádlott Szilvásy György egykori minisztert és a negyedrendű vádlott Laborc Sándor egykori NBH-főigazgatót bűncselekmény hiányában (ami a vádlott ártatlanságának nagyon határozott megállapítása) mentette föl tavaly ősszel másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla – és ezt erősítette meg a Kúria május végi döntése.
Az esemény után két héttel semmi nem utal arra, hogy a hajdan hetekig a címlapon futott történet lezárása bárkit is megrázott volna. Pedig nem mindennapi esetről van szó, hiszen a nemzetbiztonságért felelős főhivatalnokokat vádolták meg államellenes bűncselekményekkel, mindközönségesen hazaárulással. Az érdektelenség részben az időmúlással magyarázható – az előzmények pro forma Galambosék 2011. júliusi letartóztatásáig, valójában 2005-ig nyúlnak vissza –, részben pedig azzal, hogy a peranyag 2040-ig titkosított, és az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának vonatkozó jegyzőkönyveihez sem lehet 2089-ig hozzáférni. Ezek híján, mint az 1990 utáni minden hasonló típusú esetnél (Nyírfa-akció, brókerbotrány, megfigyelési ügyek, olajügyek stb.), a nyilvánosság az irányított szivárogtatásokra van utalva; de a bírósági tárgyalások és az ítéletek alapján (még ha azok, mint ebben az esetben is, zártak), a korábbi manipulációk utólagos lelepleződésével, egyéb információk révén valamennyire talán összerakható ez a történet.
Homályos vádak
A közvélemény számára a vádat 2011-től az éppen aktuális kormányszócsők (Magyar Nemzet, Heti Válasz, majd Magyar Idők, Pesti Srácok) közvetítették, de hogy a kormánypropagandában megjelentek mennyiben fedték a valódi vádiratot, azt az államtitokká nyilvánított információk miatt nem tudhatjuk. Eszerint Szilvásy György „fölbujtására” – mögötte pedig Apró Piroska klánja, s így nyilván Gyurcsány Ferenc is állt – az NBH 2004–2007 közötti főigazgatója, Galambos Lajos bolgárnak álcázott orosz ügynököket engedett be a hivatalba, akik aztán poligráfos vizsgálatok ürügyén feltérképezték a magyar titkosszolgálatokat. Az akciót Galambos utódja, Laborc Sándor is folytatta (ő 2007-től 2009-ig volt főigazgató), aki a magyar érdekeket szolgáló biztonsági magáncég, az UD Zrt. elleni hadjáratával levette a porondról a Mol (és az OTP) védelmének legfőbb garanciáját. Az egész ugyanis arra ment ki, hogy a magyar energetikai szektort, a Molt, továbbá minimum a Malévot az oroszok kezére játsszák; sőt, olykor befigyelt az OTP Bank állítólagos oroszosítása is, de ez a vonal hamar elsikkadt. Megjegyzendő, ennek az értelmezésnek a főbb állításait 2008 őszén maga Orbán Viktor vezette elő pártja országgyűlési frakciója előtt, amikor kirobbant az UD-botrány. (Orbán 2006 őszén, 2007 tavaszán kezdte sulykolni híveibe a muszkavezető Gyurcsány-kormány képét.) A kormánypárti interpretáció egyes elemei aztán a napi pártérdeknek megfelelően változtak vagy tűntek el, mások rövid időre fölbukkantak, mint például Csányi Sándor OTP-vezér és Mol-részvényes orosz célkeresztbe kerülése, vagy az Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról „Ovi” és „Bajusz” névvel nyitott titkosszolgálati akták léte, amelyekben állítólag fideszes politikusok 2006. őszi aktivitását is rögzítették. A fő üzenet azonban már a legelejétől az volt, hogy Szilvásyék az oroszoknak árulták a hazát.
Ehhez képest 2011. július elején a katonai bíróság a kémkedés gyanúja miatt őrizetbe vett Galambos Lajos esetében házi őrizetet rendelt el, míg a sajtónyilvánosságnak megbilincselve, vezetőszáron mutogatott Szilvásy Györgynél és Laborc Sándornál a bűncselekmény gyanúját nem találta megalapozottnak, ezért mindkettejüket szabadlábra helyezte. A kormánysajtó ekkor pillanatokon belül megtalálta a Szilvásyt „elengedő” és így az ügyészség (valamint a kormánypropaganda, azaz végső soron a kormányzat) állításait zárójelbe tévő hadbírót, Varga Béla dandártábornokot. Cikkek sora jelent meg Varga állítólagos kommunista „beágyazottságáról”, s a hecckampány itt nem is állt meg: a bírót 2011 végén nyugdíjazták, majd gondatlanságból elkövetett államtitoksértés és jogellenes fogva tartás miatt eljárás indult ellene. Varga mindvégig koncepciós ügyészségi eljárást emlegetett. Az ítéleteket elnézve hajlunk arra, hogy tényleg egyfajta erődemonstráció lehetett Varga meghurcolása, amelyben a bíróság a jelek szerint igen kelletlenül vett részt. Már első fokon is a legenyhébb szankcióban, megrovásban részesítette a dandártábornokot, majd a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon felmentette a vádak alól, mindkét vádpontban bűncselekmény hiányában. A Kúria 2015-ben harmadfokon a felmentő ítéletet hagyta helyben.
Szilvásyék előzetes letartóztatásának megszüntetése és a hadbíró elleni hadjárat egyre inkább azt a sejtést erősítette, hogy valami nagyon nincs rendben; és hogy a már futó UD-ügy mellett újabb politikai koncepciós per zajlik az országban, amelyben a párt- és állami vezetés a Legfőbb Ügyészséget használva lép föl azok ellen, akik a Fidesz érdekei ellen „vétenek”.
Összeérő szálak
A „kémperként” tálalt történet rekonstruálása során két szálon érdemes elindulni.
Galambos Lajos, aki 2004 és 2007 között volt az NBH főigazgatója, az ún. Mucuska-gate kipattanása (a gyanú szerint a román titkosszolgálat emberei szivárogtak be a magyar államigazgatásba és környékeztek meg csúcspolitikusokat és -hivatalnokokat) és más, számára érzékeny információ (például a lakásügye) nyilvánosságra kerülése után vizsgálódni kezdett, hol ereszt a rendszer. Ehhez külföldi szakelemeket vett igénybe, akiket a harmadrendű vádlott magáncége gardírozott. Ezek névleg bolgárok, valójában oroszok voltak – állítólag. Ami biztos, hogy idegenek, azaz külsősök. Az eljárás az NBH-n belül sokakban keltett megütközést, és amikor a tudomására jutott, Szilvásy miniszter belső vizsgálatot rendelt el. Ennek eredménye szerint bűncselekmény nem történt – érzékeny adatok nem kerültek a „bolgárokhoz”, akik szigorú rend szerint, szeparáltan tartózkodhattak az NBH épületében –, ám maga a tény, hogy Galambos külsősöket vont be, komoly szakmai hiba volt. A főigazgató mindezt tudomásul vette, és 2007 májusában benyújtotta lemondását. Ebbe belejátszott az is, hogy közben kiderült, félretájékoztatta Szilvásyt annak az Együtt Egymásért, Egy-Másért Alapítványnak az ügyében, amely egyes titkosszolgák számára egyfajta kifizetőhelyként működött. Galambos maga is érintett volt az alapítvány dolgaiban (ezért is nem bontotta ki a valóságot a maga teljességében Szilvásynak), ami miatt jelenleg is büntetőeljárás folyik ellene.
A külsősök (bolgárok, oroszok vagy mások) végezte profilozás körülményeit tehát Szilvásy minisztersége idején Laborc Sándor vezetésével tárták föl. Megjegyzendő, hogy az Együtt Egymásért ellenőrzésére is Szilvásy kérte föl a Nemzetbiztonsági Irodát, amely a Miniszterelnökségi Hivatalon belül a szolgálatok ellenőrzését végző szervezeti egység volt. Az iroda rögzítette először, hogy szerződéses viszony van az NBH és az alapítvány között. Nincs nyoma annak sem, hogy a már említett konklúziót (Galambos szakmai hibát vétett, amelynek a következménye végül is a hivatalvesztése lett) a Szilvásyékat követő szakszolgálati vezetés bármikor is vitatta volna.
A kémsztorit máig nem világos okok miatt, de egy az interneten keringő – és a szöveg alapján minden érintett fél verzióját behatóan ismerő – összefoglaló szerint a 2010-es győzelem után beígért nagy elszámoltatási hullám részeként rakta össze a frissen létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálat. E változat szerint 2011. július 1-jén este maga Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztatta Orbán Viktort arról, hogy Galambos Lajos vallomása alapján Szilvásy György megvádolható felbujtással: Galambos szerint a miniszter utasítására engedte be a bolgárokat/oroszokat az NBH-ba. Másnap Szilvásyt és Laborcot őrizetbe vették (épp a soros Fidesz-kongresszus előtt történt ez, a küldöttek tapsoltak a nagy hír bejelentésekor). Ám – mint láttuk – a hadbíró elutasította az előzetes letartóztatásra vonatkozó ügyészi indítványt a meggyanúsítás megalapozatlansága miatt. A két héttel ezelőtti Kúria-döntés alapján pedig okkal feltételezhető, hogy a vád alapját Galambos perdöntőnek szánt, ám az eljárás alatt tarthatatlanná vált vallomásán kívül kezdettől a Szilvásy–Laborc-féle vizsgálati anyag szolgáltatta.
A másik szálat ezen a ponton érdemes fölvenni. Szilvásy György ellen 2011-ben már folyamatban volt egy per: az UD Zrt.-ügyben még 2009-ben hivatali és személyes adattal való visszaéléssel vádolták meg. (Ebben az ügyben aztán minden szinten fölmentette a bíróság, a vád megalapozatlansága az első pillanattól nyilvánvaló volt.) Az UD Zrt. ügyében elrendelt titkosszolgálati akció (erről később még lesz szó) során ugyanis két fideszes politikus, Demeter Ervin és Kövér László is a képbe került a megfigyeltekkel folytatott telefonbeszélgetéseik okán. Szilvásy – mivel ez volt a kötelessége – erről zárt ülésen tájékoztatta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságát, és a felvételek másolatát is kiosztotta a testületi tagoknak. A felvételek ténye (majd maguk a beszélgetések egy része) aztán nyilvánosságra került, és itt „valahogy” összekuszálódtak a dolgok; noha Kövérék telefonjairól fideszes politikusok (Demeter és Répássy Róbert) tájékoztatták a közvéleményt, mindvégig az maradt a levegőben, hogy ez Szilvásy sara.
A nagyközönség 2008 őszén hallott először az UD Zrt.-ről, mégpedig a pánikreakcióra emlékeztető fideszes sajtótájékoztató, illetve az emlékezetes MDF-es epizód folyományaként. (Utóbbi lényege: a pártelnökválasztást Dávid Ibolya megfigyelésével és az elnök asszonyra „való rádolgozással” akarta megbundázni a Dávid kihívója köré csoportosult fura alkalmi társaság, és ehhez a technikai hátteret az UD Zrt. emberei adták volna.) A fideszes értelmezés szerint persze, mint már említettük, az egyebek mellett a Mol és Csányi Sándor érdekeltségeinek biztonságát őrző UD-t Szilvásyék az orosz nyomulás elősegítése érdekében „dobták föl” és lehetetlenítették el.
A korabeli sajtóanyagok és néhány utólagos nyilatkozat – tehát megannyi legálisan megjelent információ – ismeretében azonban létezik egy ennél realisztikusabb magyarázat is.
Az Országgyűlés ellenzéki és kormánypártjai 2007 őszén ritkán tapasztalható egyetértésben fogadták el „a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényt”, közkeletű nevén a lex-Molt. Az okot erre az osztrák állam felügyelete alatt álló OMV agresszív részvényszerzési szándéka szolgáltatta. A hirtelen parlamenti összeborulás nem a véletlen műve volt: az OMV akciója mögött nem kizárhatóan oroszok álltak, és a Mol akkori vezetése ezért is fordulhatott segítségért a politikai pártokhoz és az állami szervekhez. Ennek a következménye lett a Gyurcsány-kormány idején megalkotott és elfogadott lex-Mol, amely az ilyesfajta ellenséges szándékokat ellehetetleníti. Észszerű feltételezésnek tűnik, hogy a Mol-védelemből a nemzetbiztonságnak is ki kellett vennie a részét, és mivel az UD-nek magáncégként részben hasonló volt a feladata, az állami szolgálatok ekkor figyelhettek föl a társaságra.
A titokzatos UD Zrt.
Az UD Zrt. aztán úgy vált egyre érdekesebbé, ahogy mind többet tudott meg róla a megfigyeléséhez minden szükséges törvényes felhatalmazással és engedéllyel rendelkező NBH. Mindinkább úgy tűnt, hogy Kövér László 2005-ös kijelentése, miszerint megvannak neki a saját alternatív hírszerzési csatornái, nem szimpla politikusi nagyotmondás. A magánbiztonsági cég és a politikai-gazdasági elitbe tartozó ügyfeleik viselt dolgairól végül nem sok derült ki. De a semminél azért több: és a kép elég nyugtalanító lett. Az NBH a kilenc hónapos titkosszolgálati akció nyomán hiába tett konkrét személyek ellen följelentést az Országos Rendőr-főkapitányságon lőfegyverrel visszaélés, magántitok jogosulatlan megismerése és államtitok megsértése gyanújával, az ügyészség rövid úton, bűncselekmény hiányában lezárta a céggel szembeni vizsgálatokat. Így aztán a hatóságok érdemben nem vizsgálták, hogy például az UD miért készített környezettanulmányt közel nyolcvan személyről (például Bajnai Gordonról), miért tett előkészületeket egy belvárosi ügyvédi iroda lehallgatására, mire használta a nála lefoglalt poloskákat, miért és hogyan szerezte meg a MÁV ABE biztosítottainak az adatait, s munkatársai alkalmaztak-e erőszakot adósságbehajtásoknál. Az sem lett vizsgálódás tárgya, hogy mennyiben igaz Szilvásy és Laborc állítása, miszerint az UD „nagyon mélyen behatolt” az államigazgatásba. Ez a botrány is elhalt lassan, ám az interneten egy ideig elérhető telefonbeszélgetések, valamint az UD egyik társtulajdonosának 2010 utáni pályája – a kormányváltást követően egy ideig ő volt a Katonai Biztonsági Hivatal operatív főigazgató-helyettese – azt jelzik, hogy a Fidesz egyes politikusai és a cég között igen szoros volt a kapcsolat. Minden, ami ebben az ügyben történt – a botrányt formálisan kirobbantó Dávid Ibolyáék politikai tönkretétele, a Szilvásy és Laborc elleni fideszes hajtóvadászat – azt mutatják, hogy az UD elleni titkosszolgálati akciót a Fidesz casus bellinek tekintette, és soha nem bocsátotta meg sem Szilvásynak, sem Laborcnak, hogy a vizsgálatuk nyomán legalább részleteiben fény derült a cég ügyeire és kapcsolatrendszerére.
A kémperben született első ítélet elmarasztaló volt: az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék katonai tanácsa 2013 júliusában Galambos Lajost kémkedésért 2 év 10 hónap börtönre, Szilvásy Györgyöt felbujtóként elkövetett kémkedésért ugyancsak 2 év 10 hónap börtönre ítélte. Laborc Sándor büntetése kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt 1 év – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetés lett, P. Lászlót, a kémbotrányban felbukkant orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát viszont fölmentették az államellenes bűncselekmények vádja alól. (Az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították.) A másodfokon ítélkező Fővárosi Ítélőtábla azonban elemi szintű eljárási hibák miatt visszadobta az ügyet első fokra. A debreceni katonai tanács vezető bírója széles körben elismert, és a precizitásáról ismert bíró volt; éppen ezért nem tartjuk kizártnak, hogy a Varga Béla-ügyhöz hasonlóan az igazságszolgáltatás ez esetben is a maga módján felelt meg a magasabb elvárásnak. Persze, egzakt bizonyíték nincs (zárt tárgyalás lévén nem is lehet) sem arra, hogy a debreceni tanács szándékosan vétett – állítólag kapitális – hibákat az eljárás közben (hogy a másodfok még véletlenül se juthasson más következtetésre, mint az elsőfokú ítélet hatálytalanítása), sem arra, hogy a kémper vádlottjainak megbüntetését „fent” elvárták. Az mindenesetre érdekes egybeesés, hogy az akkor még újságként működő Origo 2015-ös híre szerint a katonai tanács egyik tagját nem sokkal az ítélethirdetés után kinevezték a szárazföldi haderő élére.
A megismételt első fok felmentő ítélete (2016, Kaposvár) után az ügyészség már visszakozott, és a Szilvásy elleni vádat a kémkedésre való felbujtásról feljelentési kötelezettség elmulasztására enyhítette. Nem mellékes, hogy a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla ezt a módosítást nem fogadta be, és a volt minisztert az eredeti, erősebb vád (tehát a kémkedésre felbujtás) alól mentette fel jogerősen, bűncselekmény hiánya miatt 2017 őszén, és a többi vádlottnál is helybenhagyta a kaposvári döntést. Az ügyészség felülvizsgálati kérelmének elutasításával pedig a Kúria lezárta az ügyet idén májusban. A zárt tárgyalás ellenére annyi azért kiderült, hogy az indokolás szerint Szilvásy és Laborc a tőlük elvárható módon cselekedett, a Galambos-féle poligráfos affért az általuk elrendelt tíz évvel ezelőtti vizsgálat tárta föl, és annak eredményeihez a vádhatóság valójában semmi érdemit nem tett hozzá utólag sem.
De legalább néhány embert ismét sikerült meghurcolni.
