Schmidt Mária megszerezheti a Páva utcai holokauszt-emlékközpontot is

  • narancs.hu
  • 2018. július 14.

Belpol

Legalábbis Karsai László szerint ez a terv.

Karsai László történész saját információra hivatkozva arról beszélt a mai Népszavának, hogy a Józsefvárosi pályaudvar épületében létrehozott, de évek óta üresen álló Sorsok Házát összevonják a már 2004 óta működő Páva utcai holokauszt-emlékközponttal, az egybeolvasztott intézménynek pedig Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója lehet majd a vezetője.

Karsai szerint még nincs végleges döntés, sok minden függ Orbán jövő heti izraeli látogatásától is, mert szeretnék megtudni izraeli történészektől, mit szólnának, ha Schmidt lenne az összevont központ vezetője.

false

 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A lap kereste Schmidt Máriát, de ő nem reagált, ahogy Szita Szabolcs történészt, a Páva utcai központ mostani vezetőjét sem tudták elérni. Egyik munkatársa azonban azt mondta a Népszavának, hogy nem hallott a két intézmény összevonásáról – bár a NER-ben nem feltétlenül az érintetteket szokták először értesíteni a változásokról.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.