Fiatalos posztban vágott vissza az Indexnek a 22 éves helyettes államtitkár, de nem bontotta ki az igazság minden részletét

  • narancs.hu
  • 2020. március 4.

Belpol

Hiába kérték, nem adott interjút a portálnak.

Tegnap az Index arról írt, hogy Rácz Zsófia, az Emmi 22 évesen kinevezett ifjúságügyért felelős helyettes államtitkára ritkán vesz részt nyilvános eseményeken, és amikor részt vesz, akkor sem lehet tőle kérdezni.

Rácz egy emotikonoktól és hashtagektől hemzsegő posztban válaszolt, és lényegében azt állította, hogy egy győri rendezvényen beszélt volna az Index riporterétől, de az nem tudott tőle mit kérdezni.

Az Index újabb cikke szerint azonban ez hazugság: a szóban forgó győri rendezvényen többször fordultak interjúkérelemmel Rácz Zsófiához, de sajtósai minden alkalommal elzárkóztak az interjútól. Rácz egy rövid protokolleseményen kezet fogott Győr újdonsült fideszes polgármesterével, Dézsi Csaba Andrással, ekkor Dézsi fordult az újságírók felé azzal, hogy van-e kérdésük.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.